Szépíró, egy női havilap olvasószerkesztője és egy híres magyar író felesége. Kurt Cobain kardigánja című új könyve két hét múlva jelenik meg. Esze Dórával írásról, könyvekről és zenéről beszélgettünk.
- Nagyon régóta. Különös a viszonyom vele, mert előbb voltam szépíró és csak utána kezdtem újságírással foglalkozni. Amikor megjelent életem első regénye, Vass Virág készített velem egy interjút a Nők Lapjába. Aztán kapcsolatban maradtunk, őt kinevezték főszerkesztő-helyettesnek és mesélte, hogy keresnek egy másikat. Én úgy gondoltam, nekem ez igen egzotikus volna, megpályáztam és megkaptam azt az állást. Jóllehet soha egy sorom nem jelent meg azelőtt a sajtóban, még diákújságban sem. Semmiféle újságírói tapasztalatom nem volt, csak ötleteim meg egy adott stílusom.
Férjed, Vámos Miklós, ismert író. Nehezíti vagy könnyít ez a helyzeted?
- Nem szívesen simulnék bele a magyar panaszkultúrába, de sok mindent megnehezített. Nem baj. Ezt szívből mondom: lehetne foglalkozni vele, hálás kapaszkodó, ha épp mártír-hangulatban vagyok, de tudom, hogy valódi jelentősége nincs. Nekem ez a házasság a pályámon egy centit nem lendített előre, hátra annál többet. És most már ragaszkodom ehhez a sajátossághoz, egy kicsit egyébként úgy, ahogy Vámos Miklós maga a kánon-specifikus mellőzöttségéhez: sikkes és pikáns függelék az életében, viseli, mint egy érthetetlen nyakkendőt. Az érthetetlen nyakkendő pedig élménydúsabb darab az érthetőnél.
Szoktatok otthon egymás munkáiról beszélni?
- Nagyon is. Olvassuk egymás kéziratát, fontos a másik véleménye. Ha felvetődik a szövegben egy kétség, azt nem lehet kidumálni. Ha már ott valami kullanccsá alakult, akkor biztosan akad tennivaló, még ha nem is az, amit a másik annak tart. Hogy elfogadjuk-e, amit a másik megjegyez, az egyáltalán nem biztos, de odafigyelünk arra, amit a másik problémának lát.
Könnyen írsz?
- Azért nehéz most erre válaszolni, mert alapvetően könnyen szülő típus vagyok, viszont tény, hogy az anyaság átírja az idegrendszert. Amióta Peti és Henci megszülettek, még nem írtam regényt, jóllehet alapvetően mégiscsak regényíró volnék. Megjelent 2005-ben egy kötetem, egy novellafüzér, laza regény önállóan is értelmezhető darabokkal. Attól kezdve, hogy ez kijött, csak kisprózát írtam. Valami olyasmi történik velem, hogy újra kell tanulnom a regényírást.
Vannak új ötleteid?
- Persze. Legalább öt regénytervem van. Hamarosan írok egy kisregényt. Ebben most biztos vagyok.
Operarajongó vagy és nagy kedvenced a Nirvana is. Előadói esteken gyakran énekelsz operaáriákat. Hogy is van ez?
- Egész életemben a zene közelében éltem. Alapvetően a klasszikus zenét és a jazzt szeretem, de most visszahúzódott bennem a zenei vonal. Vannak kollégáim, akik szintén zenélnek: Kiss Judit Ágnesnek oboa szakos diplomája van, Nagy Ildikó Noémi brácsaművészként végzett, Karafiáth Orsolyának pedig már huszonhét éves korában megzenésítette verseit egy nagyon elismert – és még mindig fiatalnak számító – kortárs zeneszerző, Fekete Gyula. Szinte adta magát, hogy csináljunk egy együttest, ahol együtt zenélünk és felolvasunk; irodalom is meg zene is. Bódis Kriszta el is nevezett minket Nőerőműnek. Le is csaptak rá valamilyen szinten, hiszen minden irodalmi est örül, ha egy ilyen kísérőjelenséget tud produkálni. Eleinte ez elkezdte szervezni önmagát, de többet kellene foglalkozni vele. Valószínűleg lehetnék sokkal jobb önmenedzser.
És a Nirvana?
- Nem hiszem, hogy klasszikus Nirvana rajongó lennék. Egy „Ki tud többet Kurt Cobain-ről?” versenyben szerintem a középmezőnyben végeznék. Nem ismerem a gyűjtőkre jellemző szöszözős részleteket. Egy biztos: ha leülök azzal a szándékkal, hogy írok valamit a Nirvanáról, elsül a klaviatúrám. A Nirvana kérdés egyfelől lezárt, másfelől eleven, harmadrészt még mindig feltáratlan. A populáris része érdekel a legkevésbé: miért kellett ilyen fiatalon meghalnia, mennyire hibás a felesége, mi van a heroinnal… Ezt meghagyom a klasszikus rajongóknak.
Vannak még ilyen zenei figurák, akikről szívesen írsz vagy írnál?
- Az történt velem, hogy felnőtt koromban elvégeztem egy konzervatóriumot és amikor zenetörténetet tanultam, majdnem minden zeneszerző megérintett ilyen módon. A titkos, rejtett kapcsolódási pontok, a legtöbbük iszonyú személyisége vagy iszonyú sorsa vagy egyszerre a kettő… Aranybánya. Nagyon szeretek zenéről írni – még mindig. Én ezzel tűntem fel: az első könyvem tele volt zenei leírásokkal. Ezer baja volt annak a könyvnek, de van egy erős sodrása. A zene attól zene, hogy szavak nélkül beszél. Ezt szavakra leképezni az első körben veszteség, nélkülözi a lebegést, a semmi más érzéki élménnyel nem pótolható csengést, nincs benne az akkordok csodálatos törvényszerűsége; de mégis elindíthat olyan lelki folyamatokat, amelyek újra és újra a zenéhez vezetnek, majd megint szövegekhez. Az ember belecsavarodik ebbe a spirálba. Így is, úgy is. Nagyon sajátságos lelki élmény.
Jársz koncertekre?
- Nem. Messze lakom, kicsik a gyerekeim, estére fáradt vagyok és stresszes (nevet).
A Bodzagőz című könyvedben a családon belüli erőszakról írsz. Hogy talált meg ez a téma?
- Ez egy klasszikusan készen kapott történet volt, felhívták rá a figyelmem. Persze a struktúrája már írói ötlet. Kemény téma, tudom, de angyalokkal is történnek kemény dolgok. És ez a nő, akivel megtörtént mindez, valódi angyal. Néha úgy érzem, hogy azért sózott ekkora puttonyt a hátára az élet, mert olyan szinten hiányzik az egyéniségéből a rossz, hogy az egyensúly kedvéért így, kívül kellett elhordania a természete súlyát a másik tartományból – és ő elhordta. Zokszó nélkül. Azt hiszem, hogy még harag sincs benne, sőt. Nagyon kevés ember tudta volna ezt ilyen méltósággal végigcsinálni. Még tisztábban emelkedett ki belőle.
Fontosak az olvasók visszajelzései? Vannak egyáltalán?
- Nagyon picike élményeim vannak. Valakinek nagyon kedves könyve a Két tojás és Nadjának nevezte el a soron következő lányát. Aztán egyszer egy vidéki könyvtárban a férjem író-olvasó estjének a közönsége voltam. Utána odajött hozzám valaki, aki a nevét sem árulta el, csak a kezembe nyomott öt Milka tojást, hogy ő mennyire szereti a Málnafolyót. Nem is lehetett tudni, hogy ott leszek. Elmondva őrült giccses, de ne kerteljünk, átélni nagyon jó.
Keveset olvasunk. Könyvet olvasni sokszor munka: figyelni kell, elképzelni, nem kapjuk készen az élményt. Könnyebb leülni a TV elé és bambulni. Szerinted mi szól mégis a könyv mellett?
- A jó könyv lakoma és utazás. Jelzem, valahol a rossz könyv is. A legfontosabb a hangvétel. Ha van a könyvnek saját hangja, akkor lesz egy saját világa, amely azonnal beszív és elrepít. Varázsszőnyeg, ez nem kérdés. Időnként leteszed és kisétálsz ebből az időalagútból, valamilyen más tevékenységgel töltöd az időd, de alig várod, hogy visszaszívjon, és vissza fog szívni. Aztán, amikor leraktad a könyvet, akkor egyfelől vége van, másfelől soha többé nincs vége. Az olvasással nem lehet betelni. Lelki táplálék.
Beszéljünk egy kicsit az új könyvedről!
- Kurt Cobain kardigánja a címe, és nagyjából 2 hét múlva lesz a boltokban. Összesen 18 novella olvasható majd benne, köztük nirvanás írások is. A legvége egy parafrázis. Van ugyanis Kafkának egy besorolhatatlan műfajú írása, Levél apámhoz a címe. Valódi levélnek készült, de soha nem mutatta meg az édesapjának. Őt egyébként túlélték a szülei, és nem is tudom, hogy az édesapja olvasta-e valaha. Végül szépirodalom lett belőle. Rendkívül míves szöveg, de voltaképpen felfoghatatlan súlyú vádirat. Tulajdonképpen az egész Kafka-problematika le van benne vezetve, a zsarnoki apa mint alfa és omega, de cseppet sem egyszerű módon, hogy mondjuk egy apa elnyomja a gyerekét, hanem a megszokott szívszaggató kafkai összetettséggel. Az én, vendégszövegekből ezúttal erősen merítő technikával megírt novellám címe Aneurizma. Igen, egy teljesen ismert Cobain-szám, az Incesticide záródarabja, és végülis Kurt Cobain a narrátor, de vagy a halála pillanatában, vagy utána találkozik a Levél…-lel, és Kafkával egyidejűleg olvassa Radnóti Levél a hitveshez című versét. A kettőből együtt formálódik egy kimondottan női szöveg. A szerkesztőm jegyezte meg, hogy a Kurt Cobain kardigánja, mint kötet, teljes egészében a női esendőség, a női felnőtté válás csapásán halad. Utólag ránézve teljesen egyetértek vele.