"Annyira hozzátartozott Párizshoz és annyira párizsi volt, mint az Eiffel-torony" - mondták a százhúsz éve, 1888. szeptember 12-én született Maurice Chevalier-ről, a francia sarm "nagykövetéről".
Egy szobafestő kilencedik gyermeke volt, nem túl nagy lelkesedéssel folytatott iskolai tanulmányaival tizenegy évesen hagyott fel. Ezután volt vésnökinas, munkás, akrobata és utcai énekes. Tizenhét évesen fedezte fel a korszak nagy sztárja, Mistinguette, az ő pártfogásának köszönhetően a jellegzetes szalmakalapot viselő Chevalier gyorsan a közönség kedvence lett. 1914-ben bevonult, megsebesült és hadifogságba esett, a fogolytáborban megtanult angolul. 1925-ben énekelte el a Valentine című dalt, amely élete végéig védjegye maradt.1928-ban Amerikába költözött, az itteni nézők a csinos és bájos Jeanette MacDonald oldalán kedvelték meg, Örök szerelem és The Big Pond című filmjükért Oscar-díjra is jelölték. A gyümölcsöző munkakapcsolatnak privát okok vetettek véget: Chevalier - számára szokatlan módon - sikertelenül udvarolt partnerének, s emiatt összekülönböztek. 1935-ben aztán végleg hazaköltözött, állítólag azon bőszült fel, hogy csak mellékszerepet ajánlottak neki.
Párizsban sztárként fogadták, és ismét a kabarék királya lett. Franciaország német megszállása után sem vonult vissza, sőt Németországban is fellépett, francia hadifoglyok szabadon bocsátásáért cserébe. Ezért később azzal vádolták, hogy kollaboráns volt, s bár felmentették, az angolszász országokba még évekig nem kapott beutazási vízumot.
Chevalier évekig egyszemélyes show-műsorral járta a világot, majd 1957-ben visszatért Hollywoodba. A film fővárosában tárt karokkal fogadták az őszülő hajú, de még mindig csillogó szemű "szívkirályt", aki jobbára kedélyes öregurakat játszott. Remekelt Billy Wilder Délutáni szerelem című vígjátékában, a Kánkán, a Fanny és a Gigi című filmekben, utóbbiban két betétdalt külön az ő számára írtak. 1959-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott fél évszázados pályafutásáért. Utoljára 1967-ben a Majmok, menjetek haza című komédiában állt a felvevőgép elé, Hollywoodtól 1970-ben az Arisztokraták című Disney-rajzfilm főcímdalának eléneklésével búcsúzott.
80 évesen, a párizsi Lidóban adott önálló estjén állt utolsó alkalommal színpadon. Megromlott egészsége miatt vissza kellett vonulnia, de szavai szerint élete végéig minden este a műsorára készült. Szíve 1972. január 1-jén mondta fel a szolgálatot.
Fő vonzereje a lényéből áradó "charme", derű és báj volt, a műfajokat és a szerepköröket is könnyedén váltogatta. Francia akcentusa, behízelgő hangja Amerikában a gáláns francia monsieur megtestesítőjévé tette - a hangosfilm első sztárja, Al Jolson szerint: "ő a legjobb dolog, ami Lafayette óta Franciaországból érkezett". Magánéletében bizonytalan és kemény volt, vélhetőleg igazán csak anyját és közönségét szerette - hogy a közönség miért szerette őt, azt nem értette. "A hangom soha nem volt valami csodálatos, táncolni sem tudtam ragyogóan. Az emberek egész egyszerűen jól érezték magukat, amikor a műsoraimat nézték" - találta meg a magyarázatot.