Gerevich Andrásnak tíz éve jelent meg az első verseskötete, azóta még egyet publikált. Mentségére legyen mondva: elvégzett három egyetemet, számos animációs filmhez készített forgatókönyvet és színdarabot írt, volt londoni bemutatója is. A József Attila Kör elnöke. Jövőre tervezi új kötete megjelentetését.
Az irodalomban nem a mennyiség számít, mondja a közhely, és ez részben igaz is, egy költő kötetét nem kilóra mérik. Persze a kiadó szempontjából fontos, hogy a szerző sok helyen rendszeresen publikáljon, mert akkor ismerik a nevét és veszik a könyvét, de ez már a marketing és nem az írás. Különben négy egyetemre jártam, három országban, hármat be is fejeztem, és bár csak a harmadik kötetem fog jövőre megjelenni, számos művészi animációs filmet írtam, színdarabjaimat Pesten kivül Londonban is színre vitték, hasznosan telt ez a tíz-tizenkét év..
A verseid gyakran visszatérő motívuma a testiség. Még a próza sem találta meg nagyon a nyelvét ahhoz, hogy a testről, vagy a szexusról írjon. Hát még a líra. Okoz-e problémát az, hogy a költészetünknek nincs igazán erotikus hagyománya?
Szerintem minden író és költő az ilyenfajta kihívásokat keresi: valami olyanról akar írni, amiről más még úgy nem írt. Ez előny is lehet, nemcsak hátrány. Engem viszont sosem az hajtott, hogy azért írjak verset a testiségről, mert kevesen teszik. Ez az egész magától jött, a tematika is, a nyelve is. Mindig a hétköznapi, beszélt nyelven próbáltam írni, nem az irodalom nyelvén, így sosem foglalkoztatott, ennek milyen költészeti vagy nyelvi hagyománya van.
Írtál angolul prózát. Lesz esetleg magyar nyelvű prózaköteted?
Lesz. Túl sok célom van: versek, drámák, regények, filmek.... de reméljük lesz időm mindegyikkel foglalkozni, vagy megtalálni azt a műnemet, amelyben a legjobban tudom magamat kifejezni. Nagyon szeretek prózát olvasni, ezért biztos, hogy amint eljön az ideje, írni is fogok.
Sokat fordítasz kortárs angol, ír költészetből. Angol szakon végeztél. Ehhez képest a verseidben inkább az antik világokra utalsz, semmint például Heaney lápvidékeire…
Nagyon sokat tanultam Heaneytől. Nem ennyire konkrétan, nem a kelta múlt világáról vagy az észak ír válságról írok, de például Heaneytől tanultam meg a természetről írni. Az első kötetemre ilyen szempontból volt nagy hatással. Egy közeli ismerősöm meg is jegyezte, hogy mindig (bel)városi fiúnak ismert, és teljesen meglepte, hogy a verseim a természetről, gyakran a vidékről szóltak, sokszor onnan merítették képi világukat.
A magyar nyelv egyes szám harmadik személyű névmásnál nem derül ki, hogy férfi-e vagy nő az illető. A homoerotikus irodalom vonatkozásában ez előny, vagy hátrány?
Ha az ember nagyon el akar bújni, írhat egyes szám második személyben, úgy tudom az ilyen névmásoknál csak az arab ismer külön nemeket. A vers címzettje akkor „te vagy” és nem ö (angolul him vagy her). Nekem sokat segített fiatalon, hogy férfiakhoz írtam verseket, anélkül, hogy ezt ki kellett volna mondanom. Úgy éreztem, szerelmes verseket írok, és mindegy, a címzett nő-e vagy férfi. Én is át tudom érezni például egy József Attila vers szorongását, hiába tudom, hogy ő nőkbe volt szerelmes. Itt a kérdés az, hogy min van a hangsúly: a nemi irányultságon vagy az érzelmeken? Nekem az érzelem volt a fontos. Ma már ez nem kérdés, nagyon felszabadító leírni, hogy a férfiak iránti érzelmeim mélyebbek, és ez is része a szerelmes versnek.
Ha irodalmi ested van, fellelhető a közönség sorai között a meleg szubkultúra?
Igen, jönnek melegek az estekre, veszik a könyvemet, és kapok az iwiwen üzeneteket meleg olvasóktól. De a kérdés bonyolultabb, mert nem mint szubkultúra vannak jelen, nem mint egy összetartó közösség, hanem mint magánemberek, akik a legtöbbször semmi jelét nem adják annak, hogy melegek, vagy hogy csak azért jöttek volna el, mert van valami szubkultúra, amihez én is tartozom. Szerintem a te estjeiden is megfordulnak melegek, talán kevesebben, csak nem feltétlenül tudod róluk, hogy melegek.
Te írtad a Ne felejts című brit animációs film forgatókönyvét. Milyen sajátosságai vannak egy rajzfilm forgatókönyvének? Például storyboardokban gondolkodsz?
Több animációs filmet is írtam, de minden egyes alkalommal a rendező felkérésére. Ebből az következik, hogy a tollam sem volt olyan szabad, mint amikor verset írok. A Ne felejts esetében is kaptam egy halom ötletet, történet-töredéket, de elsősorban vizuális tervet. Egy kész, kicsit kaotikus koncepciót kellett dramaturgiai szempontból felfűznöm egy megvalósítható narratívára. Az animációs rendezők általában látják, hogy mit akarnak, és keresnek egy írót, aki ezt el is tudja mondani. A látványterveket és később a storyboardot is a rendező rajzolta, én csak összeszedtem és szavakba öntöm az ötleteit, azaz megírtam a forgatókönyvet, ami a storyboard alapja lett.
A Csillagfiú című, Oscar Wilde meséjéből készült bábelőadás - melyet februárban mutattak be a Bábszínházban - sem egy szokásos ügy. Milyen specifikumai voltak egy bábelőadás szövegbeli előkészítésének? Mikor írtad megjelentek előtted a bábok? Volt beleszólásod abba, hogy milyen legyen e szecessziós mesének a díszeletezése?
A darab rendezője keresett meg, és megkért, hogy ezt a mesét írjam át a színpadra. Szabad kezet kaptam, a saját ötleteimből dolgoztam, amit később megbeszéltünk, közösen több helyen átírtunk. A történeten túl viszont csak ötleteket adhattam, a jelmez, a díszlet, a zene, a rendezés más feladata, és a szálak nem az én kezemben értek össze. Ismert és befutott írónak kell ahhoz lenni, hogy az embernek egy színházi előadás vagy film részleteibe sok beleszólása legyen, különben a rendező és a producer írányítják a folyamat minden fázisát, az írónak csak a szöveg fölött van hatalma. Mivel a darab megírásával kezdődik az egész színrevitel folyamata, és a bábok csak akkor készülnek el, amikor a szöveg már megvan, így elsősorban a saját fantáziámra kellett hagyatkoznom, nem tudhattam, hogyan fognak kinézni a bábok, bár a rendező előre elmondta, hogyan képzeli, de az ötlettől a megvalósulásig a részletek mindig megváltoznak.
Sok adminisztratív munkát vállaltál el, JAK-funkciót, Kalligram folyóirat szerkesztését. Milyen tanulságokkal szolgál egy alapvetően alkotó embernek a „szétadminisztráltam magam” érzése?
Az írói, alkotói magány mellett mindig szükségem volt közösségi vagy társas munkára is. Amerikában egy kiadóban dolgoztam, Londonban a BBC egyik költészeti műsorát szerkesztettem. Persze ismerni kell az arányokat és az ember saját határait, de a JAK-ot és a Kalligramot is nagyon szeretem. Voltak évek, amikor elsősorban alkotó voltam, most irodalmi szervező vagyok, és néhány évre az alkotás szorult háttérbe.
Azok, a kortárs magyar költők, akik egyben fordítók is, még valahogy meg tudják magukat ismertetni külföldön, publikálnak egy-egy tekintélyesebb folyóiratban, de vajon van-e esély arra, hogy magyar költő nemzetközi karriert fusson be?
Angol nyelven író költő is nehezen fut be angol nyelvterületen. Gondolj bele, több ezer, sőt, több tízezer angolnyelvű költő ír és publikál, viszont minden évtizedben max egy féltucat van, akikre azt lehet mondani, hogy befutottak és jelentős olvasótáboruk van. Mivel egy-egy költő vagy vers ereje gyakran olyan hangulati vagy nyelvhasználati részletekben rejlik, amit fordítással nem lehet, vagy nagyon-nagyon nehéz átadni, így egy költőnek sokkal kisebb az esélye a nemzetközi sikerre, mint egy prózaírónak. A kis kultúrák sokat fordítanak, ha itthon bemész egy könyvesboltba, az a benyomásod, hogy a könyvek felét külföldi szerző jegyzi, és a magyar mű csak a fordítás. Nem ismerem az itthoni statisztikákat. Az angol nyelvű piac sokszorosan túltelített angol nyelvű szerzőkkel, ha jól tudom, a fordított könyvek aránya nagyjából 4-5 százalékra tehető. Ráadásul, mint tudjuk, a prózának sokkal nagyobb a piaca, mint a költészeté, így elsősorban prózaírókat fordítanak. És akkor még nem is beszéltem arról, mennyire kiszorítják a klasszikus szerzők a kortársakat. Külföldi költők inkább csak egy-egy tematikus vagy nemzeti antológiába kerülhetnek bele. Egy itthon, magyar kiadó által kiadott fordításkötetet viszont nem vesznek be a külföldi könyvesboltok, nem kerülhetnek be a nemzetközi piac vérkeringésébe (ritka kivétel, ha egy külföldi kiadó felfedezi és újra kiadja).
