A Ghymes együttes sajátos és jellegzetes hangzásvilága legújabb, Álombálom című albumukon éppúgy elvarázsolja a hallgatót, mint a Szarka testérek elmúlt 25 évének lemezein is. Szarka Gyulával többek között legújabb varázslatukról, Janis Joplinról, mesékről és borozásról is beszélgettünk.

Törekedtek bármiféle változtatásra, megújulásra az Álombálom című lemezük készítésekor? A népzene műfajában szükség van újításokra?

Persze. Minden lemezünk egy-egy újítást jelent, a zenekar életében fontos is a változás. Ha egy lemez megjelenik, az azt jelenti, hogy a zenekar szeretne valami újat, mást mondani. Az Álombálom alaphangulata persze nyilván Ghymes hangulatú, mint ahogyan az eddigi lemezek is, ez természetes. Mindig vannak azonban olyan aktualitások és gondolatok, amiket az ember megfogalmaz, és szeretné megosztani a közönséggel. Most is így történt. Ha ránézünk a borítóra, láthatjuk, a kép utazásra utal; van rajta egy iránytű és egy hajó. A lemez egy nagy utazásról szól, többféle kultúra zenéjét is áthalljuk benne. Rólunk szól, hiszen rengeteget utaztunk, sok-sok kilométer van mögöttünk, és több kultúrával is találkoztunk. Ilyen szempontból kalandosabb a lemez, és így olyan hangulatok is hallhatók rajta, amik talán az eddig megjelent Ghymes lemezeken nem voltak jelen.


Mennyire szomorú az album?

Ez a lemez azért is más, mint a többi, mert inkább vidámabb hangulatú lett,  felszabadultabban, pozitívabban nézi a világot. Fontos, hogy mi is közvetítsünk egy olyan optimizmust, ami ma mindenkire ráfér Közép- és Kelet Európában. A kilencvenes évektől azt gondoltuk, hogy nem lesz miről énekelni vagy verset írni, de úgy tűnik, egyre inkább szükség van rá.

Próbálják magukat távol tartani a politikától? Vagy inkább meghatározza a zenéjüket?

Mindig van a dalainkban valami. Ha nem is konkrét politika, de a mi saját élethelyzeteink. Felvidéki magyarok vagyunk, nyilván e hangulat érezhető a zenénken, de semmiképpen sem konkrét politizálásként. A melldöngetős hangulatok nem állnak hozzám túlságosan közel, az életérzéseink viszont minden lemezben benne vannak. Az, hogy milyen közegben élünk, és milyen közegből jöttünk, az is áthatja a lemezt. Elég nehéz kikerülni a politikát, magánvéleményünk természetesen van mind az itteni, mind a szlovák politikáról is, és most aztán pláne nem tudjuk kikerülni, ha a mai gondokról beszélünk. Kénytelenek vagyunk ezzel foglalkozni, ha akarunk, ha nem, nem lehet hátat fordítani a problémáknak.


A közönségük elvárja az ilyenfajta megnyilatkozásokat?

Nyilván elvárja, de mi a dalainkon keresztül közöljük mindazt, amit gondolunk. Nem állunk le politizálni a koncerteken. Szerintem a politika nincs azon a szinten, mint a művészet, és más szférában mozog. Nem akarunk közelíteni hozzá, nem akarunk pártoskodni. Az a közönség, aki minket szeret, azok értik és tudják, mi a véleményünk.

Hogyan tudta a zenekar huszonöt éven át megtartani egyediségét, eredetiségét?

Azt gondolom, ez kizárólag arról szól, hogy dalokat írunk, a saját stílusunkban. A hangszerelés, Tamás költészete és hangja, az én hangom adja össze az egyedi hangzásvilágot. Manapság a média erőteljesen jelen van a zenei életben oly módon, hogy felkapja, majd hamar eldobja a fiatalokat. Sokan vagyunk a szakmánkban. Ráadásul van rá tér, hogy hirtelen nagy ismertségre tegyenek szert, csak aztán sajnos tovább nem folytatódnak a dolgok. Vagy azért, mert a média számára már nem annyira érdekesek, vagy azért, mert nem születnek olyan dalok, amikkel tovább tudnak lépni. Egy-egy külföldi énekest interpretálni, vagy egy régebben sikeres énekes dalait énekelni sokáig nem lehet. Máté Péter is attól volt nagy, hogy saját dalait énekelte, és olyan dolgokról énekelt és írt, ami máig is ide szól. Ugyanígy Janis Joplin is. Ha nincs következő lépés, akkor megszűnik a dolog. Mi sokat zenéltünk táncházakban, ahol a népzenét alaposan magunkévá tettük. Ma egyébként is nagyon divatos a világzenei hangulat, és ez hol sikerül, hol nem. De ez az irány mindenképpen jó út, mert közelebb hozza a népdalt az emberekhez, csak épp meg kell találni a módját, hogy milyen köntösbe öltöztetik fel.

A témákat illetően valahol említette, hogy egyik kedvence a bor.

Igen, az öcsém nem iszik bort, én annál inkább. Nem is arról van szó, hogy iszom, hanem hogy szeretem a kultúráját, az egyik lemezem, a Bor és a lányka című kiadvány is erről szól.

Kézenfekvő volt gyermekkoruktól kezdve, hogy testérével, Tamással együtt dolgozzanak?

Nem volt teljesen egyértelmű, de így hozta a sors. Volt egy gyerekzenekarunk, akkor is már együtt zenéltünk, ott voltunk egymás mellett. Aztán Tamás is másfelé ment és én is, majd a főiskolán megalapítottuk a Ghymest, ezelőtt 25 évvel.

Jó testvérek voltak?

Jó sokat veszekedtünk, ahogyan ez normális.

Nem nehéz a saját testvérével együtt dolgozni? El tudják választani ezt a munkától?

Már 25 éve dolgozunk együtt. Persze, voltak olyan időszakok, amikor nehezebb volt és meg kellett egymást tanulnunk. Mostanra szerintem meg tudunk beszélni mindent, nincs konfliktus.

Nyáron is együtt dolgoztak a Benyovszky táncjátékon. Hogyan érezték magukat a munka folyamán?

Nagyon jó volt, szép, széles, nagy produkció állt össze. Azt gondolom, a zenekar, az alkotók és a táncosok számára is nagy kihívás volt a darab, és nagy munkát igényelt. A Szegedi Szabadtéri Játékok előtt mindösszesen néhány hét próba állt rendelkezésünkre, ám ettől volt izgalmas a hangulat. Nagy sikere volt a produkciónak, teltház volt és a végén állva tapsoltak meg minket.


A mesék mit jelentenek az Ön életében?

Nagyon szeretem a meséket. A mai napig olvasok meséket, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Sok mindenre tanítják az embert. A zenekar szinte az elejétől kezdve tart gyerekkoncerteket, két gyermeklemezünk is megjelent. Nagyon jó hangulatúak ezek a koncertek. A gyerekek teljesen belefeledkeznek ilyenkor a dalokba. Fontosnak tartom, hogy az itteni kultúrát is megkapják. Ha a véletlenre bízzuk, nagyon kevesen ismerik meg azokat a dalokat, amelyek tulajdonképpen a Kárpát-medence kincsei. A Kiskacsa fürdik című dalt úgy éneklik a gyerekek, mint ma a legnagyobb slágereket. Amikor az ember gyermekként megismerkedik a József Attila vagy Petőfi versekkel, talán akkor még nem érti, de ahogy felnő, és egyre többet meríthet belőle, ám fontos, minél hamarabb közel kerüljön hozzájuk. Azok a jó koncertek, ahol nincsenek ott a szülők egyébként. Ekkor teljesen el tudják magukat engedni. Általában minden dalt együtt énekelnünk a gyerekekkel, az Egyszer egy királyfit, a Róka és a varjút kívülről fújják, és önfeledten énekelnek, illetve éneklünk közösen. Eredeti foglalkozásomat tekintve tanító vagyok, és énekóráimon is az éneklésre fektetem a hangsúlyt, a szolfézst kicsit ezzel háttérbe szorítva. A lényeg, hogy szeressenek énekelni, hiszen egyre kevesebbet énekelünk, mert nincs mit. A mai slágereket nem lehet megtanulni, énekelni. Az együtténeklés a lelkét ápolja.

Lát különbséget a különböző nemzetiségek közönségei között?

Nyilván vannak különbségek, és más nyelvi környezetben a hangulat, a szövegek nem biztos, hogy teljesen átjönnek. A korlát a magyar nyelv, viszont azért szép zenével foglalkozni, mert nem kellenek szavak. Ha hallgatjuk valamelyik olasz operát, vagy akár Stinget, nem számít igazán a szöveg, mert a zenén keresztül átjönnek a mondanivalók. Franciaországban például, ahol a világzenének nagy közönsége van, igen fogékonyak a mi zenénkre, de Japánban is szeretik az európai kultúrát. Mi a legjobban ott érezzük magunkat, ahol a nyelvi közegünk azonos, és értik, amiről énekelünk. Ha pedig együtt tudunk énekelni, annál szebb nincsen.

Szeptemberben megkapták a Magyar Örökség- díját. Mennyire fontos egy alkotó életében, hogy díjat kapjon?

Óriási kitűntetés ez számunkra. Minden alkotónak fontos, hogy elismerjék ilyen módon is. Nem várunk persze a díjakra, nem erre hajtunk. Ám az átadáson éreztem igazán, mennyire értékes a díj, hiszen a közönség szavazta meg.

Januárban lesz az Álombálom lemezbemutató koncert az Arénában. Nagyszabású koncertre számíthatunk? Lesznek show-elemek is?

Nem ódzkodunk a showtól. Ha indokolt a dolog és szakértelemmel csinálják, nem zárkózunk el tőle, és még jó is lehet. Próbálunk vidámabb hangulatot teremteni, hiszen mégiscsak jön egy újév, és optimista hangulatban kellene elindulnunk a problémáink, gazdasági válság ellenére is. Ha ettől a padlóra kerülünk, és nem tudunk újra talpra állni, jobb, ha inkább kihívásnak tekintjük, és lehet, hogy fel tudunk belőle állni. Annyit elárulok, vendégünk Fábry Sándor lesz, aki ezt még meg fogja fejelni a jó hangulatú koncertet. Ezt a 25 évet úgy fejezzük be, hogy következik az újabb 25 év, és semmi nem fejeződik be, hanem tulajdonképpen minden kezdődik elölről.