Már a rómaiak is tudták, hogy a csopaki bor nagyszerűségét a Balatonról visszaverődő 40-50% fénymennyiség adja. Ezt a napfényt kutatja az ember morgós októberi vasárnap estéken, amikor palackjait nézegeti, becézgeti, magányos útját járja a pincéjében. Aki keres, talál: ezúttal egy 2007-es szürkebarátot kóstoltam a csopaki Tamás családtól.
Nem úgy tűnt, mintha a birtok növelésében gondolkodnának - jelenleg másfél hektáron gazdálkodnak -, és ez jól is van így. Tamás Ervin büszkén említette, hogy három csillagot kaptak a 2008-as Alexandra Étterem- és Borkalauzban. Vagyis törekvő, tisztességes kis pincészet, a szakemberek szerint is.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy 2006-os olaszrizlingjüknél jobb fehérbort nem sokat ittam az idén, és a 2007-es traminijük is teljesen rendben volt. Elérzékenyülve, és a hirtelen jött októberi hidegtől némiképp megrendülve tehát az elmúlt csopaki nyarat kerestem szürkebarátjukban. 546 palackkal készült belőle, olvasom a címkén, és ilyenkor az ember valamiféle egyediséget, kivételezettséget érez. Igen, vérbeli kézműves borral van dolgunk, a gazdái minden egyes fürtöt személyesen ismertek, gyógyítottak, neveltek. Égszínkék Balaton, forró, csókos éjszakák, sátortábor, vietnami papucs, néhány leitatott NDK-s turistalány, és egyéb nyalánkságok tűntek elém, majd nagy sóhajtással kinyitottam a palackot. Miért nincs örökké nyár, ezt mondja meg nekem valaki.
Világos borostyán, némiképp hagymahéjba hajló szín. Furcsa. Első ránézésre aszúnak vagy rosénak mondaná az ember (kései szüretelés?) Az illata rendkívül intenzív és finom, sok barack, virágok, gyümölcsös jegyek. Telt, zamatos íz, már-már túlságosan is visszafogott savak, kellemes, de nem túl hosszú lecsengés. Nem rossz, de Tamásékat továbbra is az olaszrizlingjük miatt szeretjük majd.
