Kínzóan stilizált és nehezen érthető film A londoni férfi, amolyan "film noir lassított felvételben" - írta a The New York Times kritikusa annak kapcsán, hogy Tarr Béla filmje a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) hétfőn debütál az Egyesült Államokban.
A Georges Simenon hasonló című regénye alapján készült Tarr Béla-film tulajdonképpen egy vasúti munkásról szól, aki csetlik-botlik egy pénzzel tömött bőrönddel. Ez azonban annyit mond a filmről, mint egy kubista alkotásról például az, hogy egy mandolinról "szól". Ez az alkotás valójában egy szemléletmódot mutat be, a tér felfedezésének szokatlan útjait, meditáció a fény jellemzőiről és a tárgyak felületéről.
Az a legjobb, ha ez ember tárgyként közelít a filmhez, amelyet körbe kell járni. A nyitóképet például - amelyben a bőrönd gazdát cserél titokzatos figurák között egy ködös vízparton - a legtöbb rendező egy perc alatt elintézné, hogy megteremtse a hangulatot. Nem így Tarr Béla, aki ezt a kicsiny történést kitáguló és összezuhanó képek részletesen kidolgozott, siralmas sorozatában fejti ki, amelynek része egy hajótest feletti érdektelen merengés. Mindez tíz percen keresztül.
"Ami pedig az emberek közötti interakciókat illeti, a legtárgyilagosabb értelemben, nincs olyan, ami érzelemről, hiteles karakterekről vagy izgalmas drámáról szólna" - fogalmaz a The New York Times filmkritikusa. Mint hozzáteszi, azokban a ritka pillanatokban, amikor a történetben érzelmi kitörésnek kellene következni, a rendező egyszerűen, a maga bonyolult módján jár el, egy újabb motívumként kezeli a kérdést.
A 2 óra 12 perces filmnek ezen az elembertelenítő jellegén nem sokat segít a feliratozás sem, a nagyrészt magyarul beszélő, franciára szinkronizált színészek szövege angol feliratozással látható. Másrészt ez a nyelvi eltávolítás is szerepet játszik az elidegenítő összbenyomásban. Tarr Béla hűvös "tour de force"-a nevezhető művészetnek; felfújt, formalista művészetnek - olvasható a The New York Times kritikájában.
