A kocsmát, italboltot, késdobálót, pubot és az ezekhez hasonló egységek látogatását mindig kíséri valami érdekesség, amely ad némi útravalót a következő fejfájós napra is. És persze nem mindegy, milyen az a hely, ahol megszerezzük ezt a pici pluszt, és ahol elfogyasztjuk napi alkohol szükségletünket. Elsőnek a Szimpla Kertbe látogattunk el. Lássuk, megkapjuk-e, amiért érkeztünk.

 Ahol probléma van a csocsóasztallal, ott csak szomorkodás van és nemtetszés. Természetesen ez kinyilvánítatlanul marad, nem érdemel beszélt nyelvi megvalósulást, mert nem vagyok házsártos vendég. Persze, ide le merem írni: nem tetszett, hogy a két csocsóasztalból az egyik sitt. Hiába szereltem, hogy ne billegjen, hiába küszködtem, hogy odaállhassunk végre játszani egy kicsit, megszívtuk. 

Ráadásul, mire megszereltem és felálltunk végre a helyünkre, kiderült, hogy nem zabál pénzt. Sőt kiköpi, basszus. Nesze, lúzerek. A másik asztalnál meg nyolcadikok lettünk volna a sorban. Szóval, így indult. Idegből. Na, azt meg kétségtelenül nem 'szeressük'. Mer' az nem jó, ugye, ha idegből iszik az ember. Ahhoz átgondolt filozófiai ok és indok kell, nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények. A szórakozáshoz azonban tökéletes ez az állapot.
És amúgy is nagyon zavart, hogy elveszek a helyiségek között. Túl nagy ez az egységtelen egység. Nem szimpla kocsma, az tuti. Kesze-kusza. Bár mentségére legyen szólva, alapból ilyennek találták ki: körgangos kultkocsmának, kerttel, trabantos beülővel, fürdőkáddal.
– Az a kád van vagy másfél mázsa, vagy hárman hozták – mesélte a legendát az egyik ivócimborám. Hát, kíváncsi lettem. Most vagy túl erős vagyok, vagy a cimbora valószínűségszámítási mechanizmusában van a probléma, de fél kézzel megemeltem. 
De, hogy ne rohanjunk el a dolgok mellett, azt mondom, meglepő. Az arcomon először ijedtség lett úrrá, de ha már Szimpla Kert a neve ennek a Király utcai egységnek, akkor nem csodálkozhatok, hogy nagyvárosi kisdzsungelnek látszik, nem úgy, mint híres-nevezetes celebjeink Argentínája.
Egy olyan elemet sem tudok hirtelenjében felidézni, ami valami egységes megkomponáltságra utalna. Madárfészekszerű lámpabura, hülye tagek a falon, értelmetlen üzenetek, hatalmas mű és élő növények, gigantikus fűtéscsövek sorjáznak. Mégis azt kell mondanom, hogy jó ez a meghatározhatatlanul egységtelen egység. A körúti házak között elveszett ember itt tovább keresheti a kiutat, amit persze itt sem talál meg, de legalább újabb megkönnyebbülést könyvelhet el, hogy ezt is megpróbálta. Mert a járást egy éjszaka megtanulni lehetetlen. Itt egy lépcső, ott egy zug, ott a félig beton, félig döngölt padló.
Ember legyen a talpán (szőr nélkül), aki megtalálja itt elveszettnek hitt társait. A négy pult között rohangálni akár vicces is lehet, de rémületet is kelthet, ha egyedül érezzük magunkat a tömegben. Azért csak-csak sikerült rálelni az ivócimborákra. 
Szóval, négy pult, s van ám nem dohányzó rész is. Itt öt percnél többet nem lehet eltölteni, annyira tiszta a levegő. Így a helyiség falán kiállított fotókról is csak halvány emlékeim maradtak, hogy voltak ott olyanok, de milyen témában, ki által készítve, arról gőzöm se' nem van. Mindenesetre jár érte a piros pont.
Na de. Lássuk, a hely labirintus voltából fakadó kiszolgáltatottságot pótolja-e a kiszolgálás. Gyors, mint egy gyorsbüfé, igaz, kedvesnek nem kedves, mert rám se hederítenek, mikor a harmadik háromkettes vébékámat kérem, csak adják rutinból, és ettől nekem kicsit alkoholista érzésem lesz, mert nem vendég vagyok, csak egy a sok közül, aki megint akar valamit. De kedélyesen beszélget a három pultos, el lehet nevetgélni a poénjaikon, bár kissé kínos, amikor észreveszik, hogy hallgatózom. Na és? Ez fordítva kínosabb lenne. Sebaj Tóbiás, nem elit hely ez, mit húzom a szám. 

Összegezvén a Szimpla Kertben eltöltött néhány órát, mégsem mondhatom azt, hogy csalódott vagyok, sőt. Kifejezetten tetszetős helyről van ám szó, ezt másnap, kissé zúgó fejjel, igaz, de beláttam. Érdemes lenne nappal is meglátogatni ezt az egységtelen egységet, hátha akkor nem érzem Ariadné fonalának hiányát, s nem rettegek, hogy melyik sarokból ugrik elő Minótaurusz. Nos, azért ez nem késdobáló, úgyhogy a rambókést tessenek otthon hagyni, nem kell az ide. Tárt kapuk várnak a vendégre, bolondos világ, ahol a jófajta bölcsészektől kezdve az elkockult béemések is otthonra lelhetnek. De legközelebb apámat is viszem. Élvezni fogja.