Ki ne ismerné Flintert, a Butapest- sorozatot, vagy a kegyetlen Darabolós pingvint? 2008-ban furcsa, ám ismerős arcok bukkantak fel a Blind Myself legújabb klipjében: különös energiavámpírok ölik sorra a zenészeket, és mi ezen ráadásul még röhögünk is. Gróf Balázs képregény- és videoklipalkotóval beszélgettünk.

Elkészült a Blind Myself zenekar klipje, melyet Te rajzoltál. Mesélj a klipről, hogyan készült el? Miért esett a választás pont a Metallicára, a Slipknotra és…

… és a többi sztárt ne nevezzük meg, az új nézők kedvéért, mert oda lenne a meglepetés!.. Szóval az úgy volt, hogy Tóth Gergővel, a Blind énekesével már egy ideje ismertük egymást, és valamikor másfél-két évvel ezelőtt említette először nekem, hogy szeretnének egy rajzfilmes klipet. Én erre egyből erősen bólogattam, mert arra gondoltam, csináltam már klipet mindenféle zenére, de metálra még nem. A Blind Myself technikás durvulására nagyon izgalmas lenne megmozgatni a rám jellemző figurákat… Aztán 2007 nyarára már elő is állt a zenekar a sztorival. Az eredeti elképzelés egészen horrorba illő volt: az elkapott világsztárokat egy nagy kondérban megfőzte, majd megette volna a Blind legénysége. Aztán nekem eszembe jutott a Lifeforce című „zs”-kategóriás sci-fi horror a 80-as évekből, amiben földönkívüli energiavámpírok tizedelik az emberi fajt… így került az energia-elszívás motívuma a klipbe. Tavaly szeptember körül kezdtem dolgozni rajta, és magam se gondoltam volna, hogy annyi mindent kell majd megrajzolni és animálni benne, hogy egyéb elfoglaltságaim mellett egy év múlva lesz csak kész.




Mit gondolsz, Magyarországon valóban az MTV megjelenésével kapott létjogosultságot a magyar zenei klip? Ezt nyilatkozta a csatorna vezetősége a csatorna indulásakor.

Nem tudom, nekem nincs MTV-m. A videoklip műfaja ma már az interneté, hiszen ugyanúgy pár perces, hamar végignézhető mozgóképes alkotásokról van szó, mint a munkaidőben vírusként terjedő szórakoztató rövidfilmek. A Blind-klip két nap alatt több ezer nézőhöz jutott el, a tengerentúlon még világhírű dícsérői is akadtak. Az első nap többek között az ex-Faith No More basszusgitáros Bill Gould gratulált e-mailben Gergőnek, én meg ma kaptam elismerő sorokat John Tardytól, aki az amerikai death metal egyik alapzenekarának, az Obituary-nak az énekese.

De ezek szerint a videoklip mégiscsak nagyon fontos a zene mellé. Olyasmi ez, mint a termékhez a reklám? Tudja befolyásolni a hallgatót-nézőt?

Természetesen tudja, van úgy, hogy magam is ráharapok egy zenére, mert a klipje megtetszett. Ehhez persze nagyon ötletes, feltűnő klipre van szükség, amihez nem mindig elegendő a sok pénz. Az amerikai posztrock egyik sztárzenekara, a Tool talán nem futott volna be nagy karriert, ha az első lemez megjelenésekor nem csinálnak két megkerülhetetlen bábfilm-videoklipet, szemlátomást pár dollárból, ám rengeteg kreatív ötletből.

Nem a Blind Myself az első zenekar, akiknek klipet készítesz, született már a Magashegyi Undergroundnak, a Heaven Street Sevennek is film, és még sorolhatnám. Konkrét elképzelésekkel keresnek meg Téged a zenekarok?
 
Az eddigi megrendelőim közül egyedül a Magashegyis fiúkkal nem ismertük egymást előzőleg. A Persona Non Gratával vagy a Heaven Street Sevennel kifejezetten baráti a viszonyom. A Blind Myself volt az első zenekar, akik konkrét sztorit akartak rajzfilmesíteni. Az előző klipekben gyakorlatilag azt csináltam, amit akartam, de a költészetet bevinni az animációba mindig nagyon izgalmas dolog. A munkamódszerről semmi különöset nem tudok elmondani: egyedül dolgozom egy számítógépen, és az elkészült jeleneteket időnként bemutatom a zenekarnak.

A Vili bácsi meséi Balha Vilmos basszusgitárosról szól. Jóban voltatok?

Amikor 2005-ben írtam egy könyvet az akkor 15 éves Hétköznapi Csalódások zenekarról, jöttek hozzám a tagok beszélgetni, és a felvételeket visszahallgatva gondoltam arra, hogy a Vili dumájával kéne kezdeni valamit. A Vili nemcsak vicceseket mesélt, de a modorával, figurájával a rendszerváltó időkben rendőrök által űzött, olcsó tudatmódosítókkal, rossz hangszerekkel babráló punk szubkultúrát is megidézte, így jó ötletnek tűnt az ő szövegére épülő animációkkal emlékezni erre a korszakra. A harmadik epizód bemutatásának napján halt meg a Vili autóbalesetben, így aztán ezekkel a filmekkel végülis leginkább rá emlékezünk.

Alkalmazott animációkat is készítettesz, így például a Tv2 egykori sorozatához, a Mi kérünk elnézést című műsorhoz is. Nem vonakodtál először e feladattól? Dolgozni egy kereskedelmi tévének inkább „favágás”, mint művészet.

De nem az volt ebben a műsorban, mert a vége felé már a saját ötleteimet animálhattam meg. Mások sztoriját is szívesen rajzoltam meg, hiszen a rajzokon, az animáción keresztül mégis csak erősen benne vagyok azokban a filmekben.

Ezzel a műsorral ha nem is politizálnod kellett, de valamilyen szinten kellett foglalkoznod a politikával. Rengeteg "Gyurcsány és Orbán"- filmet készítettél. 

Szerintem az nem „politizálás”, ha az ország két részre szakadásának emblematikus alakjait ugyanabban a mesében akár társként, akár ellenfelekként, de egy húron pendülő imposztoroknak rajzolom meg. Persze vannak, akiknek ez nem tetszik, és komcsizó, zsidózó kommentekkel díszítik a filmeket a neten, az általuk képviselt ideológiáról így kiállítva egy látleletet. Na tessék, most viszont tényleg politizáltam!




Mit gondolsz, külföldön mennyire vagy ismert-elismert? Egyáltalán, foglalkoztat ez a kérdés?

Foglalkoztat, de nem hinném, hogy kiköltöznék külföldre emiatt. Magyarországról, Pécsről próbálok messzire hajítani, nem túl gyakran.


Itthon szerencsére egyre inkább teret kap a képregény, mint műfaj, bár e kijelentésem lehet hogy vitákat szülhet...  Te hogyan igyekszel népszerűsíteni a képregényt?

Úgy, hogy nem maszkos izomembereket rajzolok, akik levegőben repkedve vívnak sárkányokkal, hanem igyekszem hétköznapi dolgokra egyszerű vagy absztrakt módon reflektálni a saját képregényeimben. Igaz, maszkos izomemberekkel találkozni ma Budapest utcáin: ez maga a kisrealizmus… Itthon egyre inkább teret kap a képregény? Hiába lehet kapni ma nálunk is százféle manga-kötetet, Pókember-kollekciót vagy a magyar szépirodalom bizonyos klasszikusainak gazdagon illusztrált adaptációját, én még mindig nem nagyon találok nekem való képregényt a hazai boltokban. Két éve a lisszaboni fesztiválon például volt egy lány, aki a saját szerelmi életét mutatta be képregényben, egyszerű fekete-fehér vonalrajzokkal, naplószerűen, mindenféle bombasztikus megoldást (beleértve a pornográfiát is) mellőzve. Merthogy képregényt így is lehet csinálni, csak nálunk ezt még kevesen tudják.

A youtube-on indítottál egy ún. „csatornát”, ahol munkáid mellett megtalálhatók kedvenceid is. Láttam különböző felvételeket, például Menyhárt Jenő nemrég megjelent könyvéről, az Agitátorról, és koncertfelvételeket is megnézhetünk az oldalon.

Vettem tavaly egy videokamerát, és ha érdekes koncerten, eseményen járok, akkor bekapcsolom. A youtube-on vannak „előfizetőim”, vagyis akik a subscribe gombot megnyomták, hogy értesítést kapjanak az új videókról. Jelenleg 150 ilyen állandó nézőm van, úgyhogy nem csak magamnak dokumentálok.

Most épp Brüsszelben van képregény kiállításod. Mely műveidet állítják ki?

Az Estekben ismert oldalas képregényekből egy válogatást, ami megjárta Portugáliát és Szerbiát is.

Készülsz új könyvvel?

Persze. Önálló képregény lesz, nem gyűjteményes kötet megjelent egyoldalasokból.

Megvan még a Total Commanders nevű zenekarod? Ez mennyire komoly kezdeményezés?

Sajnos teljesen komolytalan hobbi volt tavasszal, a gitáros mindig felszívódik, úgyhogy valószínűleg rocksztár már nem leszek.