Kukorelly Endre új regényen dolgozik. Mintha nagy lenne körülötte a csend, pedig dehogy. Munkazaj. Nem kell minden évben könyvet megjelentetni, nem kell minden évben újabb rangos díjat kapni. Még csak folyamatosan sem kell írni. Kukorelly viszont folyamatosan ír, a díjakat nem számolja, csak a derű óráit. Megírta a „komonizmus” történetét. Most egy hasonlóan nehéz témáról ír, a nőkről.
Az utóbbi években mintha kevesebb verset írtál volna… (Felnőtt) verseskönyved sem jelent meg már hosszú évek óta. Miközben azt gondolnánk, hogy neked könnyen megy a versírás…
A Kicsit majd kevesebbet járkálok 2001-ben jelent meg. Akkor úgy gondoltam, mondtam is itt-ott, hogy ez az utolsó verskötetem. Néha azért írtam valamit, nem bírtam ki, hogy ne, egy kötetnyi biztos összegyűlt azóta, köztük a Vojtina-redivivus című dolgozat, szerintem a legjobb, amit eddig csináltam. Előfordult olyan is, hogy ijedtemben írtam verset, mert eszembe jutott, vajon megy-e még ez nekem. És részt szoktam venni úgynevezett „költőversenyeken”. Ezeket egyrészt –, ki tudja miért, vidámság plusz versengés – nagyon bírja a közönség, másrészt meg, itt muszáj rögtönözni. Gyorsan, jót és sokat. Persze nem komoly darabok, de edzésnek oké. Nem kell sok verset írni amúgy. Száz darab. Mondjuk max. 100, de azt rendesen.
Előfordul, hogy közéleti kérdésekben exponálod magad. A verseid hangvételében „benne lenne”, hogy alkalmasint erősebb hangsúlyokkal politizálj a lírádban. Valahogy mégsem érhető tetten ez a direkt-közéletiség a verseidben. Miért?
Nem témára írok. Verset végképp nem, és még a leginkább tematikus szövegeim, esszék, publicisztika, irodalmi, képzőművészeti, színházi „témájú” dolgaim is inkább az olvasás örömére apellálnak, mintsem a tuti igazságra. Tehát az is előfordul, hogy közügyi dolgokról „szól” valamelyik versem.
Fölösleges tagadni: az irodalmi élet is erősen átpolitizált. Kaptál-e baráti dorgálásokat, hogy „Bandi, a ROM-ban kicsit többet komcsizol a kelleténél...”
Ebben a dologban, mint a viccben is - hogy ti. no, és milyen a feleséged az ágyban? - , megoszlanak a vélemények. Vagyis hogy miért komcsizok egyáltalán, meg hogy miért nem vagyok durvább. Én nem komcsizok. És nem komcsiztam ki magam. Szerintem erről szól a könyv. Hogy – noha valószínűleg anno kellett volna egy jó alaposat – nem lehet komcsizni, mert azok csinálják, és úgy, akik és ahogy. Nem urak komcsiznak. Úr nem komcsizik. Hagyjuk, hogy nem is zsidózik stb., ez totál más lap, csupán annyiban keveredik össze folyton, amennyiben habzó szájú komcsizók zsidóznak-buziznak-cigányoznak. A (lelki)lumpen, rosszul járt kisember. Ha látsz köztük jómódú-jólöltözöttet, ne hidd, hogy ő nem járt rosszul. Rosszul járt. Folyvást, az egész élete. Rossz sróf. Ha látsz közöttük úriemberformát, felejtsd el, a deklasszálódás brutális volt, ha van a komcsiknak bűnük, és van elég, akkor ez biztos az. Hogy kiiktatták ama híres polgárosuló, dzsentri keresztény úri középosztályt, a maga kultúrájával, sok szempontból bosszantó(an anakronisztikus) attitűdjével, magatartásformájával, elegáns konzervatívizmusával együtt. Látom a családomon. Magamon. Már „mi” sem tudjuk, az anyám se, hát még én, noha… Noha azért tudunk ezt-azt, ne tévedj, ahhoz képest mindenképp, hogy ezek az újsütetűek mit vélnek tudni. Attól kezdve, hogy hogyan viselj valamit, hogy viseld magad, hogyan viseld el. Mit, mikor, miért, meddig és kinek stb. Mókás volt, ahogy minap anyukám kommentálta a füredi Annabál tévé-közvetítését. Ha a szervezők meg a résztvevők hallanák, meg sem állnának Pápua Újguineáig.
Nem írtál focikönyvet, miközben lelkesen focizol a mai napig, és pályatársaid közül többen is (Esterházy, Darvasi) elkészítették a maguk futball-könyveit.
Nem mondom, hogy nem telik erőfeszítésembe nem megjelentetni a sportról írott szövegeim gyűjteményét. Talán egyszer, ha végképp nem bírom visszafogni magam. Nagyon nem-PC a véleményen a profi sportról. Olimpia meg magyareredmények, kavarog a gyomrom tűle. Gyere egérke, gyere kicsilány, ha ezt hallom, émelygek. És folyton hallom, épp most is, így fog telni az élet, mert ugyanakkor meg nem csak imádom a sportot – főleg a futballt –, de az emberiség 2. legnagyobb találmányának tartom. Azt, hogy 1x 1 görög kitalálta, ha nem is a békét, de a háború szublimálását.
Számos lapnál voltál szerkesztő, munkatárs, mégsem úgy jelensz meg az ember lelki szemei előtt, mint valaki, akit egy újság szellemiségéhez tudnék kötni…
Kár. Én is sajnálom. Legjobb újságszerk. életkoromban nem tudtam (olyan) lapot csinálni (, amilyet szerettem volna), A ’84-es kijárat idejére – 40 körül voltam – már nem volt meg az a lendület, ami utána jött (Magyar Napló, Magyar Narancs, Lettre Internationale, Irodalmi Jelen), ideig-óráig élveztem, ám nem volt egészében az enyém. Vagy én nem az övék. A bölcsészkari Jelenlét, hát, hagyjuk, viszont Nemes Nagy Ágnes lakásán szerkeszteni évekig az Újhold-Évkönyvet, az igazán nagy dolog volt.
1985 óta kapsz díjakat, alig volt olyan év, hogy ne vettél volna át valamit. Zavarba jönnél, ha nem kapnál mondjuk két évig semmit?
Zavarba.
Milyen a viszonyod a díjakhoz?
Jó.
A TündérVölgyből, vagy akár az Elle Magazinból is tudhatjuk, hogy fontosak számodra a nők. Készülő új regényedben is fontos szerep jut a nőknek. Ehhez képest a verseidben szemérmesebben kezelted ezt a női dolgot. Miért?
Ja, én szemérmes ember vagyok. Versben ez az én beszél. Prózában nem, az nem én vagyok, de tényleg.
Benne szerepelsz a Blikk Sztár Tárában. Ezt a fiatalabb írók jó poénnak vagy éppen természetesnek tartják, de mit szólnak az idősebb pályatársak?
Ennek most utánanézek. Utánanéztem, tényleg létezik ilyen. Akit érdekel, hogy miért szerepelek benne, nézzen utána, vö. még: ha nem hiszed, járj utána. Amúgy szinte csak fiatalokkal szoktam beszélgetni. Legtöbbször életemben a barátaimon kívül – Mészáros Sándor, András Sándor, Garaczi László, Németh Gábor, Marno János, Földényi F. László, Szigeti László, Farkas Zsolt – Mészöllyel beszélgettem. Vagy nem ezt kérdezted?
Miközben a legtöbb ember kimondottan barátságosnak gondol, mégis úgy tűnik, hogy belemész különféle konfrontációkba. Emlékszem, volt, hogy beszóltál Mezey Katalinnak – őt egy siratóasszonyhoz hasonlítottad, de elvállaltad a POSZT-előzsűrizést, pedig tudtad: a nálad sokkal hiúbb színészek, rendezők neked ugranak majd…
Ilyesmibe élvezettel megyek bele. Igaz, ráfázok, viszont jót szórakozom. És nem értem, mit lapul így mindenki, mint herczegferenc a fűben. Szerintem is barátságos vagyok, erős bennem a közösségi, szívesen segítek stb., igazából csak a hipokrízist utálom. És a frusztrált gonoszoktól irtózom.
Egyszer, amikor a Debreceni Irodalmi Napokra utaztunk, lassan tíz éve, az akkor még nagyon frissnek ható Rammstein szólt a kocsidban. Vannak olyan mai rock and roll előadók, akiket kedvelsz?
Hűséges típus vagyok, úgyhogy Rammstein. Placebo. Prodigy. Meg kaptam innen-onnan személyre szóló kocsimixeket, azok el vannak találva. Vagy én lettem eltalálva.
Mikor lesz kész az új regényed? Egyelőre csak azt hallani róla, hogy az Anna Karenina újraírása lesz, de már hallottam azt a pletykát is, hogy nagyon sok csaj-sztori lesz benne….
Sose lesz kész. Nő-férfi téma – lám-lám, mégis téma, ugye – nem kimeríthető, no és akkor én ki fogom meríteni. Vagy az engem.
A Kicsit majd kevesebbet járkálok 2001-ben jelent meg. Akkor úgy gondoltam, mondtam is itt-ott, hogy ez az utolsó verskötetem. Néha azért írtam valamit, nem bírtam ki, hogy ne, egy kötetnyi biztos összegyűlt azóta, köztük a Vojtina-redivivus című dolgozat, szerintem a legjobb, amit eddig csináltam. Előfordult olyan is, hogy ijedtemben írtam verset, mert eszembe jutott, vajon megy-e még ez nekem. És részt szoktam venni úgynevezett „költőversenyeken”. Ezeket egyrészt –, ki tudja miért, vidámság plusz versengés – nagyon bírja a közönség, másrészt meg, itt muszáj rögtönözni. Gyorsan, jót és sokat. Persze nem komoly darabok, de edzésnek oké. Nem kell sok verset írni amúgy. Száz darab. Mondjuk max. 100, de azt rendesen.
Előfordul, hogy közéleti kérdésekben exponálod magad. A verseid hangvételében „benne lenne”, hogy alkalmasint erősebb hangsúlyokkal politizálj a lírádban. Valahogy mégsem érhető tetten ez a direkt-közéletiség a verseidben. Miért?
Nem témára írok. Verset végképp nem, és még a leginkább tematikus szövegeim, esszék, publicisztika, irodalmi, képzőművészeti, színházi „témájú” dolgaim is inkább az olvasás örömére apellálnak, mintsem a tuti igazságra. Tehát az is előfordul, hogy közügyi dolgokról „szól” valamelyik versem.
Fölösleges tagadni: az irodalmi élet is erősen átpolitizált. Kaptál-e baráti dorgálásokat, hogy „Bandi, a ROM-ban kicsit többet komcsizol a kelleténél...”
Ebben a dologban, mint a viccben is - hogy ti. no, és milyen a feleséged az ágyban? - , megoszlanak a vélemények. Vagyis hogy miért komcsizok egyáltalán, meg hogy miért nem vagyok durvább. Én nem komcsizok. És nem komcsiztam ki magam. Szerintem erről szól a könyv. Hogy – noha valószínűleg anno kellett volna egy jó alaposat – nem lehet komcsizni, mert azok csinálják, és úgy, akik és ahogy. Nem urak komcsiznak. Úr nem komcsizik. Hagyjuk, hogy nem is zsidózik stb., ez totál más lap, csupán annyiban keveredik össze folyton, amennyiben habzó szájú komcsizók zsidóznak-buziznak-cigányoznak. A (lelki)lumpen, rosszul járt kisember. Ha látsz köztük jómódú-jólöltözöttet, ne hidd, hogy ő nem járt rosszul. Rosszul járt. Folyvást, az egész élete. Rossz sróf. Ha látsz közöttük úriemberformát, felejtsd el, a deklasszálódás brutális volt, ha van a komcsiknak bűnük, és van elég, akkor ez biztos az. Hogy kiiktatták ama híres polgárosuló, dzsentri keresztény úri középosztályt, a maga kultúrájával, sok szempontból bosszantó(an anakronisztikus) attitűdjével, magatartásformájával, elegáns konzervatívizmusával együtt. Látom a családomon. Magamon. Már „mi” sem tudjuk, az anyám se, hát még én, noha… Noha azért tudunk ezt-azt, ne tévedj, ahhoz képest mindenképp, hogy ezek az újsütetűek mit vélnek tudni. Attól kezdve, hogy hogyan viselj valamit, hogy viseld magad, hogyan viseld el. Mit, mikor, miért, meddig és kinek stb. Mókás volt, ahogy minap anyukám kommentálta a füredi Annabál tévé-közvetítését. Ha a szervezők meg a résztvevők hallanák, meg sem állnának Pápua Újguineáig.
Nem írtál focikönyvet, miközben lelkesen focizol a mai napig, és pályatársaid közül többen is (Esterházy, Darvasi) elkészítették a maguk futball-könyveit.
Nem mondom, hogy nem telik erőfeszítésembe nem megjelentetni a sportról írott szövegeim gyűjteményét. Talán egyszer, ha végképp nem bírom visszafogni magam. Nagyon nem-PC a véleményen a profi sportról. Olimpia meg magyareredmények, kavarog a gyomrom tűle. Gyere egérke, gyere kicsilány, ha ezt hallom, émelygek. És folyton hallom, épp most is, így fog telni az élet, mert ugyanakkor meg nem csak imádom a sportot – főleg a futballt –, de az emberiség 2. legnagyobb találmányának tartom. Azt, hogy 1x 1 görög kitalálta, ha nem is a békét, de a háború szublimálását.
Számos lapnál voltál szerkesztő, munkatárs, mégsem úgy jelensz meg az ember lelki szemei előtt, mint valaki, akit egy újság szellemiségéhez tudnék kötni…
Kár. Én is sajnálom. Legjobb újságszerk. életkoromban nem tudtam (olyan) lapot csinálni (, amilyet szerettem volna), A ’84-es kijárat idejére – 40 körül voltam – már nem volt meg az a lendület, ami utána jött (Magyar Napló, Magyar Narancs, Lettre Internationale, Irodalmi Jelen), ideig-óráig élveztem, ám nem volt egészében az enyém. Vagy én nem az övék. A bölcsészkari Jelenlét, hát, hagyjuk, viszont Nemes Nagy Ágnes lakásán szerkeszteni évekig az Újhold-Évkönyvet, az igazán nagy dolog volt.
1985 óta kapsz díjakat, alig volt olyan év, hogy ne vettél volna át valamit. Zavarba jönnél, ha nem kapnál mondjuk két évig semmit?
Zavarba.
Milyen a viszonyod a díjakhoz?
Jó.
A TündérVölgyből, vagy akár az Elle Magazinból is tudhatjuk, hogy fontosak számodra a nők. Készülő új regényedben is fontos szerep jut a nőknek. Ehhez képest a verseidben szemérmesebben kezelted ezt a női dolgot. Miért?
Ja, én szemérmes ember vagyok. Versben ez az én beszél. Prózában nem, az nem én vagyok, de tényleg.
Benne szerepelsz a Blikk Sztár Tárában. Ezt a fiatalabb írók jó poénnak vagy éppen természetesnek tartják, de mit szólnak az idősebb pályatársak?
Ennek most utánanézek. Utánanéztem, tényleg létezik ilyen. Akit érdekel, hogy miért szerepelek benne, nézzen utána, vö. még: ha nem hiszed, járj utána. Amúgy szinte csak fiatalokkal szoktam beszélgetni. Legtöbbször életemben a barátaimon kívül – Mészáros Sándor, András Sándor, Garaczi László, Németh Gábor, Marno János, Földényi F. László, Szigeti László, Farkas Zsolt – Mészöllyel beszélgettem. Vagy nem ezt kérdezted?
Miközben a legtöbb ember kimondottan barátságosnak gondol, mégis úgy tűnik, hogy belemész különféle konfrontációkba. Emlékszem, volt, hogy beszóltál Mezey Katalinnak – őt egy siratóasszonyhoz hasonlítottad, de elvállaltad a POSZT-előzsűrizést, pedig tudtad: a nálad sokkal hiúbb színészek, rendezők neked ugranak majd…
Ilyesmibe élvezettel megyek bele. Igaz, ráfázok, viszont jót szórakozom. És nem értem, mit lapul így mindenki, mint herczegferenc a fűben. Szerintem is barátságos vagyok, erős bennem a közösségi, szívesen segítek stb., igazából csak a hipokrízist utálom. És a frusztrált gonoszoktól irtózom.
Egyszer, amikor a Debreceni Irodalmi Napokra utaztunk, lassan tíz éve, az akkor még nagyon frissnek ható Rammstein szólt a kocsidban. Vannak olyan mai rock and roll előadók, akiket kedvelsz?
Hűséges típus vagyok, úgyhogy Rammstein. Placebo. Prodigy. Meg kaptam innen-onnan személyre szóló kocsimixeket, azok el vannak találva. Vagy én lettem eltalálva.
Mikor lesz kész az új regényed? Egyelőre csak azt hallani róla, hogy az Anna Karenina újraírása lesz, de már hallottam azt a pletykát is, hogy nagyon sok csaj-sztori lesz benne….
Sose lesz kész. Nő-férfi téma – lám-lám, mégis téma, ugye – nem kimeríthető, no és akkor én ki fogom meríteni. Vagy az engem.
