Trip-hop, downtempo, dub, chill, pop és egy csipetnyi bossa: eddig sem okozott nagy gondot a Thievery Corporation számára különleges zenei egyveleget adományozni a rajongóknak. Az ötödik album, a Radio Retaliation jól időzítve, az amerikai elnökválasztási kampányidőszak legkeményebb szakaszában került a boltok polcaira, természetesen nem véletlenül.

Négy jól sikerült, vagy inkább fogalmazzunk úgy, egyre jobban sikeredett lemez
után a Thievery Corporation idén szeptemberben új lemezzel rukkolt elő. És bár a Radio Retaliation hangzásvilágában nem találunk különösebb elváltozásokat, nagyobb blikkfangokat, ütősebb elemeket vagy meglepetésszerű mozzanatokat a legutolsó, Cosmic Game című lemezhez képest, mégis történt valami, valami megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan, így a Radio Retaliationnel a legkiforrottabb összeállítást és tökéletes, koncepciózus mondanivalót tartunk a kezünkben.

A multikulturális anyagokban a banda előszeretettel hívta meg vendégművésznek a világ legkülönbözőbb tájairól érkező előadókat. A Thievery Corporation készített anyagot Jim Morrison, Astrud vagy Bebel Gilberto hangjára, és dolgozott már Norah Jones-szal, a The rootz-al vagy David Byrne-nel, illetve zenéjüket a Vanília Égbolt, és a Garden State című filmekben is halhattuk.
Maradva a sokszínűségnél, a Radio Retaliation albumon olyan vendégzenészek szerepelnek, mint a nigériai Femi Kuti, a brazil énekes-gitáros Seu Jorge, az indiai szitár virtuóz Anushka Shankar, a szlovák Jana Advenska, valamint a washingtoni zongoraművész Chuck Brown, illetve Sleepy Wonder, LouLou, Notch, Zee és Verny Varela is.

A Radio Retaliation ugyanazokon a sémákon alapul, mint a 2006-os Cosmic Game: sok-sok reggae ritmus, lágy, halk gitár és halk zongora, mindezzel előtérbe hozva a session-zenészek játékát. Az arab hangzásvilág mellett a New Orleans-i rézfúvósok, a latin és indiai világ is pillanatok alatt elvarázsolják a lemez hallgatóját. E tarka felhozatallal a Radio Retaliation egy igazi dancefloor- lemez a javából, ami arra késztet, rázd magad, ahogy csak tudod.

A Thievery Corporation üzenetére már a lemez borítójáról lehet következtetni,
ugyanis egy zapatista harcos arcképét láthatjuk. "Maszkot viselnek, hogy valahogy megvédjék magukat a jobboldali halálszakasztól, akik terrorizálják, elrabolják, fenyegetik és hazájukból elüldözik őket. A zapatisták cselekedetei inspiráló források lehetnek számunkra"- vallják Rob Garza és Eric Hilton, a Thievery Corporation alapító tagjai.

A címadó dal (Radio Retaliation) a legfülbemászóbb az albumról, ám a CD-t hallgatva egyre inkább amolyan "We Are The World" érzésem támad; nagyjából azt mondhatjuk, a csapat korunk underground Stevie Wonder-je. Mert a Radio Retaliation politikáról, éhínségről, a világ problémáiról szól, ám nem a felszínes, Madonnás "Fuck Bush"- odamondással. A Thievery Corporation sokkal mélyebbre ásott 2008-as lemezével a politika sötét bugyraiban.

”Ezzel az albummal egyértelműen kinyilvántjuk politikai nézeteinket”- mondta Rob Garza, Eric Hilton pedig annyit tett hozzá: " A lemez a tudatos emberek egyfajta Exoduszáról szól, akik beismerik, óriási gondok vannak a kultúra és a hírek
"hivatalos verzióival". Elég nehéz becsukni a szemünket és aludni, míg a világ ég körülötted. Ha művész vagy, ez a legmegfelelőbb idő a beszédre. Mi most épp ezt tesszük a lemezzel".
Garza és Hilton szövegeivel konkrét mozzanatokra világít rá, így például Vampires című dalokban azt mondják: "If you go to Darfur, what do you find? Vampires!"

Energia, tűz, düh és szerelem, minden, MINDEN ott van a Radio Retaliation-ben.
Hosszú idő óta a legkifinomultabb és legprogresszívebb album, melyet hallottam, és amelyre otthon a konyhában táncra perdültem.