A zenekart Prágában fedeztem fel, ahol a kilencvenes években néhányszor megfordultak, kisebb klubokban, szórakozóhelyeken. Pár tucatnyi magyar rajongótáboruk is alakulgatott annak idején, akik vonatra szálltak egy-egy prágai koncertjük kedvéért – mit mondjak, valóban nem mindennapi élmény.
Mindenképpen a nehezen besorolható zenészek közé tartoznak, de ezzel a közhellyel semmit sem mondtam a valódi helyzetről. A háromtagú zenekar (amely néha vendégzenészekkkel, sőt szimfonikus zenekarral is kiegészül, egyik lemezükön pedig a Kronos Quartett kíséri őket) vezetője egy kasztrált úr, aki énekel, harmónikázik és zongorán játszik. Évekig operaénekesnek készült, aztán itt kötött ki, mellesleg valóban nehéz, hányatott gyermekkora volt. Martyn Jacquesnak hívják. A fenomenális dobos, aki néhanap gumitehénkét is ütlegel a színpadon, Adrian Huge. Végezetül pedig a nagybőgős, Adrian Stout, aki ugyancsak felejthetetlen játékával külön figyelmet érdemel.
Ami pedig a műfajt illeti: nos, vannak, akik kabaré-zenét emlegetnek, mások szürreális, Viktória-korabeli cirkuszi mutatványt, de gyakran szóba kerül az opera és a cigányzene műfaja is, sőt Tom Waits-utánérzéssel is gyanusították már őket. Némelyik visszafogottabb daluk pedig kifejezetten a klasszikus sanzonokra emlékeztet sokakat.
Nem tudom – inkább nem mondok semmit, meg kell hallgatni őket, és majd ki-ki kialakítja a maga véleményét. Ami viszont egyértelmű, az a szövegviláguk. Egy kedves barátom, akinek megmutattam a zenekar néhány számát, csak annyit mondott: ha értenéd, nem hallgatnád őket. Persze rögtön kíváncsivá tett, és jóllehet viszonylagosan konzervatív lelkemnek valóban sok és sokk volt mindaz, amit lefordítottak nekem, ettől még azóta is a kedvenceim közé tartoznak. Mindenesetre egy biztos: angolul értő széplelkek számára nem ajánlom őket… Aki kíváncsi a dalszövegekre és dalaikra, látogasson el a www.tigerlillies.com oldalaira, de készüljön fel a legrosszabbra. Drogosok, kurvák, maszturbálók, gyújtogatók, perverz alakok, gumibabákat erőszakoló megfeszített Jézus, a rákos betegek vidám indulója – és mindez csak némi ízelítő a dalok szövegeiből. Tényleg nem tréfálok: a zenekar, elsősorban szövegvilága miatt, nem ajánlható jószívvel mindenkinek. Persze ha azt mondom, hogy rajongóik között van Marilyn Manson, Terry Gilliam és Matt Groening, alighanem mindezt nem kell tovább magyaráznom: sajátos ez a világ, a fekete humor és a gyilkos irónia olyan mély és helyenként durva variációival, hogy az csak na. Villon hozzájuk képest egy érzékeny lelkületű, romantikus költő volt.
A mára már kultikussá vált zenekar vezetője egyébként gyakorta hangoztatja, hogy nem érdekli őket a hagyományos siker, sem a közönség, sem az anyagiak vonatkozásában. Erre azért valamelyest rácáfol saját tapasztalatom: amikor 2006-ban újra Prágában voltak, éppen első ottani koncertjük 10. évfordulóján, már nem voltak hajlandóak „ellazulni” és csak úgy elzenélgetni első fellépésük színhelyén, a Kilőtt szem sörözőben. Menedzserük közölte: azok az idők már elmúltak.
Seven Deadly Sins névre hallgató új anyagukkal április óta turnéznak, ez lesz alapja budapesti koncertjüknek is. Akit a fentiek nem riasztottak el, menjen, jöjjön, nézzen, lásson, hallgasson – szerintem ilyes zenei élményben és látványban csak ritkán van része az embernek Budapesten!
