Faragó Melinda pszichológussal, asztrológussal beszélgettünk a most megjelent Szenvedélyek forró ketrece című könyvéről, ami egyedi és egyedülálló, hiszen ebben a műfajban ilyen még nem volt a könyvpiacon.
Ha van örökzöld téma, akkor azok közül biztosan tudhatjuk, hogy az egyik a férfi-nő viszony, ami akár néha iszonnyá is fajulhat. Nem hiába, hiszen a legnagyobb misztériumok egyike; s valójában minden az, ami az életünkben a teljességhez, boldogsághoz közelebb vihet. Persze ezt önmagunkban realizálhatjuk és igazán önmagunktól, ám mégis együtt, egymás által egymásért, egymást tükrözve, a másiktól is tanulva, együtt fejlődve, végeredményben saját magunkért és mindenkiért.Ez utóbbi azért is igaz, merthogy mindannyian tapasztalhatjuk, hogy lényegileg „Egy” helyről jövünk és „Egy” felé tartunk. Csakhogy közelebb jussunk valódi természetünkhöz, avagy tenmagunkhoz, azért valamit tennünk is kell, hogy ne legyünk felek, s ezáltal ne féljünk annyira, hanem közelebb jussunk a teljességhez, ami persze legalább annyira félelmetes olykor, mint amilyen mélyen belül arra vágyunk. Ám úgy tűnik - hiszen mutatja az emberiség hosszú tapasztalata -, befelé nézés, tudatosulás, önismeret nélkül mindez nem megy, ahogy a társkapcsolatok szekere sem, különösen akkor, ha csak az egyik húzza, vagy még inkább, ha kétfelé... S miután józan paraszti ésszel belátható, hogy végül is az egész életünk egy tapasztaló ismeret, önébredés, miért lenne ebben kivétel a létünket kiegészítő, dinamikus polaritását megjelenítő párkapcsolat?
– Sőt mi több, itt lehet emberi értelemben igen sokat fejlődni. Hm..., olykor ezért is olyan nehéz. S ha már létünk dinamikáját említettem, elárulom azt is, hogy aminek és akinek apropóján végül is tollat ragadtam, az egy olyan könyv, ami éppen most került ki a könyvespolcokra, s annak egy olyan szerzője Faragó Melinda személyében, aki azt vallja magáról, hogy „ a szenvedélyek fontos szerepet játszottak az életében, mint hajtóerő, pozitív és negatív értelemben is, és inspirálták könyve megírásában olyannyira, hogy ez a mű címében is megjelenik, nevezetesen: Szenvedélyek forró ketrece”. A nemrég megrendezésre került könyvbemutató sajtótájékoztatóján pedig arra a kérdésemre, hogy „Mit jelent véleménye szerint a szenvedély az emberi fejlődésben azt válaszolta, „Szerintem a szenvedélyek az emberi fejlődés hajtóerejét jelentik és ne csak a szerelemre, párkapcsolatra gondoljunk, hanem a kreativitásra is.” – S teszem hozzá én, hogy életéről vallva Melinda elmondta, hogy mindent amit csinált, szenvedéllyel tette.
Először a sportot, ami bizony összefüggésben volt a személyes érzelmi szenvedélyességével is, ugyanis elmondása szerint először nagy hévvel rajzolt, majd egy sportoló fiú iránt érzett szerelme vitte őt a Dózsa Sportklubba azzal a szándékkal, hogy hátha észreveszi őt a szeretett férfi. Majd ott, hogy a közelébe kerülhessen, sportlövőként kezdte pályafutását, s bizony szenvedélyesen célba is talált, no nem úgy, hogy tető alá került volna végre a szerelem, hanem úgy, hogy kibontakozott sportolói tehetsége és kitűnő eredményeket ért el eme sportágban. Később érzelmi töltése újra a képalkotás felé vitte, csak már elektronikus formában; fényképészetet tanult. S mivel a sport élete része volt, fölmerült benne az a gondolat, hogy sportfotós lesz. Élénk teremtő képzeletével és teszem hozzá sorsteremtésével hamarosan viszontlátta első eredményeit: újságokban a címlapon és könyvekben illusztráció formájában. Majd ezt követően az életenergiát adó érzelmi motívációja a családteremtés irányába vitte.
A házastársi szerep és az anyaság sokkal inkább személyes témák felé és befelé fordította már csak praktikus értelemben is hiszen ez a pálya bizony sok időt és energiát, figyelmet visz alapvetően kívülre. Azonban ahogy a sajtótájékoztatón is említette mindig is szeretett „varázsolni” azonban nem „thomas manni mágusként”, hanem fehérmágusként az embereket segítve. S akinek ugyebár erős a vágya, s a teremtőereje, magához is vonzza a lehetőséget. Úgy is mondhatnánk kicsit spirituális értelemben, hogy amire mélyen belül igazán vágyunk és egyébként is sorsunk, azt létre is hívjuk. Még a Délszláv háború idején egy horvát származású embertől megismerte az asztrológia tudományát, és mint eddig mindenbe, szenvedélyektől fűtötten bele is vetette magát annak tanulmányozásába és gyakorlásába. Ezzel párhuzamosan különböző, az embereket önismeretben segítő terápiákat tanult, majd – az asztrológiát gyakorlóként – elvégezte a pszichológia szakot a Miskolci Egyetemen.
Ugyancsak elejtett mondata volt a sajtótájékoztatón, hogy „csak két évet birok ki tanulás nélkül”, úgyhogy kicsikét olyan nekem az életpályája, amire könnyen szokták mondani: „A jó pap is holtig tanul.”. Noha a pap a Nyilas szimbóluma – szól ki belőlem az asztrológus –, Melinda – talán megengedi, hogy eláruljam – ugyan Oroszlán szülött, innen ez a sok életerő és kreativitás, a Nyilas érdekeltsége is van. Majd pszichológus-asztrológusként egyre több ember intim világába tekinthetett bele, asszisztálhatta végig emberek személyiségfejlődését, sőt az utóbbi időben még a pszichodráma eszközével is.
Nőként pedig szintén magánéletének fordulataiból következően még inkább a mélyebb belső összefüggések felé és a női sorsok irányába is fordult. Ennek ékes bizonyítéka, hogy mint a lélektan szakembere kifejezetten nőknek, a nőiség tudatos megélése és felszabadítása céljából önismereti kurzusokat is tart. Mindebből következően nem véletlen, hogy a nőiség elfogadása a szó érzelmi és szexuális értelmében is külön fejezetet kap könyvében. A társkapcsolat, szexualitás témájában rengeteg anyag, újságcikk, könyv, előadás olvasható és hallható már. Amikor a tájékoztatón megkérdeztem Melindát, hogy ebben az óriási kínálatban mit érez a legfontosabbnak arról, amitől egyedi és megismételhetetlen ez a mű, azt válaszolta, „pszichológus és asztrológus tollából egy teljes mértékben mindenki számára közérthető, ám a lélektani lényeget teljes mértékben korrektül közlő és elmagyarázó művet szeretett volna írni”, ami – már én teszem hozzá – ismerve munkásságát és a szóban forgó könyvet nem nélkülözi a terápiás esetleírásokat és a saját maga által átélt élethelyzeteket.
Sőt mi több, elárulok egy kulisszatitkot, a könyv írása közben többször említette, hogy a saját élettörténetének forgatókönyve mintha teljes mértékben párhuzamban állna azzal, ahol éppen tart a téma szempontjából a könyv írásában. Napjainkban - véleményem szerint- mindenképp nagyra becsülendő, ha valaki észreveszi az idők szavát, s így adott esetben a könyvpiacon hézagot tölt be. Ahogy az is, hogy valaki vállalja az árnyoldalát saját életének buktatóit, azt hogy hogyan és miből tanult, hisz nem rejti véka alá a szerző, hogy bizony ő is megélte az elhagyott feleség szerepét is. Nem is beszélve arról, hogy ha valaki önmagában úgy asztrológus, hogy van egy emberképe, ismeri az ember személyiségének működését, illetve valaki úgy pszichológus, hogy nyitott a spiritualitás, a transzcendens irányába, sőt a szó legnemesebb értelmében holisztikusan is gondolkodik, jómagam kivételes értéknek tartom.
Természetesen az is – ahogy a könyv ismertetőjén elmondta – a célja, hogy mindenkihez eljusson aki csak nyitott arra, hogy a férfi nő kapcsolatról, annak szexuális érzelmi lélektani összefüggéséről szakmailag korrekt, ám mégis a hétköznapi ember számára kézzel fogható módon olvasson. Mindezt nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy „a szenvedélyek forró ketrecéből” valóban kiszabaduljunk valódi természetünk irányába, ami a szabadság, a tudatosság, ezáltal a szeretet. S hogy emberi kapcsolatainkban és jelen esetben a párkapcsolatunkban az intimitást, őszinteséget, bizalmat építsük, hiszen csak így töltheti be a párkapcsolat azt a funkcióját amiért az egyáltalán mind lélektani, mind spirituális értelemben létrejön.
Ezt szépen kifejezi számomra a könyv hátsó borítóján található megállapítás. „Tehát mitől is lehet jó egy házasság? A válasz lényegében egyszerű: a tagjai éretten, manipulációktól mentesen, őszintén és felnőttként tudnak működni benne, persze, mindenki saját egyénisége szerint. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek mélypontok. A jó házasság nem attól jó, hogy jó, hogy nincsenek benne krízisek, hanem attól, hogy a felek képesek ezen túljutni, ezáltal folyamatosan erősödni. De ezért tenni kell, sokat, és folyamatosan.”