Először adták ki dvd-n az évszázad mérkőzését, és az egyik ámulatból jön a másik. Úgy hivatkozunk a 6:3-ra, hogy mint képsor nem része az életünknek. Pompás jelképe ez ennek a nyomorult népnek. Ideges az ember, ha be kell állni a ruhaszaggató, mohácshívogató kórusba, de nincs más választás.
Sokszor találkozom azzal a fásult közönnyel, ami azt mondja: nem érdekel a foci, meg ez csak egy barátságos meccs volt, meg ők is csak focisták voltak (nehéz tagadni – inkább piruljon bele ebbe a mai NBI), meg hogy leléptek (ó, hogyne, egyrészt mint oly sokan, másrészt leginkább kidobták őket, és még utánuk vágtak egy féltéglát – jusson eszünkbe, hogy futballszövetségünk sikerrel kilobbizta Puskás két éves eltiltását), meg egyáltalán: szép volt, elmúlt, jó lenne föltenni a polcra.
Na, éppen ez utóbbira nem vagyunk képesek. A minapi Sportban szerepel egy csodás megállapítás: sem a lengyelek, sem a csehek nem mitizálják annyira a saját aranykorszakukat (persze nem hasonlítanám a miénkhez), mint mi. Ebben ludas a mai eredménytelenség is, de közelebb járunk, ha emeltebben közelítünk: mi vagyunk genetikailag képtelenek a múltat a helyére rakni. A polcra. Mint egy dvd-t. Még Mátyás királyon és az ő lehetőségein is képesek vagyunk lamentálni, hát akkor hogy volnánk képesek földolgozni bármit, ami a huszadik században történt? Főleg hogy egyik baj követte a másikat. A történelmi tragédiák anélkül úsznak el a múltban, hogy megkérnénk a még megélt öregeket: figyeljetek csak, amíg itt vagytok, legyetek szívesek erről beszélgetni a fiatalabbak előtt és érdekében. És nem, meghalnak anélkül, mi meg könyvekre állva okoskodunk, és csak fentről (jórészt a politika felől) jövő ötletelés minden önvizsgálati javaslat. És ezek még csak a tragédiák.
A sikereinkkel pláne nem tudunk mit kezdeni. Ráadásul a 6:3, a világraszóló diadal nem volt más, mint egy újabb pofon, a berni vb-döntő elvesztésének előszobája. A '97-es sikeres pótselejtezőt a fél ország ünnepelte, de ha az nem lett volna, nem lett volna a 7:1. Mi ezt tudjuk. A siker mellé mindig kapunk egy borítékot azzal a felirattal, hogy Go To Next Level, amit ha kibontunk, szopunk. Világklasszisként és lúzerként is.
A 6:3-ról és annak történelmi jelentőségéról tényleg csak egyetlen élményt, mert ennél jobban nem lehet megvilágítani a dolgot, és többet mond a Görögországban kiadott Puskás-bélyegnél, zambiai Puskás-kitűzőknél és spanyol Puskás-sorsjegynél is. Két éve a Népstadionban, amikor Puskás Ferenc búcsúztatása volt egy szerencsésen enyhe november végi napon, a tömegben a láthatóan meghatódott fiatalok mellett szinte csak öregek voltak. Középnemzedék alig. Namost az öregek mind-mind-mind (nem túlzás) zokogtak. Néni, bácsi, egyként. Csak ebből lehetett megérteni, hogy az akkori Magyarországnak mit jelenthetett az a 10-15 sportoló és ami körülöttük volt. A létező egyetlen legális közösségi örömöt. Egy egész országnak. Amikor az irodalom lapult, a filmművészet hasalt stb. Ezek után nem szeretném a közöny érveit hallani. Hogy focisták voltak, meg hogy.
A mérkőzés hazai tévések által készített anyaga elveszett. 1996-ban került haza az angolok felvétele – ó, de az sem úgy, hogy két minisztériumi ciklusra való apparátus könyörgött évekig, hogy adják ki. Nem jutott itthon ez eszébe senkinek. Nagy-Britannia volt oly kedves, hogy a millecentenáriumra, váratlanul, ajándékba elküldte a filmet. Mi meg azt mondtuk: ja, kösz, van ilyen is? Már csak egy kézenfekvő ötlet kellett hozzá: összedolgozni Szepesi legendás rádióközvetítésének anyagával, és azóta néhányszor le is adták a tévében karácsonykor.
De hogy dvd-n is kiadják, arra már csak most került sor, amikor a dvd intézményéről is lekerült a hímpor, és csak azt nem szerzi meg szinte ingyen az ember, amit nem akar. De ez a kiadvány más. Egyfajta búcsúcédula: ki kell fizetni, le kell szurkolni, nem szabad megspórolni: legyen ez egyfajta áldozás azokért a sötét évekért és a nagyszüleink fiatalságáért. Annyira része a 6:3 a köztudatnak, mint az Anyám tyúkja vagy a Körhinta. Csak azok eddig is hozzáférhetők voltak. Most pedig ezt is föl lehet tenni a polcra: esélyt kaptunk, hogy helyén kezeljük – spirituálisan most kezdődött el a magyar futball 6:3 nélküli korszaka. Nem minősítem előre, minek viccelődni.
És tényleg: mindenki gondolkodjon el, látta-e azt a meccset, aminek az eredményét ötvennél többször kimondta életében.
