A Kaiser Chiefs új albumának dalait maximum egy hetvenes évek-bulin tudnánk elképzelni. Persze, csak a vicc kedvéért.

Nem azt mondjuk, hogy egy kalap szar az Off with Their Heads. Csak épp igen alulmúlta önmagát a csapat.

Tény ami tény, már lassan Dunát lehet rekeszteni az indie zenekarokkal, és kezd unalmassá, megszokottá válni, így persze, hogy valami nagyon ütőset, keményet, extrát, újszerűt vártunk az eddig első számúnak kikiáltott indie bandától.

A Kaiser Chiefs 2005-ben jelentkezett Employement című albumával. Valahogy a zenekar felbukkanása összemosódott az akkoriban (vagyis az évek óta egyre inkább) elszaporodó indie zenekarokkal (The Killers, Bloc party, Franz Ferdinand, ésatöbbi), azonban mégis hamar óriási közönségre találtak. Aztán 2007-ben megjelent a Yours Truly, Angry Mob, ami végülis nagyjából egy szinten volt az Employment-tel, nem volt se jobb, se rosszabb. Ami biztos, hogy a Szigeten valami hihetetlen produkciót nyomtak le, ami sokunk számára a Sziget-bulik egyik legkiemelkedőbb élménye volt. Már ugyan villantottak az új albumról, de egy fergeteges rendezvényen pont a koncertélmény a lényeg, meg a fesztivál-fíling, meg hogy verődik fel a por, meg hogy a tömegben ugrálok és hű, de jó, hogy itt lehetek egy igen pozitívan beharangozott, sokat dícsért, első számú, karakteres és slágergyáros bandával, akik mégiscsak megfogtak valamiért az elmúlt években. Mi kellhet még?
Ekkor már egyébként lehetett sejteni, a Kaiser Chiefs igazából (csupán) egy koncertzenekar, de reményekkel telve, nyitottan álltunk a kérdéshez a brutális kaliberű koncert után.
A banda itt-ott többször is hangoztatta, hogy őket bizony a hetvenes évek new wave és punk rock stílusa, és még a Blur is inspirálta. Hát a Blur az idei lemeztől biztos, hogy egészen messze áll, a hetvenes évek, na, az stimmel. Csak éppen itt már valami egészen másról van szó. 

Idén augusztus 4-én bejelentették a legújabb lemez megjelenését Off with Their Heads címmel. A lemez október 20-án a boltokba került, előtte pedig nem sokkal már hallhattuk a lemez első dalát is, a "Never Miss a Beat"-et.
Ne számítsunk semmiféle slágergyanús, esetleg énekelhető termékre. Ha mondjuk poénból szervezünk egy retro bulit régi üveges Coca-Colával és diszkógömbbel, nos, akkor esetleg belefér. De az album sajnos elég hamar felejthető, akármennyire igyekszünk szépnek és jónak megőrizni emlékeinket.



A számcímek eleve túlmisztifikálják az album valós tartalmát. Az első dal például, a Spanish Metal arra enged következtetni, hogy máris belecsapunk a közepébe, és  biztos nagyon ütős lesz. Hát, nem igazán. Inkább csak középszerű és átlagos. A Tomato In The Rain mondjuk vicces cím, és az Addicted To Drugs az a dal, ami leginkább szimpatikus lehet, van is benne energia, ami néha-néha azért megmutatkozik más dalokban is, de gyenge lábakon áll. Ezek után pedig csak lankad az ember figyelme.

A lemez közepén egy pillanatra elgondolkodik az ember; lehet, hogy ez csak valami irónikus, önmagukat, esetleg elődeiket kifigurázó valami? Attól tartok, nem. A Kaiser Chiefs nem viccel, egyszerűen ez van. És azt hiszem, ez mostantól már csak egyre rosszabb lesz.