Müller Péter kifogyhatatlan a bölcseletekből. Évről évre képes megajándékozni olvasóit friss, újszerű és legfőképpen megnyugtató gondolataival. Legújabb kötete, a Varázskő derűs, tanulságos, személyes történeteivel igyekszik mindenkit megszólítani. A könyv ismét titkokat, egyedi üzeneteket tartogat minden egyes olvasó számára.  Az íróval többek között könyvéről, Máriáról, Seress Rezsőről és a férfiak bukásáról is beszélgettünk.

A Varázskő az eddig megjelent könyveinek folytatása? Van kapcsolat a gondolatok között?

A feladat, amit magam elé tűztem az volt, hogy nagyon könnyű kézzel, olvasmányosan írjak le mély gondolatokat. Ez a legnehezebb. Mindegyik könyvemben van valami kis történet, mese, amely elmélyül, kiszélesedik és lesz belőle egy mű. A Varázskő azt szimbolizálja, hogy minden történetben van egy gondolat, egy mag, ami esetleg életre kel valakiben. Néhány írás ezek közül megjelent a Nők Lapjában, persze nem ebben a formában. A Nők Lapja nekem olyan, mint egy kísérleti laboratórium, mert ott is az a feladat, hogy mély és fontos gondolatokat írjak meg úgy, hogy azt a legegyszerűbb emberek is megértsék.

Jellemzően nők olvassák könyveit, írásait?

Mondhatjuk, hogy igen, de kicsit utánanéztem, és azt láttam, hogy általánosságban is többet olvasnak a nők. Mélyebben éreznek és komolyabban gondolkodnak. Ez jellemző a mi korunkra.

A mi korunkra? Régen nem így volt?

Ez egy rejtélyes folyamat. A nők átvettek sok mindent, amit a férfiak nem tudtak megcsinálni. Mi férfiak megbuktunk - én ezt így élem meg. Többek között szellemileg is. Azok a fontos dolgok az életben, mint a szeretet, az öröm, a boldogság, a lélek, a hit, a jóság, a halhatatlanság - tehát minden, ami emberré teszi az embert- elkoptak. Részint pedig elsősorban nők foglalkoztak vele. Ez egy válsághelyzet, amely egyre súlyosbodik. Sok olyan helyzetbe kerültek a nők, amiket valaha a férfiak oldottak meg. Több ezer éves férfikor bukik meg most éppen. Egyetlenegy dolgot tudott a férfi megteremteni, ami a mai napig is él: a tudományt és a technikát. Ez egy abszolút férfitalálmány. Egyetlen baja, hogy nem tud az életért felelősséget vállalni. Lélektelen a tudomány. Ez a mi férfigőgünk legcsodálatosabb terméke. Soha ilyen fejlett nem volt a tudomány és a technika.


Mégsem erről ír, hanem leginkább a női lélekhez szól: ír szeretetről, szerelemről, szexualitásról, hitről. A Varázskő egyik történetének végén azonban áll egy mondat: „Nem értem a nőket”. Ugye, ez csak irónia?

Persze, ez egy ironikus mondat, egy vicces történet poénja volt. De nem mondhatnám, hogy a nőkhöz szólok. Az ősi hagyományon nőttem fel: Lao-Ce, Jézus Krisztus, és számos csodálatos szellemiség történetein. Ezeknek a zöme nem nőknek beszélt. A zsidó vallásban külön ülnek a nők. Az evangéliumokban meglehetősen sovány a Mária-történet. Írtunk egy rock operát Mária evangéliuma címmel, a fiammal és Tolcsvay Lászlóval. Alig tudunk meg valamit Máriáról. Azt tudjuk, hogy Jézus keményen eltolta magától, és halála pillanatában azt mondta neki a keresztről: „Asszony! Íme, a Te fiad!” Asszonynak nevezi a saját anyukáját! Egy férficentrikus világban élünk évezredek óta, ez megy most tönkre. Én az embereknek írok. Az, hogy a nők érzékenyebbek, finomabban gondolkodnak, mint a férfiak általában, ez egy történeti állapot. Érdekes fordulat történt. Tudja, ki írt erről gyönyörűen? A magyar irodalom legnagyobb lángelméje, Madách Imre. Az ember tragédiája arról szól, hogy a férfilélek összefog Luciferrel, és lázálomból lázálomba hajtja az emberiséget. Ez a történelem. És a történelem végén –ahol szerintem most tartunk - először jön a technika kora, ez a Falanszter, aztán a természeti katasztrófa. Mindez odáig juttatja az őrült férfit, Ádámot, hogy öngyilkos akar lenni. Meg akar semmisülni Ádám, aki az emberiséget jelenti, az emberiség maszkulin férfi részét. Éva nem engedi a szakadékba a férfit, és azt mondja, „Anyámnak érzem ó, Ádám magamat!” Ez azt jelenti, jön egy új emberiség. A nő megmenti a világot az utolsó pillanatban. A nő, aki a tragédiában statiszta, elnyomott volt, árnyékban élt, alig tudtunk róla valamit. Ám az utolsó pillanatban főszereplő lesz és megmenti az emberiséget. Így írja le ezt Madách, akinek egyébként nagyon rossz házassága volt. Én ezzel teljesen egyetértek. A nők olyan szerepeket kezdenek vállalni, ami jóval több, mint az örök női szerep. És itt nemcsak arról van szó, hogy választópolgár lett, vezető állásokban van, politizál, hivatalt vállal, sokszor a családban is ő viseli a nadrágot, önálló, független és pénzkereső, és ráadásul az esetek nagy részében szellemileg is fölötte áll a férfi társának. Nagyon sokszor szembesülök olyan esetekkel, hogy a nőt férje nem érti meg. Nem a lelkét, hanem azt, hogy ő máshol keres. Máshol, mint a gazdasági élet, mint a pénzhajsza, mint az a kollektív őrület, amiben a szerencsétlen férfiak benne vannak. Ám rengeteg férfi dedikáltatja úgy a könyvet, hogy feleségének lesz, és nagyon becsülöm, hogy egy másfajta gondolkodást tisztel a nejében. Rengeteg nő dedikáltat úgy könyvet, hogy azt mondja, megpróbálom ezt elolvastatni férjemmel, nem lesz könnyű, de hátha elolvassa például a Szeretetkönyvet, amit én ugyanúgy írtam férfinak, mint nőnek. Sokszor úgy írok alá könyvet, hogy két-három hónapos csecsemőnek címzem, de már volt olyan eset is, hogy a hölgy a pocakjára mutatott. Ez megrendítő dolog, mikor egy író dedikál egy könyvet valakinek, aki még nincs is a világon. És csodálatos, hogy egy nő erre gondol. Ezt értem én Éva alatt.

Nagyon sok színész veszi körül, mit tapasztal, a színházban ez a férfi-nő szerep mennyiben más?

Ott ez sosem volt ez probléma. Molnár Ferenc pontosan elmondja, hogy a színházban a nők a férfiak és a férfiak a színésznők. A nők strammak, teherbírók. A színésznél a szerepek amúgy is összeolvadnak. Az a különbség, ha egy nő játszik férfi szerepet, abban van valami erotikus, izgalmas és vonzó, lásd Shakespeare darabjaiban, ha egy férfi játszik nőt, az egyszerűen hülye karakter lesz, olyasmi, mint Jack Lemmon. A színházi világban a nők kifejezetten férfiaggyal gondolkodnak, és sok érzékeny lelkű, hisztérikus férfiszínész is van.

Mit nyújt Önnek a színház?

1955 óta vagyok a Madách Színház tagja. Jelen pillanatban épp másutt mennek a darabjaim, például az Isten Pénzét Győrben játsszák, Komáromban és Sopronban pedig a Szomorú vasárnapot. Nekem a színház olyan, mint a tudósnak a kísérleti laboratórium. Oda kísérletezni járok, mert a színházban nyitva van a lélek, és mindent meg lehet tanulni arról, hogy mi az ember, mi az élet, mi a sors, mi a lélek, mi a szellem.

Mit szeret jobban, a próbafolyamatokat, vagy pedig a kész, színpadra állított darabot?

A próbák sokkal izgalmasabbak, mint az előadás. A próbák azok a kísérleti pillanatok, amikor az ember kipróbálja, hogyan tud egy másik ember bőrébe belebújni, hogyan lehet egy másik életet élni, és hogyan tud a másikkal együttműködni. Minden előadás lényegében egy születés és egy másik sors megtanulása. Amikor az előadásnak vége van, az olyan, mint a halál. Nagy misztérium a színház.

Több száz jellemet, karaktert álmodott már meg. Hogyan születnek meg e szerepek, sorsok?

Megnéztem, kik laknak a lelkemben, majd megálmodtam őket, majd azt is végigélhettem, hogy az én álmaimba hogyan tud egy másik ember belebújni. Darvas Ivántól kezdve, Huszti Péteren át, Bodrogi Gyuláig, Psota Iréntől Tolnay Klárin át Bessenyei Ferencig a legnagyobb színészek bújtak bele álmaimba. Sohasem úgy élik meg az általam kitalált karaktereket, mint ahogy ezt megálmodtam, hiszen a színész lénye más, mint az enyém, máshol vannak az indulat csúcspontjai, az erogén zónái. Írtam egy szerepet a Szomorú vasárnap című darabban, ami Seress Rezső élettörténete. A történet szerint öngyilkossága után Seress visszatér a Kispipába, hogy lejátssza újra életét. Ezt a karaktert Bodrogi Gyulának írtam, aki már hatvan év felett volt, mikor ezt játszotta. Most, egy szabadkai színház zseniális előadásában egy huszonnyolc éves fiút láthatunk a szerepben, aki előttünk öregszik meg. Ő fordítva csinálja, nem az öreg fiatalodik. Kijött egy srác a színpadra, és azt mondta, én vagyok a Seress Rezső, én pedig azt hittem, elájulok. Hát hogy lesz ebből egy hetven éves rozzant öreg, beteg ember?- gondoltam. És képzelje, megcsinálta.

A gondolatai, amiket papírra vet, tanítások? Mondhatjuk, hogy Ön Tanító?

Én ezt a szót sokáig nem szerettem, ám mivel már hetven éves elmúltam, bátran vállalhatom, hogy igen. Éltem annyit, hogy van mit átadnom. Az más kérdés, hogy a szótól nemcsak azért viszolygok, mert nagyképűnek tartottam, hanem azért is, mert számomra a tanítás nem az, amit ma annak tartanak. Tanítani manapság elvi módon szoktak. Ahogyan ábrázoló geometriát, vagy éppen irodalmat. Az ember halálosan unja, úgy érzi, a fejébe töltenek valamit. Az én fogalmaim szerint a tanítás azt jelenti, átélhetővé, élvezetessé tesszük a gondolkodást, azt, hogy az ember megismer valamit. Számomra az élvezetesség azt jelenti, hogy örülök. Ez a tanítás része. Tanítani és tanulni is csak örömmel lehet. A mai embernek sietős az élete, így röviden és szűkszavúan kell beszélni, ezért is lett a Varázskő tömörebb, szűkszavúbb. Ahogy táncolni vagy énekelni, főzni tanítunk valakit, meggyőződésem szerint szeretetre, szerelemre is tanítani kell. És nem szerencsés az a fiatal, akit nem tanítanak meg szeretkezni. Azt is tanulni kell, hiába hozza az ember magával, hiszen minden, amiről tanulunk, belül ott lappang, csak ki kell hozni. ha valaki ezt nem tanulja meg, nem lesz az övé.

Kit tart példaképének?

Engem anyám tanított, nekem ő a példaképem. Nem minden esetben adódik az, hogy az anyja egyben a mestere is. Édesanyámról nemcsak gyermeki rajongással beszélek, hanem mert bölcs, érett lelkű ember, akitől egész környezete tanult, és aki mestere volt a maga világának. Őszinte volt, és sokszor volt derűs, bajban is. A másik példaképem pedig Hamvas Béla. A huszadik század legnagyobb szellemiségének tartom őt, és olyan mázlisták vagyunk, hogy pont magyarul írt, és tudjuk olvasni műveit. Üres lenne az életem, ha nem ismertem volna meg őt. Emlékszem, Tolnay Klári gépelte nekem kenyérpapírra, minor még csak szamizdatban terjedt.



Saját lelki egyensúlyát általuk találta meg?

Kivétel nélkül minden nap és minden órában meg kell teremteni saját lelki egyensúlyunkat. Mondok egy példát és akkor megmutatom, hogyan tanítok. Ha maga járni kezd, az azt jelenti, ráteszi súlyát a bal lábára, majd felemeli a jobbat és kibillen az egyensúlyból. Mindaddig ebben a helyzetben van, amíg a jobbat le nem teszi. És amíg eljut, A-ból B-ig többször kibillen egyensúlyából, majd visszanyeri. Ez az ember. Ez az élet.