Fura dolog szemtől szembe találkozni egy legendával. Aki ki szeretné próbálni, annak melegen ajánlom, hogy menjen el a Ludwig múzeumba, Kaith Haring kiállítása november 16-ig még nyitva van.

Unatkozni biztos nem fog, és a Kultúrpart garantálja, hogy meglepően erős érzelmekkel csukja majd be az ajtót maga után, ha – talán nagy nehezen – elköszön az amerikai híresség, az egyesek szerint világhírű művész, mások szerint a nagy közönséghódító alkotásaitól. 

Járom a kiállítást, és arra gondolok: lehet, hogy Haring minden embert szeretett, lehet, hogy senkit. Komoly az esély, hogy ezt már soha nem fogjuk megtudni. Akármilyen figyelmesen, nyitottan, kíváncsian nézzük a kiállítást, az sem fog segíteni a válaszban. Szikrázó düh és nyakatekert, szinte mesebelien távoli figurák kavargása vár. Van, akinek egy unott legyintést ér, másnak megváltoztathatja élete gondolkodását. 

A művész munkáival meglehetős számú írás foglalkozott már. (A Google keresője egymilliónál több találatot ad...) A forráskutatásban elsőként hová is fordulnánk először, mint egy komoly tekintélyhez, a Kultúrparthoz, mely – természetesen – már többször is foglalkozott a különleges tárlattal. Kánya Andrea nem is szaporítja a szót:

„Felakasztott emberek, maszturbáció, kutyát hátulról meghágó figurák, az ufók hatása alatt kefélő alakok, tömegszex, gyilkosság és a híres neon. Mindez Keith Haring műve, akinek rémisztő víziói cseppet sokkolják az embert a Ludwig Múzeumban látható kiállításon.”


Keith Haring elénk tárja mindazt, amit mi is tudunk, de vagy félünk vagy csak gyávák vagyunk szembenézni vele. Haring valószínűleg jót nevetne azon, aki azt állítaná róla: ő megválaszolja a jelen lévő, de mégis eltitkolni vágyott, zavaró közös társadalmi élményeinket. Szó sincs erről. A rémvilágot és annak rémes kérdéseit ő bizony nem válaszolja meg. Viszont bekeretezi őket. Igen, van mit néznünk a keretben, van mit és miért gondolkodni azon, amit Haring elmond nekünk.

Haring New Yorkban élt, munkáinak túlnyomó többségét ott készítette.
(Alkotta? Csinálta? Valósította meg?) A munkákat a New York-i metró aluljáróiban és állomásain, bárok, klubok, és más alternatív helyszínek falain mutatta be. Hamarosan a metró vált Haring „laboratóriumává”. Ahogyan ő mondta: naponta akár 40 alkotást is rajzolt krétával a feketével fedett hirdetőtáblákra. 

Már húszéves kora tájékán New York és Amerika ismert alkotója, nemzetközileg is ismert művész. A Nagy Almában jelenléte megszokottá vált, miközben viszonya világunkhoz és életünkhöz minden volt, csak nem szokványos. Mint a mesék hősei, egyaránt meg tudta hódítani a népszerű (és sznob) galériák világát, de mindig otthon maradt az utca népének mindennapjaiban is.

A metrófestést nagyon korán kinőtte, bár soha nem hagyta ott. 1981. után képeit organikus, labirintusszerű bestiáriummá alakította. (A bestiárium az európai középkor műfaja, amely állatok, növények, kövek, vagy akár a szerelem történeteit foglalja magában.) Haringnél a bestiárium a fogyasztói társadalom szimbólummá vált. Tereit a szociális őstípusok népesítik be, ahol a dollár, a televízió, a rádió, a számítógépek groteszk és fantasztikus lényekké alakulnak. Képeivel olyan új, eltérő, alternatív művészetet hozott létre, mely szemben állt az elit állítólag kifinomult, zártkörű művészetével, és mely egy szélesebb, fiatalabb, befogadásra kész közönséget célzott meg.

Haring bizony nagyon szorgalmas volt, mindent megtett az ismertségért. Dékei Kriszta alapos munkája szerint az 1986-ban megnyitott és a Keith Haring Alapítvány által most is gőzerővel üzemeltetett Pop Shopban Haring-motívumokkal díszített tárgyak tömegéhez lehet olcsón hozzájutni. Pólók, cipők, ruhák, kitűzők, sapkák, poszterek, noteszek, képeslapok, naptárak, órák, esernyők, csoki- és teásdobozok, cukorkatartók, plüssállatok, dominók, kirakósok, kifestőkönyvek, kerámiavázák, párnák, asztalok, székek - akár egy komplett lakás berendezhető belőlük. (Az alapítvány a befolyó összeget, a 31 éves korában, AIDS-ben meghalt művész kívánságának megfelelően, a betegséggel kapcsolatos felvilágosító programok támogatására, illetve Haring művészetének propagálására költi.)

Elgondolkoztam rajta, hogy például az a Budapest közepén található webáruház, ahol a mai napig hirdetik és árulják Keith Haring táskáit, juttat-e valamennyi pénzt az alapítványoknak.

Ez ugyan a nem a reklám helye ( a cég nevét ezért nagy ravaszan nem is írom le), de az állítólag világhírű művész nevével ellátott multimédia tokot 2054 forinttól 10984 forintig többféle méretben is meg lehet rendelni. Akinek meg sürgős a világsztár táskája, akár helybe is mehet érte.

A budapesti kiállítás ünnepli a különös amerikait. Ahogy Nádler István szépen írja:
Végre egy tagadhatatlan világsztár! A nyolcvanas évek New York-i graffiti-színterének nagymestere, Keith Haring Budapesten. A tragikusan rövid életű művész a szentesített pop art, az utcai graffiti és hippi szeretetmozgalom közös gyereke.

Hosszú lenne most elgondolkodni azon, hogy az utolsó írásjel pontosan mit jelent, a felkiáltó jelet nem helyettesíthetné-e talán egy kérdőjel.
Az biztos, hogy ennek a rendkívüli embernek mozgalmas, érdekes, különös élete volt. Már nincs közöttünk. Keith Haring még alig múlt volna ötven, de az AIDS már múlt időbe tette korát: 1990. februárban meghalt.

Búcsúzzunk tőle és a kiállítástól Dékei Kriszta szép soraival:
Haring egy életrajzában arról vallott, hogy lélekben mindig megmaradt tizenévesnek. A kiállítást látva nem kétséges, hogy ez a gyerek csillogó sikere ellenére legbelül nagyon kiábrándult és szomorú lehetett.