Teljes hosszúságban körbefutott az első protonnyaláb az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) szupergyorsítója 27 kilométeres alagútjában - közölte Pálinkás József atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerdán.
Mint Vesztergombi György kifejtette, a második nyaláb indítása, amelynek egy teljesen független becsatlakozási csatornája van, késlekedik. "Megtörtént a döntő lépés. Ez olyan, mint amikor egy új óceánjárót először bocsátanak a vízre. Minden elem a helyén van, de ez csak azt jelenti, hogy úszik, ám nem jelenti, hogy megy is" - emelte ki Vesztergombi György. A tudós magyarázata szerint következő lépésként az összes elemet össze kell hangolni. A kritikus azonban az első lépés volt, amikor a nyaláb először haladt végig a gyűrűn. "Ez az első lépés, ettől függ minden, ugyanis ez mutatja, hogy minden alapelem jó és működik. A második lépés - amely egy kicsit késlekedik -, hogy a szembemenő nyalábot is bevigyék az alagútba. Most a két nyalábot külön-külön viszik körbe, az ütköztetést még nem próbálják meg, az a következő lépésben történik" - ismertette a fizikus. Kifejtette: jelenleg a nyaláb szélessége 1 centiméter körüli, az ütközéshez pedig az kell, hogy 20 mikronra koncentrálják, vagyis a hajszálnál vékonyabb nyalábbá kell sűríteni. Ennek elérése több hetes munkát igényel. "Akkor történik meg az első ütközés, mégpedig belövési energián. Az új gyorsító belövési energiája, azaz előző gyorsító maximális energiája - 450 gigaelektrovolt. Tehát az első ütközés a belövési energián várható, ha a nyalábokat megtanulják kellőképpen kezelni" - magyarázta Vesztergombi György.
Mi az LHC?
Az Univerzum keletkezésének titkait segít megfejteni a világ legnagyobb részecskegyorsítója. A 27 kilométeres földalatti köralagútban eddig kivihetetlen kísérletek válnak megvalósíthatóvá. Így a kutatók az anyag eredetére, a sötét anyag mibenlétére kereshetik a választ, s megtudhatják, hogy milyen állapotok uralkodtak az Univerzumban röviddel annak keletkezése után. Hogy megválaszolják ezeket a kérdéseket, a csaknem a fény sebességével (a fény sebességének 99, 9999991 százalékával) száguldó két protonnyalábot az alagút négy pontján ütköztetik. E pontokon négy óriásdetektort helyeztek el, amelyek "figyelik" az ütközés során keletkező részecskéket. A tudósok az ütköztetések "törmeléke" között új részecskéket remélnek felfedezni, amelynek révén alapvetően új információhoz juthatnak a világűr természetéről, s arról, hogy hogyan jött létre az Univerzum.
Az ütközés energiája 14 terraelektronvolt (TeV), ami hétszer nagyobb, mint amit a világ jelenlegi legnagyobb gyorsítójában, a Chicago mellett működő Fermilab Tevatronján elértek. Ami különlegessé teszi a nagy hadronütköztetőt az az, hogy ez az energia a porszemnél ezermilliárdszor kisebb terültre összpontosul. Az energia ily nagyfokú koncentrációja révén újrateremtődnek az ősrobbanás (a Big Bang, avagy a "Nagy Bumm") után közvetlenül kialakuló feltételek.
A kutatók reményei szerint a nagy hadronütköztető révén megtalálhatóvá és tanulmányozhatóvá válik a modern fizikai elméletekben a részecskék tömegének kialakulásáért felelős Higgs-bozon. Ezen kívül esetleg választ kaphatnak olyan kérdésekre, mint a gravitációs erő relatív gyengesége, a térdimenziók száma, vagy az úgynevezett szuperszimmetria. Utóbbi elmélet azt feltételezi, hogy minden ismert részecskének létezik egy eddig még fel nem fedezett nagytömegű szuperpartnere.
A nagy hadronütköztető segítségével méréseket végezhetnek az úgynevezett B-mezonokkal is, amelyek révén esetleg megfejthető az anyag és az antianyag közötti különbség.
A létesítményben hatezernél több tudós dolgozik, s a kísérletek 10 milliárd dollárba, azaz 1692 milliárd forintba kerülnek. A gyorsító egy 27 km kerületű kör alakú föld alatti alagútban helyezkedik el, a felület domborzati viszonyaitól függően 50-150 méter mélyen. A korábbi nagy elektron–pozitron ütköztetőgyűrű (LEP) alagútját hasznosítja újra. A 3 méter átmérőjű alagút négy helyen keresztezi a svájci–francia határt, hosszának legnagyobb része francia területen fekszik. Az ütköztető maga ugyan föld alatt fekszik – mivel így csökkenthetők a területbérleti díjak és a mérést zavaró kozmikus sugárzás – több felszíni épület van amelyek az olyan kiegészítő berendezéseket tartalmazzák, mint a kompresszorok, ventillátorok, vezérlő elektronika és a hűtőtelep. Működése során nagyjából 80 állam 7000 fizikusa fog hozzáférni az LHC-hez.
