Már-már megértem azt a feldühödött rajongót, aki pár héttel ezelőtt megpróbálta lerúgni Noel Gallaghert a színpadról.

Történt ugyanis egy hónappal ezelőtt Torontóban, hogy egy felhevült rajongó felugrott a színpadra és úgy ellökte Noel Gallaghert, hogy szegény bordatörést szenvedett. Oké, természetesen egyértelmű, hogy nem azért szaladt fel a színpadra, hogy bántsa a srácokat, az viszont biztos, a vélemények most aztán igazán megoszlanak az Oasis-ről, vagyis a Dig Out Your Soul albumról. Ennek ellenére a lemez egy nap alatt 90 ezer példányban kelt el (az album október 6-án került a boltok polcaira). A Coldplay legújabb lemeze után tehát ez az év második leggyorsabban fogyó lemeze. Az első kislemez, a The Shock Of The Lightning már szeptember végén megjelent, ezt is úgy vették szegény rajongók, mint a cukrot. Hiába.

A nagy várakozások és a beharangozó ömlengések után én sajnos többszöri meghallgatásra sem találom Gallagherék produkciójában azt a pluszt, amire a legtöbben számítottunk. Bár 2007 novemberében Liam Gallagher a Reutersnek tett nyilatkozatában azt mondta: „This record’s gonna be fuckin’ rockin’- szóval hogy magyarán szólva iszonyatosan überfasza, és nagyon rákendroll lesz, ehhez képest a zenekar dinamizmusa épphogy csak eléri azt a mércét, amit jóval túl kellett volna szárnyalniuk.




Így hát ezek után az sem érthető, miért dolgoztak ilyen sokat ezen a lemezen: a felvételek már 2007 júliusában elkezdődtek, és  majdnem egy évvel később, 2008 áprilisában jelentette be Noel Gallagher, hogy készen vannak a felvételekkel.

A lemez dalai ugyan sejtetnek némi energiát a maguk módján, és például fel-fel lehet fedezni egy-két izgalmas momentumot (mint például a To Be Where There's Life c. szám, melyben lapul egy kis India), vagy beszélhetünk a viccelődésről, melyet becsempésztek egy-két szám erejéig az album hangzásvilágába. Mégis gyengének bizonyul a Dig Out Your Soul. A dalok majdhogynem kiszámíthatóak: gyorsan kilogikázható riffek egymásutánisága és picit semmitmondó dalszövegek egyvelege az album.

Gallagherék nem öregszernek. Csak az a baj, hogy ezt nem bókként mondom. Hiszen az öregedéshez tapasztalat társul(na), ebből az albumról azonban mindez hiányzik. Azt azért nem mondanám hogy izzadságszagú a lemez, ám sehol egy slágergyanús, fülbemászó vagy egyáltlán, megjegyezhető dallam, sehogy egy Wonderwall,  egy Live Forever, vagy egy What's The Story...

Találunk egy-két karakteres dalt a lemezen azért, mint az
igen szellemes címmel megáldott (Get Off Your) High Horse Lady.
Az I’m Outta Time című, enyhén (nagyon enyhén) Beatles-beütésű dal bizonyul a legjobbnak, van benne egy jó adagnyi folyékonyság, akárcsak a Soldier On című dalban is, amiben sok-sok effektel úszunk együtt. Talán csupán e két dal csal elő a hallgatóból bárminemű érzelmet.

Persze a bágyadtságot előnnyé is lehetne kovácsolni, mint ahogy Gallagherék oly sokszor meg is tették ezt a zenekar fennállása óta, ebben az esetben inkább úgy érezhetjük, ötlettáruk hamar kiürült, vagy csak nem tudják jól lekommunikálni már, amit régen tudtak.
Van aki azt mondja, a Dig Out Your Soul az Oasis második debütálása. Az is lehet. Csak kérdés, miben.