Felakasztott emberek, maszturbáció, kutyát hátulról meghágó figurák, az ufók hatása alatt kefélő alakok, tömegszex, gyilkosság és a híres neon. Mindez Keith Haring műve, akinek rémisztő víziói cseppet lesokkolják az embert a Ludwig Múzeumban látható kiállításon.
A 32 évesen AIDS-ben elhunyt művész tárlatának megtekitése elején azt gondoljuk, hogy egy színes, vidám, érdekes, ámde rövid kiállításon járunk. Itt azonban közel sem erről van szó. Közel sem.
A jellegzetes figurák, az ismert "sugárzó bébi" vagy a kutyafigurák, a vigyorgó Miki egerek után már-már unatkozhatnánk is, atán egyszer csak felkapom a fejem egy furcsa oltárra a képek között: Szárnyasoltár 1989-ből, arannyal beborítva, saját önarcképe után bizarr művet látunk, és furcsállom, miért is készít egy graffitis egy arany oltárt...
Haring stíusát a New York-i metróban kísérletezgette ki, először üres fekete hirdetőfelületekre rajzolt. Inspirálta a hip-hop és a graffiti. Többféle anyaggal dolgozott, pl. papír, ponyva, autó, sőt emberi test. Képeit javítás nélkül publikálta így itt-ott lefolyik a festék a képeken. Műveiben az amerikai fogyasztói társadalom kritikája keveredik a keresztény ikográfiával, az Európai, vagy földönkívüli civilizációk jelképeivel egy sajátos univerzumban, melynek főszereplői rajfilmfigurák, televíziók, számítógépek, a dollár, piramisok és repülő csészealjak, emberek és kutyák, erőszak és hatalom, szerelem és vágy, angyalok és szörnyek. Keith Haring utolsó műve volt az oltár, ami a Ludwig Múzeumban is látható.
A Szipőcs Krisztina által szervezett kiállítás tökéletesen berendezett termei fokozatosan vezetnek bele Haring világába és vízióiba. A legtöbb rajz és festmény cím nélkül látható, nem véletlenül, hiszen a képek abszolút magukért beszélek.
Egyre inkább azt gondolom, emberközeli alkotásokat látok, no nem azért, mert én is képes lennék ilyen művet alkotni, hanem inkább azért, mert az ember legrejtettebb és legmocskosabb gondolatait, rémálmait eleveníti meg a művész.
Haring szinte meghaladta korát, hiszen a világító festék a nyolcvanas években eléggé újszerű volt. A neon és az UV használata nem volt jellemző a művészetre, illetve, épp ekkor kezdett igencsak elterjedni.
Aztán, a világító képsorok után egyre hatalmasabb péniszek köszönnek rám a vásznakról, Miki egeret hátrahagyjuk a második teremben, így a harmadik teremben már csak a valóság tárul elénk:
Gigantikus péniszek, egy kutyafejű ember kígyót kefél, aztán ember egy kutyát, a Dühös próféták című képen már kapunk vaginát is a pénisz mellé.
Sodródunk a víziókkal: A talpból kimászó emberek után jön a computer és a pénz, majd az ufó Egyiptomban, és elérkezünk legkeményebb sorozathoz: szex és erőszak, fellógatott emerek, bristol kartonra tussal rajzolt szado-mazo szex és gyilkosság, maszturbáló tömeg, szinte sokkoló a látvány, csak áll az ember, bámul, és csak bámul...
Átlépve a következő terembe szinte már meg se kottyan a levágott fej vagy a ledarált emberek látványa.
Fotó: Bátky-Valentin Szilvia
Kattintson a képre, nézegessen rajzolt péniszeket!
Kattintson a képre, nézegessen rajzolt péniszeket!
Ám mikor a terhesszekcióhoz érünk, megint meghökkenünk... Ádám-Éva motívumok, kígyók és sok terhes asszony,Keith Haring-megközelítésben, azt hiszem már nem kell magyaráznom... A szervezők egy-egy "finomabb" képet szerencsére becsempésztek a falra a kiállítás végén, talán, hogy ne sokan taccsoljanak ki, így például egészen kellemes és megnyugtató látni a Séta az erdőben c. képet.
Kis vigyoró spermák búcsúznak az utolsó képről tőlünk, egy utolsó, apró kis bökés, azt mondják, hé, ne gondolj a vigyorgó spermákra! Én pedig onnantól csak rájuk tudok gondolni.
Kiérünk a folyosóra, és rájövök, a rövidnek hitt kiállítás hosszabb, mint egy emberöltő.
