Megélni és embernek maradni nem könnyű. Ma sem, de 50-60 évvel ezelőtt sem volt az. Meddig mehet el egy ember, milyen taktikát válasszon, és mikor jön el az az állapot, amikor már mindenbe belemegy és elveszti saját identitását.

Mocorgó (ifj. Makics József) is ezekkel a kérdésekkel kerül szembe. Élete célja, hogy beteljesüljön nagy álma: egy saját sátor a Teleki-téri piacon. Önállóvá, függetlenné válni. Ez szinte elérhetetlen álom a ’40-es, ’50-es években, nem is megy zökkenőmentesen. Mocorgóra sok megpróbáltatás vár. Szerelem, halál, katonáskodás a világháborúban, zsidómenekítés. Mit tud tenni az ember egy olyan rendszerben, ami nem engedi érvényesülni? Járható út-e Mocorgó útja: a meghunyászkodás, szolgalelkűség? Hiszen a bátrakat, nagyszájúakat megölik. De mi lesz a gyávákkal?


A Budapesti Kamaraszínház Tivolijában tegnap este mutatták be Fejes Endre Mocorgó című darabját, Léner András rendezésében. Az előadás díszlete összetett és sokrétű. Képes megjeleníteni a vasútállomást, a piacot, meghitt szobabelsőket is. Méltó egy történelmi látképhez.

Nagy Viktor Mocorgója fáradhatatlan, hihetetlen elánnal cipeli a zakóit a piacra, végül beléjük is fullad. De ugyanilyen naiv lelkesedéssel lesz szerelmes, katona, takarókufár is. Élete a szemünk előtt pereg végig. Külön örömet okoz, hogy a színpadon több színészgenerációt láthatunk egyszerre: a még nem– illetve frissen végzett ifjakat, és a szakma nagyjait (mint például Egri Katit, Kóti Katit, Hetey Lászlót).