Szélhámosok márpedig vannak. Oly’ annyira, hogy film is készült róluk. Goda Krisztina új remeklése, a Kaméleon két egykori intézetis fiú történetét meséli el, akiknek sikerült olyan hurkokat tenniük a hazugságspirálba, hogy egy idő után önálló életet kezdtek élni a hazugságaik.

Még az ártatlan, szemét össze-vissza forgató kaméleon sem az, aminek látszik. Illetve ő az egyetlen, aki nem játszik szerepet, viszont élőhelye, azaz az akváriuma a pénz dugi helye.

Kezdjük a legfontosabbal: a Kaméleon kiváló film, ha beinzertálnánk a pesti kulisszavilág helyébe Párizst, vagy New Yorkot, akkor is működne, kiváló nemzetközi színvonalú alkotás, olyan magyar mozi, melyet a honi rendezőink egyszerűen nem tudnának elkészíteni. Nincs meg a látásmódjuk hozzá, nincs meg a felkészültségük, nem tudnak forgatókönyvet írni, stb.

Goda Krisztina filmszerű filmet készített, olyan alkotást, mely megadja a nagybetűs film illúzióját. Valljuk be: a legtöbb magyar mozi nem ilyen. A Kaméleon nagy erőssége a kiváló forgatókönyv, mely Divinyi Réka és a rendezőnő közös alkotása. Minden szálat elvarrtak, jó ritmusban adagolják a poénokat, az életigazságokat, az érzelmeket. A film tele van csavarokkal. Mindenki átvág mindenkit, és senki nem az, aminek látszik, azaz egy igazi átejtős, dupla fenekű sztorit alkotott a Goda-Divinyi-páros. Az sem megszokott a magyar filmekben, hogy a végén teljesen újra kell gondolnunk a sztorit, mert egy dramaturgiai ponton feje tetejére áll minden, amit addig gondoltunk a meséről. 


Goda Krisztina vérprofi, tudja, hogy a filmezés egy szakma, ahol hitelesnek kell lennie minden motivációnak, minden kockának előrébb kell vinnie legalább egy milliméterrel a cselekményt, az sóhajtásnak reflektálnia kell majd egy másikra.
Profi abban is, hogy megfelelő embereket kasztingolt kényes feladatra. Hámori Gabriella tökéletesen hozza az ambiciózus, de törékeny balerinát, Nagy Ervinnek testhezálló a szépfiú zsáner, bár ő néha kissé merev.
Jó poén volt Kulkával eljátszatni az orvost, ahogy szintén kiváló húzás volt, hogy Csányi Sándort végre nem bonvivánként szerepeltették, hanem lúzer sorozatszínészként. 

Trill Zsolt, aki a szélhámostársat hozza, a film szoció aspektusáért felelős. Ő idézi meg leginkább a két főhős intézeti múltját. A nyers dialógusai nem minden esetben ülnek, de Trill kiváló színész, és remekül ellenpontozza a Kaméleon sztárkoszorúját. 

A film kameravezetése, ritmikája világszínvonalú, minden filmkocka a megfelelő helyre van hegesztve, jól felépítettek az érzelmi ívek, megfelelő dramaturgiai pontokon van kiélesítve a bizalom, az elfogadás, a szerelem, majd a csalódás.
Mivel a filmben szinte senki nem az, aminek látszik, a dörzsölt filmnéző számít néhány dupla fenekű trükkre, de Goda Krisztina nem adja olcsón a sztorit, nem hagy nyomokat, így csak akkor jövünk rá a legnagyobb átverésre, amikor ő erre engedélyt ad. Jó kérdés, hogy hagyhatott volna-e tárgyi bizonyítékokat azoknak, akik öt perc alatt megfejtik a Füles újságot. 


Talán igaza van: jobb hogy sehol sem szólja el magát, így annál nagyobb a mozi végén a „pofára esésünk”. A Kaméleon szórakoztató film, mégis van intellektuális hozadéka. Többek között a másiknak való megfelelésről beszél el fontos dolgokat, az illúziók minden áron való óhajtásáról szól, beszél a küzdésről, az akaratról, az elfogadásról. A Kaméleon minden igényt kielégítő, szerethető munka, a vicces kész átverésekről, és a nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülésekről.