Ok, hát megtörtént. E lapokon már sokszor dicsértem szerzőtársaimmal az nyugati emberiség csodás marketing-megoldásait, amellyel világnézetét, és ahhoz kapcsolódó üzeneteit az általa lerablott, és ezen oknál fogva rögtön primitívnek is nyilvánított kultúrákra tukmálta. Kezdtük a vallással, misszionáriusok, hittérítők, és páncélos martalócok kampányoltak Jehováért, Jézusért, Allahért, építették a monoteista brandet, és irtották a hitetleneket. Aztán kialakult a világgazdaság, és sikerült mindent mindenütt elterjeszteni, influenzát, irhabundát, internetet, iphone-t. De ilyen csillagászati szempontból is orbitális, sőt univerzális kereskedelmi akcióra azért senki sem számított.
Ma már tudjuk, hogy egy rágóval a világ megmenthető, de most, hogy hat óránként csipszreklámmal bombázzuk a Nagymedvét, kezdek szemlesütve járkálni a világegyetemben, és ha holnap összefutok egy aliennel, most már biztos, hogy letagadom hogy a Földről származom.
Tényleg.
Aki evett már tortillát, az tudja hogy egy finom, a krumplicsipsszel összehasonlítva pedig egy egészen isteni ropogtatnivalóról van szó, pláne ha van hozzá mártogatós. Fogyasztásához szükség van fogakra, belekre, meg úgy alapvetően szén alapú életre. Az egyik legnagyobb amerikai tortillagyár, a Doritos marketingesei valószínüleg túl sok X-aktákat néztek, mert meggyőződésük, hogy az Ursa major galaxisai közt számos boldog tortillafogyasztóra akadnak. Ezért hát a Spitzbergákról egy hatalmas szuperantennával megcélozták a Nagymedve csillagképet és elkezdték csipszreklámmal lőni az ismeretlen inteligenciát.
És az, hogy egyelőre nem takarják el a Napot tortillára éhes repülő csészealjak, müzlistálak és tunkolók, nem csak annak tudható be, hogy azért negyven fényévecskét majd utazik az a reklámszpot az éterben, amíg egy érzékeny antenna felfogja és dekódolja. Hiszen az sem biztos, hogy bármennyire is intelligens a néző, leesik neki a Doritos-tantusz. Mármint, hogy ilyen márkájú tortillát kell enni-venni. Inkább valami furcsa, perverz kannibál-kultúra körvonalait véli felfedezni, ha megnézi ezt:
Persze az az igazság, hogy a helyzet még ennél is szomorúbb, mert ahogy a kultúrában, úgy a tudományban is az állam szerepét a privátszféra veszi át, ő azonban kér is a pénzéért valamit, valami látványosat – az állam meg nem – hahaha! De aki szponzort keres, és van olyan mázlista, hogy talál is, annak viselnie kell a „matricát”. Jelen esetben az űrkutatásért cserébe csipszet kell reklámozni. A gorillák megmentéséről pedig majd egy sportszergyár gondoskodik. Az lesz a szép, ha Adidasban pompáznak az emberszabásúak.
Az összeesküvés-elméletek rajongóinak pedig megsúgom, hogy az antenna a világmagtár közvetlen közelében található! Komoly tudományos folyóiratok aggodalmaskodnak azon, hogy az még csak hagyján, hogy komplett hülyét csináltak az asztrofizikusokból, akik ehhez – bár nyilván nem vetik meg a ropogtatnivalót és a jó bort csillagfényes éjszakákon – mégsincsenek hozzászokva, de mi van, ha pont egy hörcsögbolygót talál el a Doritos? Jönnek majd az éhes rágcsálók, vadlúdháton bejárják Norvégiát, és felzabálnak mindent, mint Nils Holgersson kis barátja.
Mindenestre érdemes elgondolkodni azon, hogy mi van, ha tényleg fogja az adást valaki. Valaki, aki nagyon éhes.
Szegény csillagászok, élükön a megboldogult Carl Sagannal, nem így képzelték a Találkozást. Spielperg Zsigmond Vili bácsi és a Kodály-módszer miatt hungarikummá avanzsált filmjében, a Harmadik típusú találkozásokban legalább kommunikáltunk, meg hát a '77-ben kilőtt Voyager űrszonda is, a kissé naiv korszellemnek köszönhetően egy aranylemezt vitt a végtelenbe Ádámmal, Évával, meg Beatles dalokkal. Napra pontosan negyvenezer év múlva éri el az Alpha Centaurit, a legközelebbi naprendszert, de lehet, hogy akkor már késő lesz bizonygatni, hogy nem csak zombik lakják e bolygót, mivel a csipszreklám addigra már bejárja a galaxist.
És egyébként aki azt gondolja, hogy az űrbe lőtt Doritos reklám melléfogás, az téved. Hisz jómagam is éppen Doritos tortillát reklámozok.
