Tud-e Valencia, Malmö és Észak-Olaszország között híd épülni? Elméletileg a mai világban semmi sem lehetetlen, s ha csak most szellemi hidakra gondolok, akkor igenis a válasz: YES! Nacho Duato, Mats Ek és Cristina Caprioli egy időben, egy helyen. Először Stockholmban, majd hosszú-hosszú évek múltán egy új kiadásban a Stockholm 59 North csapatában, itt a Szigeten. A klasszikus balett ölelésében modern koreográfusok.
3 az 1-ben. Három náció, három kultúra egymásra hatása. Három előadás egy előadásban, megszokhattuk az ilyet. Most azonban valami különleges, mert elkülöníthető és mégis érezhető a koreográfiák mögött meghúzódó szellemi kapcsolat. Egy helyszín köti össze őket, a Svéd Királyi Balett, mely története 225 éves múltra tekint vissza. Az újonnan kreált Stockholm 59 North a királyi balett fiataljaiból verbuválódott, repertoárjaikon Mats Ek, Nacho Duato, William Forsythe, Ulysses Dove, Örjan Andersson, és Kenneth Kvarnström munkái szerepelnek, s nyíltan vállalják a küldetésüket: Új közönséget akarnak toborozni. De szép példa, örömmel üdvözölném itthon is! „A drámaian erőteljes és mindinkább az akarat csatájú” New York Times, "Sima, hajlékony, kifogástalanul tiszta és baljóslatú, mint a kígyó mozgása- a svédeké igazi kúl balett" - a Boston Globe kritikai fémjeleivel valóban lenyomatot hagytak a hűvös szigeti domb előtt.Cristina Caprioli-tól, aki 1983 óta Stockholmban (is) dolgozik, egy vadonatúj darabot láttam. Ez évben mutatták be, az együttesnek komponálta. A minden ízében érezhetően forsyth-i elemekkel tűzdelt Balanchine örökségű 5 táncosra írt tánc mozdulatainak hűvössége, a precíz technika átütő ereje az, ami először szembetűnik. Erőteljesen expresszív komponálás. S ehhez hozzájön a dél-afrikai Kevin Volans (1949) „irritálóan” disszonáns 10 hangjegyre épülő ugyanazon szekvencia repetitíven ismétlődő szóló zongoradarabja. A szó szerint vett „kúl” darab, a s a táncosok profizmusához nem fér kétség. A mozdulatok geometrikussága az emberi érzelmek hiánya domináló. Tudom, ez egy fajta koncepció, bár nekem ezért marad kicsit hideg az effajta gondolkodás. Nem csak a hideg éjszakát éreztem a bőrömön, egy koreográfia érzelemmentessége is lehűtött mindenkit körülöttem.
Matz Ek koreográfiája a Pas de dance (2002) már egészen más. Ez a munkája is megérne egy bővebb cikket, kevés olyan mestert ismerek, aki ennyire „svédesen-hűvös” humorral „cikizi” ki önmagát s a környezetét. Ő, aki nagy munkákban már bizonyított a Cullberg Ballet művészeti igazgatójaként, Giselle, Hattyúk tava, Carmen, Don Giovanni és még sorolhatnám, ilyen kis volumenű munkáiban is ott van mindene - felismerhetően. Fanyar ízű groteszk világ ez, kiváló ötvözete a modernnek és a klasszikusnak, akik egymásba ütköztek úgy, hogy senki sem sérült meg. Ez Mats Ek nagy erénye. Különösen szeretem a kiállásait a jó értelemben vett „civilnek” tűnő - de nem az - hétköznapi mozdulat-gesztusokat, egy járkálást, egy orrtörlést, egy kézrázást, ülést, állást. Egy zsebkendő kellékének iróniája, a folytonosan megfázott ember paródiája (talán önmagára céloz?), a kitekert jellegzetes ek-i mozgás-elementumok zseniális összképe. Benny Andersson zenéje, mint jó mozaikkocka illeszkedik ehhez a furán bizarr, talán stílus-mentesen „kúl” koreográfiához. Egyébként kevesen vették talán észre, ő volt az ABBA együttes frontembere!
Nacho Duato (Juan Ignacio Duató Bárcia, ezt azért írtam ide, mert nagyon szeretem az ilyesfajta spanyol neveket -1957) a „legfiatalabb” közöttük. A Rambert Dance Company-n át a Maurice Béjart együttes, a Cullberg Ballet majd Nederlands Dans Theater Jirí Kylián keze alatt tanult s dolgozott. 1990-ben a madridi Compañía Nacional de Danza vezetője. 30 perces „Castrati” (2002) a „Kasztráltak” című darabja a címében már túl megy azon, hogy „érdekesen-vonzó”. Ez a mű zenetörténeti adalékokkal szolgál, abból az időből, amikor nők nem énekelhettek a templomban. Ezért fiatal fiúkat kasztráltak, hogy szoprán szólamokat énekeljenek. Bár az első hallásra barbár cselekedet borzasztóan hat - ezért a téma rendkívülisége -, mégis aktuális, mert a legutolsó ezért kasztrált ember a 20. században halt meg.
A kilenc férfira komponált igen expresszív hatásokkal tűzdelt táncmű a tragikus rituáléba vezetett bennünket. Nem tudom, hogy férfitársaim mellettem a hidegtől, vagy a megértés fizikai manifesztációja miatt változtatták meg ülő pozíciójukat - én bizonyosan a felismerés katartikus élménye miatt. A fekete szoknyás jelmezek még rátettek egy lapáttal - a férfiasság elvesztésének drámaisága hogyan tükröződik abban, hogy bizonyos értelemben nőivé tettek fiatal fiúkat. Azért érezhető volt Duato mester kompozíciós érzéke. A tér minden pontján otthagyta a tragédia minden cseppjét. A kontrapunktikus koreográfiai megoldás is találó volt, én alapvetően szeretem, ha valaki így gondolkozik. Vivaldi „Nisi Dominus”-a „Stabat Mater”-je „Salve Regina” -jának részletei kontratenorral hangzik el Ez volt a tragikomédiai-hab a tortán. „Concerto „La notte” és Karl Jenkins „Palladio”-ja betét-allegróként szerepelt. Remekül átgondolt, hatásos darab volt, s szó szerint hatásos volt. Igaz, férfiak, meg kellett mozgatnunk magunkat utána!