Ha szeretnél egy negyven évvel ezelőtti hangulatú filmet látni mai szereplőkkel, akkor ki ne hagyd A Rejtekhely című filmet! Mindenképpen érdekes időutazás, melynek során majdnem kizárólag az autók tipusaiból és néhány ismerős színész életkorából derül ki, hogy ez bizony egy vadonatúj film.

A nosztalgia benyomását csak fokozza, hogy az amúgy is régies mozi kezdő jeleneti a cselekmény-idő múltjában, még az ötvenes években zajlanak. A retro-hangulatkeltés persze önmagában aligha értékelendő filmművészeti teljesítmény, ehhez legtöbbszőr elég bekapcsolni a Filmmúzeum Channelt. A rendezőket a kritikusok is többszőr szokták méltatni azért, mert a jövőbe látnak, mint annak okán, hogy a múltba, épp ahogy az előző bajnoki forduló eredményeinek megtippeléséért sem fizet a fogadóiroda egy kanyit se, míg a következő hétvége meccseinek kimenetelét megjósolva annyi pénzt nyersz, amiből megveheted az egész irodát.

Az sem különösebben nagy filmes bravúr, ha a rendező egy thriller, esetleg egy horror forgatása során fittyet hány a félelemkeltés Hitchcocktól tanult gyakorlatára, és ezzel mindössze annyit ér el, hogy az elkészült mozi nem igazán izgalmas. Pupi Avati egy nagyon szépen elmesélt és jó színészi alakításokkal tarkított filmet tár a magyarországi mozik látogatói elé, mely ritmusában mégsem képes és tán nem is szándékozik lépést tartani a Hollywood által diktált ütemvilággal. A rejtekhely egy generációval ezelőtt még nagyon korszerű mozi lett volna, manapság csupán egy eléggé érthetetlen filmes kisérlet.

Lei férje öngyilkossága után skizofrén lett, így következő tizenöt évét elmegyógyintézetben töltötte. Miután végleg megszűntek a hallucinációi gyógyultnak nyivánítják a szépséges özvegyasszonyt, aki feledni vágyik nyomasztó múltját és új helyen új életet akar kezdeni, ezért úgy dönt, éttermet nyit egy kisvárosban. Hamarosan döbbenten értesül az erre a célra kiszemelt épület, a külsejében is félelmetes Kígyóház véres történetéről, 1957-ben három apácát mészároltak le itt. A védtelen nőt az épület falai közt hamarosan újabb rémisztő élmény éri: ismét hangokat hall a fejében, ezek azonban nem ugyanazok, amik miatt régen kórházba került. Lei elhatározza, hogy kideríti, kitől erednek a hangok, ezért kisérletet tesz arra, hogy megismerje az egykori gyilkosság körülményeit. Az eltökélt nőnek nehéz dolga van, az egyre mocskosabbnak látszó ügy felgöngyölítését a kisváros lakói nem mindannyian nézik jó szemmel. Nem híábavalóak azonban Lei erőfeszítései, hamarosan kiderül, hogy a rosszakaróknak is vannak ellenségeik, így Lei nem csak gáncsoskodókat, de szövetségeseket is talál.

A filmnek valamennyi hibája ellenére tagadhatatlanul vannak erényei. Először is a legvégső képkockák során derül csak ki, hogy akkor ez most valami misztikus horrorfilm, mint mondjuk a Hatodik érzék vagy egy bűnügyi thriller, mint például a Pszicho. A karakterek nagyon emberi léptékűek, mondhatni esendőek, elvarratlan mellékszálak, kisikló dialógusok teszik életszerűvé és jól átélhetővé a Rejtekhelyet, mely egy kétségkívül bennsőséges és nosztalgikus mozi, ami szép és jó, na de egy thrillertől?! Hát még egy horrortól?!

Ha Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick, William Friedkin, Ridley Scott, John Carpenter, Wes Craven és M. Night Shyamalan sosem születik meg, vagy mondjuk letépi a fejüket gyerekkorukban egy szörnyű és kegyetlen valami, nos akkor könnyen lehet, hogy ma A rejtekhely megtekintése során mindenki tövig lerágná a kezét a félelemtől. De nem így történt. Úgyhogy az én percenkénti pulzusszámom speciel nem ment nyolcvan fölé.