Negyven éve, 1968. november 7-én hunyt el Budapesten Hamvas Béla, az ún. szakrális metafizika utolsó nagy egyénisége, a válságkutatás egyik legeredetibb nézeteket valló kutatója.

Eperjesen született 1897. március 23-án. 1914-től önkéntes katonai szolgálatot teljesített, kétszer is megsebesült a fronton. 1919-től Budapesten az egyetem magyar-német szakán tanult, emellett a Konzervatórium zeneelméleti előadásait is látogatta, s alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak. 1919-20-ban a pozsonyi Tavasz című folyóiratban jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. A diploma megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett, majd a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, s itt dolgozott egészen 1948-ig. 

Írói szempontból ez volt életének egyik legtermékenyebb időszaka, sorra jelentek meg esszéi, tanulmányai, recenziói többek között az Athenaeumban, az Esztétikai Füzetekben, a Forrásban, a Katholikus Szemlében, a Nyugatban, a Sorsunkban és a Válaszban. 1935-ben Kerényi Károllyal közösen megalapította a Sziget nevű szellemi műhelyt, s közösen szerkesztették a Sziget című folyóiratot is. Első házassága felbomlása után 1937-ben feleségül vette a műfordító és művészettörténész Kemény Katalint. 

A II. világháború kitörése után behívták katonai szolgálatra, 1944 novemberében megszökött, s Budapesten bujkált. 1945 januárjában bombatalálatban elpusztult évtizedek óta gondosan gyűjtött könyvtára, valamint több ezer oldal kézirata is. A háború után 1948-ig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de Keszi Imre és Lukács György sorozatos bírálatai és támadásai után B-listára került, állásából felfüggesztették és 1949. március 1-jével nyugdíjazták. Azt ezt követő időszakban fizikai munkásként kereste kenyerét, 1951-től Bokodon, Inotán, majd Tiszapalkonyán az Erőműberuházó Vállalat építkezésein raktáros és segédmunkás volt, közben szanszkritül tanult, latin, görög, héber, kínai szerzőket fordított. 

Életének utolsó éveit Budapesten töltötte, s fáradhatatlanul írta esszéit és tanulmányait, egészen 1968. november 3-áig, amikor agyvérzést kapott, s négy nappal később, november 7-én meghalt.
Életében csak a Láthatatlan történet című esszégyűjteménye, s a Kemény Katalinnal közösen írt Forradalom a művészetben című tanulmánykötete jelent meg. Halála után írásai szamizdatban terjedtek, s csak 1983-ban tört meg a Hamvast övező hallgatás, kiadták A világválság című munkáját, s zseniális regényét, a Karnevált. 

Ezt követően sorra megjelenhettek esszéi, nagyobb lélegzetű tanulmányai, regényei (Silentium, Titkos jegyzőkönyv, Unicornis, Scientia Sacra, Az öt géniusz, A bor filozófiája, Tabula Smaragdina). Munkásságát több posztumusz díjjal is elismerték: 1990-ben Kossuth-, 1996-ban Magyar Örökség, 2001-ben Magyar Művészetért díjat kapott.