Multi munkahelyünk ajtaján lépjünk ki, és vegyük az irányt a Budavári Palota felé: apáink, ükapáink csodás mesterségeit ismerhetjük meg jó hangulatban, egy kis dínom-dánommal, eszem-iszommal, puszilkodással és cuppogással, no meg egy kis apfelsafttal: mindez a Mesterségek Ünnepén.

Még vagy egy kis időnk fél 8-ig, Palya Bea lesz a Nagyszínpadon, ellötyögünk hát addig a mesterségek között. Persze történelmi kalandra is hív e séta: régi – értsd: ősmagyar - szerszámok, eszközök, balta, véső és nyíl vár minket, mellette máris a kenyérsátor, ahol okosodhatunk tönkölybúza-ügyben, aztán a sok-sok gyöngybolt nyakláncokkal, rögtön utána magyar cd-bolt. A magyaros hangulatba még az Edda is belefér: két kedves leányka üldögél a fűben és éneklik: ment a hűtlen nehéz fejjel. Mi is továbbmegyünk.

A koncert előtt még egy kis borkóstolóra is van időnk - választék, no, az van, sok kis házibor-árustó stand, finomabbnál finomabb borokkal. Fröccsre vágyom, node milyenre is: Bivalycsók legyen, vagy házmester, esetleg Krúdy fröccs vagy lámpás? Végül csak egy szimpla hosszúlépést kérek, finom chardonnay-jel.

Idő van, átvonulunk hát a Magyar Nemzeti Galéria előtti térre, Bea már el is kezdte a dalt. A nézőtéren székek, a nézőközönség üldögél, sokan a földre ültek, van, aki táncol.

Palya Bea hihetetlen szórakoztató jelenség: Oldja a nézőket, énekelteti, beszélteti, sőt, cüccögteti is őket: Azt mondja: Most csináljanak így! Majd elkezd cuppogni, csettegni, a nézők meg csak nevetnek. Vicces nőci ez a Palya Bea, nem mellesleg pedig úgy énekel, hogy feláll a a hátamon a szőr. Szóval, Palya Bea-hangulat, csodálatos dalok a Psziché albumról, Bea piros ruhában elkápráztat és nevettet.


A koncertről szaladunk tovább, 8 órakor Zuboly és Company Two In One, Hargitay Ákos rendezésében. Oda is érünk, besurranunk: három táncos lány dobozokkal a fején, a Zuboly együttes pedig óriási HP-s dobozok mögött rejtőzve. Beat-boxerük, Dj Busa a hozzá megszokott energiával nyomja, a lányok pedig kortárs táncolnak, persze a doboz még mindig a fejükön. Dj Busa egy-egy basszus közé szöveget is rejt, Ich liebe Kinder machen, no meg hogy apfelsaft, aztán egy kis Dart Vader hörgés, a lányok pedig néha lekapják a dobozokat a fejükről, néha lökdősödnek, aztána földön vergődnek- óriási sikerrel. Az utolsó számnál lebontják a falakat - azaz a dobozokat, így látható a zenekar is- hihetetlen jó örömszínház, vastapssal búcsúzunk.

Már 10 óra van, az árusok lassan zárnak, még gyorsan becélzunk egy isteni kenyérlángost, mely a nyári fesztiválok kihagyhatatlan terméke, kolbászos, sajtos és császárszalonnás is van, hát persze hogy a császárszalonnásat választjuk. És míg eledelünk megesszük, és sétálunk lefelé a Klark Ádám térre, addig tovább ismerkedünk a kifogyhatatlan mesterség- tárházzal: citerát is vehetnénk 40 ezerért, de inkább csak megállunk és hallgatjuk az árus játékát. Tovább lépve plüssmackók, majd kőből faragott fura emberfejek hevernek az asztalon, 100 forintért apró szerencsemalacot is árulnak, a szövőnő még befejezi a szőnyeget, egy asszonyság fát vés, azt mondja, már reggel óta, de hát ilyen ez a munka.

Lenyelem az utolsó falatot, és már lent is vagyok a téren, a fröccsöm is rég elfogyott, Palya Bea hangja azonban még a fülemben cseng, és a fába vésett férfiarc is biztos, hogy örökre emlékeimben él majd.