Az jutott eszembe, hogy egy élő zenei előadás keretén belül szedjük szét a hangjegyek mellett a hangszereket is. A szaxofon billentyűit ragasszuk rá a hegedűkre, a bőgő húrjait, vezessük át a szaxofon testén, egyik zenész fejét tegyük a másik kezére s fordítva, a bőgő testéből pedig csináljunk egy asztalt, ahová mi is leülhetünk velük együtt s egy jam-session nevű étlapot választva, mindenki azt ehesse, amit jónak lát.

Az Újbuda Jazz Fesztivál négy napos, méltán rangos programjaival indult el a Mu színház évadja. A Lágymányosi impromtu egész estés tánc-imprója, Mezei Szilárd és a 2/3 11nka lengyel zenészekkel, A Magony zenekar, Dresch Quartet Zbigniew Namyslowskival igen színvonalas színfolt volt a hazai művészet egén. Vasárnap, a záró akkordként, egy végtelenített futószalagon, szinte elviselhetetlen kánikulai forróságban izzott a Mu színház épülete. A három részes á lá carte feltétjében Lőrinszky Attila, Grencsó István, és Benkő Róbert trió koncertje, utána a Korom csoport, táncosok és zenészek előadása, majd a puzzle 3.-ik darabja a két zenekar közös megnyilvánulása volt. Egy dolog kötötte össze őket, a zene és a tánc szeretete és az Imrovizáció. A záró estén ezt kutatta tovább a táncos és a zenész. Ez az olasz eredetű szó a váratlant jelenti, vagyis egy definíció szerint: „az improvizáció azt kutatja, hogy e speciálisan egyedi, szabálytalanul változó körülmények között van-e mód arra, hogy működővé váljon a kommunikáció, vagyis üzenetünk egymás számára érthető, értelmezhető legyen. Találunk-e olyan tartományt, amelyben mindannyiunk alapvető közös élményei, tartalmai, szükségei művészi szintű érzékenységgel, finomsággal válnak közölhetővé, kifejezhetővé?”

A hazai jazz élet kiemelkedő zenészei most sajátságos „mítinget” adtak egymásnak és nekünk. Lőrinszky Attila és Benkő Róbert spirituálisan érzékeny bőgő játék- megnyilvánulásait figyelem, az összpontosításról, egységről s ami körül forgolódom már néhány mondatnyira - a kommunikációról szól. Mert az fent kezdődik a felhők felett. Érzékeny spiritualitás. Valahogyan leképezni, formába önteni - követni a vezetést. Valamit összegyűjteni, ami több, mint a látható szféra. Mert vezetni tudni kell, néha ő, néha te. Figyelünk egymásra, nincs Én meg Te, hanem Mi. A szabad improvizációt nem érteni kell, hanem érezni. Engedni vezettetned magad, még akkor is, ha hallgatóként laikus vagy. Akinek fából vaskarika zene ez, aki a harmóniák, cizellált dallamok világában él, az öt perc után elrohan a helyszínről s inkább moziba megy. Hangok törnek elő a bőgő húrbakjáról, a „leszakított-fejű” szaxofon fúvókájából. Ezt rendszerezni kell és feldolgozni ugyanabban a minutumban s visszapasszolni, hogy eljusson hozzánk. Ezt a triót nem csak hallgatni érdemes, hanem nézni is. Lőrinczky Attila líraisága kiválóan párosul Benkő Róbert poétizmusával. Grencsó Istvánnak humora is van, - mimikájával és sajátos mozgás-tánc-szilánkokkal ébresztget bennünket, akik már elaléltunk a levegőtlen kánikulában.


Két zseniális bőgős és egy fúvós. De azért jóval több. Grencsó Istvánon lenyúzhatatlan bőrök vannak, nehéz írnom egy barátomról, akit mérhetetlenül tisztelek, egy olyasfajta világba vezet, ami a talentum isteni megnyilvánulása. A zene nem a hangjegyekről szól, hanem az interpretálásról, az átadás kegyelméről (mert amink van az nem a mienk csak) és a mindig említett befogadásról. A hosszú pályája alatt, amikor még TMK lakatos volt, nem tudhatta, hogy kiválasztott valamire. Talán zene-lepkegyűjtő módjára hangjegyeket kell összefogdosnia, és egy sajátságos Grencsó stílust megtalálva. Hosszú és tekervényes útkeresés, rengeteg album - benne a kísérletezés perpetuum mobiléje. De ezt tudjuk, lehet jól és rosszul tenni. Neki sikerül. Ehhez szabadnak kell lenni - a szárnyalásra.

Grencsó István már azt is kitalálta, vagy a szó eredeti értelmében improvizatíve - rögtönzött AMA zenekarban mindenki a másik helyén játszott, a dobos basszgitáron, a bőgős dobon, Grencsó István énekelt s gitározott. Ő sohasem a megfogható valaki, a megismerhető, a skatulyába zárható. Csak szeleteket ismerünk a zenéjéből is, mozaikokat. A változás és a változtatás mestere. „Ha megnézed a most kiadásra került felvételeket, mindegyik CD más. Az alapjai ugyanazok, de a zenei formák és a kifejezés mindig más. Nem izgat, hogy csináljak 15 ugyanolyan jazzlemezt, én mindig szeretek keresni valami izgalmasat” - vallotta magáról egy 2000-es interjúban. Erről az albumai tanúskodnak. Vajon honnan s miből van ennyi energia, erő a nem beburkolódzásra így 52 évesen is? Érdemes megtekinteni Grencsó Istvánról szóló riport-ars poeticát a Duna Műhely kiadásában DVD-n, „Szabad vagyok” címmel. Ott sok mindenre választ kapunk.

A szabad zenei játékban nincsenek szabályok. Ez a szabad impro mindig is kortárs marad, igaz, nem új keletű egy igazi zenész is tanul örökké, figyel - az ősökre is. Ornette Coleman is Free Jazz c. lemeze már nem csak a hagyományos harmóniák elméletét dobja el, hanem a dallamokét is. John Coltrane is hasonló ösvényeket keresett a karrierje későbbi szakaszában, Coltrane a ritmikával is kísérletezett, és Coleman-nel együtt pedig a hangszínekkel is. Olyasféle technikákat kerestek, amivel teljesen újszerű hangzásokat tudnak előcsalogatni a hangszerükből. Sőt más hangszereken is próbálkoztak, amelyeken minimális, vagy épp semmilyen gyakorlatuk nem volt, mint pl. Coleman a trombitán és a hegedűn. Például Cecil Taylor teljes mértékben szabadon játszik a zongorán, és ritmushangszerként is használja. Felépített egy sajátságos struktúrát. Aki(k) kötetlen zenét játszanak, teljes szabadságuk van a zene irányának bármilyen, és bármikori megváltoztatására, változtathat a tempón, s az intenzitáson is, ha úgy hozza a „kedv” akár tempó nélkül is játszhatnak.

Elemezni a hallottakat s egyáltalán a szabad zenei improvizációkat szinte lehetetlen. Azt mindenki tudja, hogy a zene a lélekre hat, egyből átjár. Erre minden ember másképpen reagál, nem tudni kit, mi és milyen zene érint meg. És főképpen hogyan. Szabadabb zenei megnyilvánuláskor, a keret nélküliség, a harmónia és dallam negligálása bizony más reakciókat húznak elő az ember tudatalattijából. Ezért a szabadságban így az egyéniségek hatása felfokozódik. Mint ma este is. El lehet dönteni, nézőként mennyire akarok, s tudok részt venni a „játékban”. A szabad zenei imprókban ezért nehéz a kommunikációban részt venni, mert ha hozzá nem értők kezébe kerül - ebben az esetben kakofónia és dögunalom marad a helyén. s a hangok a földre esnek. Kétségtelen, ezt a fajta zenét meg kell szokni, nem lehet feladni az új megismerések lehetőségeit. És akkor valóban ebben is katarzist találhatunk, mint én ezen az estén.