A legjobb értelemben vett Coen-film. Ötvözi az amerikai középosztály képmutató életének éles kritikáját a groteszk humor megszámlálhatatlan elemével. A felszínen parádésan szórakoztató, a mélyben rémületbe ejtően nyomorúságos.

Alig akad a vásznon szerethető figura, ha pedig mégis, nos akkor garantáltan jól megszívja. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Coenék által pellengérre állított hétköznapi görények kimaradnának a szívásból. Az Égető bizonyítékban a lokálisan bagatel és a globálisan jelentős ütközik, a zsírleszívás és a mellnagyobbítás menthetetlenül beleszalad az információs adathordozóba és a titkosszolgálati jelentésbe, a néző pedig fuldokolva röhög, két röhögés közt pedig mélységesen szánakozik.

Amihez a Coen fivérek nagyon értenek, az az emberi esendőség groteszk vonásainak sebészkés-finomságúvá élezése. Sokkal jobbak benne, mint bármi egyébben, amivel valaha is próbálkoztak. Ezúttal ráadásul a szereplőgárda is parádésabb, mint bármikor a Coenek keze alatt.

Osborne Cox igazi neurotikus seggfej, egzisztenciális és magánéleti leépülésének minden stációja élményszámba megy. A lassacskán pszichopatává váló volt CIA-elemző szerepében John Malkovich hozza a tőle mindig elvárható non plus ultrát.

Harry Pfarrer, szövetségi bíró egy született mocskos görény, képmutató, nyálcsorgató, hazudozó rohadék, igazi jellemtelen féreg. Olyannyira, hogy George Clooney még szakállt is növesztett a szerephez, nehogy lesüljön a pofájáról a bőr. Nem mellesleg kiváló játékot nyújt a nagy amerikai szánalomtánc mindig kanos haszonélvezőjének bőrébe bújva.

Linda Litzke szerencsétlen, ötvenes gyúrótermi alkalmazott, aki ha képes lenne elfogadni az évek nyomát a testén, az egész cselekmény el se indulna sehová. Amilyen magányos, annyira ostoba nőszemély, egyetlen vágya, hogy szexuális vonzerejének utolsó pislákoló lángjainál még sütögethesse kicsit a pecsenyéjét. Frances McDormand ellenállhatatlan bája teszi ezt a roppant erőszakos és önző karaktert valahogy mégis szerethetővé.

Chad Feldheimer maga a fitness-rémálom. Egy öntudatlanná proteinezett, test-fetisiszta, két lábon aerobikozó nyomorúság. Egyetlen mentsége, hogy annyira primitív, hogy fel se fogja, mennyire. Brad Pitt valósággal lubickol az emberszabású szerepében. Túlzás nélkül minden feltűnése parádé, annyira jól adja a figurát, hogy amikor jelen van, vakfoltot idéz elő maga körül, egyszerűen csakis őrá lehet figyelni.

Katie Cox egy született vérszivola-domina. Igazi férfikasztrátor, amihez hozzáér, boldogtalanná, reménytelenné és értéktelenné válik. Hideg, mint a jégcsap, számító, mint a kígyó és érzéketlen, akár egy korhadt fa. Ha pedig hozzáteszem, hogy midezek mellé ellenállhatatlanul szexi, akkor már-már sejthető is, hogy Tilda Swinton, a Narnia jégboszorkánya kelti életre.

Ted Treffon a film egyetlen azonosulható karaktere egy ortodox papból fitneszterem-tulajdonossá átvedlett jóravaló, romantikus lúzer. Sejthető is, hogy ebben a mezőnyben nincs sok esélye. A Richard Jenkins által játszott figura csupán a film végén kapcsolódik be jelentősebben a cselekménybe, de az ő szempontjából még így is túl korán.


Az Égető bizonyíték a Fargo óta a legjobb dobás Coenéktől, jó hosszú ideje az első filmjük, ami után szemernyi hiányérzetem sem maradt. Sam Mendes Amerikai szépségének kemény társadalomkritikáját ötvözi a legjobb Tarantino filmek fordulatosságával s önti végül nyakon a Coenek hamisítatlan védjegyét képező és valóban legjobb napjaikat idéző abszurd gegek géppuska-intenzitású sorozatával. Kötelező darab. Akinek nem tetszett, az nálam teljes áron visszaválthatja a mozijegyet.