Ma elmesélem, hogyan lehet az emberiség felvilágosulatlan részét, az úgynevezett sörivókat rendes emberré, vagyis borbaráttá domesztikálni. Először is vegyünk egy palackkal a Frittmann-testvérek Irsai Olivérjéből, toljuk az illető orra alá, várjuk meg, míg megissza. Ennyi. A nyomorult onnantól kezdve csak bort követel, meg tetszik látni.

Először is: kiféle, miféle ez az Irsai Olivér? Nem az Újpest legendás
jobbszélsője, még csak nem is a Vígszínház örökös tagja. Az Irsai Olivér
magyar borfajta, igazi hungarikum, mint a pulikutya vagy Kóka János. Csak
nekünk, csak most, csak itt. Az Irsai Olivért 1930-ban nemesítették a
Csabagyöngye és a pozsonyi fehér fajtákból (1960-ban bővült a család: Bakonyi Károly az Irsai Olivérből és a piros traminiből hozta létre a cserszegi
fűszerest). Irsai Olivért fogyasztani táblabírók unokái, patrióta
matematikusok, valamint kispénzű, de igényes egyetemisták szoktak. Merthogy az Irsai Olivérért nagy pénzt elkérni éppen olyan bárdolatlanság, mint
malacpörkölthöz tokaji fordítást inni.
Kérem, az eljárás egyszerű. A héten félreteszi két doboz cigaretta árát, és
bármelyik borszaküzletben beszerezheti a soltvadkerti Frittmann testvérek 2007- es Irsaiját. Kéretik nem cikizni az alföldi borászatot Villány vagy éppen
Szekszárd ellenében: Frittmann János a tavalyi esztendő borásza
Magyarországon. Élete és munkássága kiválóan példázza, hogy a szerényebb
adottságok ellenére miként lehet igényes, reduktív borokkal lenullázni az
olykor nagyképű, beszűkült szakmai elitet.
Frittmannék Irsaija annyira illatos, annyira muskotályos, hogy már a dugó
kihúzásakor mellbe vág a szőlő illata. Valóságos szőlőorgia zajlik itt.
Mindent elnyom az átható, totális gyümölcsösség. Szeremley Hubától
tudjuk, hogy a borban csokit keresni azért badarság, mert a borban bor van,
míg a csokiban csoki, ezért ne is erőltessük a párhuzamokat. Szóval, igazi bor ez a javából, szőlőből készült, madárlátta termék. Ízében kis fanyarság, majd dinamikus, de rendkívül arányos savak mutatkoznak, a lecsengésben pedig a
következő korty óhajtása. Mert aAki ebből iszik, azonnal, zsigeri módon újra
tölt.
Nem tartogatnám sokáig, az év végéig meg kell inni. Frittmannék roséja évek
óta szintén kiválóan sikerül, ha valakinek esetleg van, a 2007-est még
pusztíthatja vég nélkül, megéri. Szintén ezer forint körül van, hihetetlen.
Frittmann Jánosról még egy történet. A nyáron soltvadkerti pincéjében
megkérdeztem tőle, mire a legbüszkébb szakmai pályafutásában. Elmesélte, hogy egy szegedi barátja egyszer felhívta a következővel: szemtanúja volt, amint
késő este a Kárász utcán fiatal társaság dülöngélt, üveggel a kezében, ezt
skandálva: Éljen Frittmann! Éljen Frittmann!
Borász ennél szebbet aligha kívánhat. Mit mondhatnánk? Éljen Frittmann János,
és készítsen nekünk sok-sok ilyen nagyszerű bort.