Rohanok Mándy Ildikó előadására. Izgatott vagyok, hosszú évek óta ismerem és régóta nem találkoztunk, de az idő őt fiatalítja, engem kicsit öregbít. Sokat tudnánk emlékezni egy kávé mellett azokról az időkről, mikor együtt izzadtunk a próbatermekben.

Ezért nehéz olyanokról írni akik közel állnak az emberhez. Az ő pályafutása önmagáért beszél. A Dominó Pantomim, a Corpus Pantomim Együttes színész-táncosa, az Artus Színház alapító tagja. 1999 óta saját társulatával dolgozik. Tanít kontakt improvizációt és kompozíciót, koreografált Auszriában, Izraelben, 1999-ben XYZ című tánc-látványszínházi előadása a veszprémi II. Országos Kortárs Összművészeti Fesztiválon alkotói díjat kapott. 2003-ban a Harangozó Gyula - Díj kitüntetettje. És ez csak a dió héja. Örömmel láttam, mint előadót – akit sajnálatos módon egyébként elfeledtek - Juhász Zsolt ez év tavaszán bemutatott Fossziliák-jában. 

A Müpa árnyékának meghosszabításában a Soroksári úti MMS-t (Mozdulat Művészeti Stúdiót – ilyen is van!) keresem zuhogó esőben, alig találom, elkésem egy kicsit. Kívülről is szimpatikus hely, egy lepukkant gyártelep gyomrában, mindig tisztelem azokat, akik ilyen helyeken, rozsdás csövek, nyikorgó vaskapuk, lukas ereszek együttléte közben valami magasztosat tesznek – művészetet csinálnak. Ki kellene cserélni a lámpákat nagyobbakra, hogy több fényt és a lehetőség luxait kaphassák. Néhányan vagyunk nézők, úgy hatan. Talán a Müpa elszipkázta őket, mert közelebb van a „városhoz”. Hogy mi az oka, nem tudom, de kár, hogy az emberek távol maradnak, pedig ez is rólunk szól. Időben eljutni valahová, kizökkenni az otthonból, belépni más közeg felkavarásába, én beléd s te belém. Két leány s egy srác jelenlétébe csöppenek, persze a háromszög hármasságának jól bevált sztereotípiájával küszködök. 

De levetkezem. Könnyed játék pas-de-deux-k, te is lehetsz olyan izé, mint sokszor én, jelenetek mozdulatokkal felépített homokvára épül s lebomlik egy arra tévedő csizmától. Igen, Mándy Ildiben ugyanúgy van könnyedség, mint mély drámai véna (Thanathophobia), de ez nem a felhígultságot jelenti, hanem a mély dolgoknak a felszínre hozását. Azért mi is ilyenek vagyunk, mély érzelmeket hozunk fel, s nem bírjuk őket komolyan venni, játszunk velük, mintha mindig nekünk lenne igazunk. Ez a könnyed „desszert” darab velünk játszik. Analizál s közben humorral fricskáz. Az egyszerűen berendezett térben nem kell figyelnem másra, csak rájuk. 

Nincs történet, mert nem is kell. Minden történet igaznak hat a maguk szemében, de ez sokszor kiderül csak álca. Nincs abszolút te és én történet, csak amit együtt írunk. Egyedül a mozdulat karakterek számítanak, amik időnként repetíció formájában visszaköszönnek. Mert ezek ők és mi. Az idő szárnyalásának, vagy kizökkentésének hangsúlyos pontjai vannak. Két fehér keretű négyzet az átváltozás helye. Ott valami más történik velük s velem. Csillagkapu. Nekem is át kell néha hatolnom ilyen kapukon, átélni a változás-idő-zuhanyát, kilépni egy nem látható belső dimenzióba. Üdv, K-Pax bolygó!
 
Ez is a megismerés része, Dózsa Ákos kisfiú-férfi tánca gondosan megtervezett koreográfiában beszél, olykor éket vág Szelőczei Dóra és Hucker Kata kislányosan elpirult, de elemeiben igenis nőies mozdulatvilágába. Örömmel fedeztem fel a hétköznapi gesztusokon alapuló koreográfiát, (régen láttam) persze az egyszerűsége, és megfogalmazása a tánc nyelvén sokaknak idegenül cseng majd. Igen, ez egy olyan torta, amin sok hab van, és most csak ez számít. Betétdalok, színészi kiállások minősége is könnyedség része. Sokan szót emelnek majd ezek ellen, nekik csak azt mondom, lazuljanak el egy kicsit, nem kell mindig mindent olyan komolyan venni. Néha székelykáposztát eszünk, néha francia krémest kapucsínóval. Nekem az utóbbi volt.