"Annyira hozzátartozott Párizshoz és annyira párizsi volt, mint az Eiffel-torony" - mondták a százhúsz éve, 1888. szeptember 12-én született Maurice Chevalier-ről, a francia sarm "nagykövetéről".
1928-ban Amerikába költözött, az itteni nézők a csinos és bájos Jeanette MacDonald oldalán kedvelték meg, Örök szerelem és The Big Pond című filmjükért Oscar-díjra is jelölték. A gyümölcsöző munkakapcsolatnak privát okok vetettek véget: Chevalier - számára szokatlan módon - sikertelenül udvarolt partnerének, s emiatt összekülönböztek. 1935-ben aztán végleg hazaköltözött, állítólag azon bőszült fel, hogy csak mellékszerepet ajánlottak neki.
Párizsban sztárként fogadták, és ismét a kabarék királya lett. Franciaország német megszállása után sem vonult vissza, sőt Németországban is fellépett, francia hadifoglyok szabadon bocsátásáért cserébe. Ezért később azzal vádolták, hogy kollaboráns volt, s bár felmentették, az angolszász országokba még évekig nem kapott beutazási vízumot.
Chevalier évekig egyszemélyes show-műsorral járta a világot, majd 1957-ben visszatért Hollywoodba. A film fővárosában tárt karokkal fogadták az őszülő hajú, de még mindig csillogó szemű "szívkirályt", aki jobbára kedélyes öregurakat játszott. Remekelt Billy Wilder Délutáni szerelem című vígjátékában, a Kánkán, a Fanny és a Gigi című filmekben, utóbbiban két betétdalt külön az ő számára írtak. 1959-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott fél évszázados pályafutásáért. Utoljára 1967-ben a Majmok, menjetek haza című komédiában állt a felvevőgép elé, Hollywoodtól 1970-ben az Arisztokraták című Disney-rajzfilm főcímdalának eléneklésével búcsúzott.
80 évesen, a párizsi Lidóban adott önálló estjén állt utolsó alkalommal színpadon. Megromlott egészsége miatt vissza kellett vonulnia, de szavai szerint élete végéig minden este a műsorára készült. Szíve 1972. január 1-jén mondta fel a szolgálatot.
Fő vonzereje a lényéből áradó "charme", derű és báj volt, a műfajokat és a szerepköröket is könnyedén váltogatta. Francia akcentusa, behízelgő hangja Amerikában a gáláns francia monsieur megtestesítőjévé tette - a hangosfilm első sztárja, Al Jolson szerint: "ő a legjobb dolog, ami Lafayette óta Franciaországból érkezett". Magánéletében bizonytalan és kemény volt, vélhetőleg igazán csak anyját és közönségét szerette - hogy a közönség miért szerette őt, azt nem értette. "A hangom soha nem volt valami csodálatos, táncolni sem tudtam ragyogóan. Az emberek egész egyszerűen jól érezték magukat, amikor a műsoraimat nézték" - találta meg a magyarázatot.
