Főszerepet játszik a Nemzeti Színházban, énekel a saját zenekarában. Sokoldalú és tehetséges művész, aki nem szeretne rossz kompromisszumokat kötni és tartja a saját underground bástyáit. Péterfy Borival beszélgettünk.
- Nehéz volt. Nekem nagyon új volt a szituáció, ez tényleg egy más típusú munka, mint amihez én szoktam a Krétakörben. Egyébként nagyon jó volt a Robival így megismerkedni és együtt dolgozni. Nyilván, amiért ő engem odahívott, az működik is az előadásban. Lehet, hogy nem mindenkinek csúszunk le a torkán, valóban egy más típusú színjátszást képviselünk és gondolom ez nagyon megosztja a nézőket. Szerintem ez mindenképpen tudatos Alföldi részről, mint ahogy az is, hogy a Jég című előadás nyitotta meg az ő igazgatói éráját.
Olvastad a kritikákat a darabról?
- Igen. Egyébként nem mindig szoktam, de most érdekelt, mert ennek az előadásnak a megmérettetése a kritikai fogadtatása volt. Nagyon sok irányból volt terhelt ez az előadás. Rába Rolandnak és nekem ez volt a bemutatkozásunk a Nemzetiben, mindkettőnket Alföldi Robi hívott, úgyhogy többszörös bizonyítási köre volt ennek a bemutatónak. Elég jó kritikákat olvastam, de akadtak rosszak is; bár azok fórumbeszólások voltak. Ezt a névtelen gyűlölködést nem könnyű megszokni.
- Nagy, sokat gondolkodtam, hogy érdekel-e engem ez a fajta színház, ahol készülnek sorra a darabok, igazából ki tudja miért…Tényleg van egyfajta gyár jellege. Olyan munkához vagyok inkább szokva, ahol komoly előtörténete van annak, hogy miért készül el egy előadás és a játék közös célja az egész társulatnak. Itt pedig mindenki csak saját magáért felel.
Ezt lehet úgy értelmezni, hogy kevésbé erősnek, összetartónak érzed a társulatot?
- Ezt a szót, hogy társulat, nem tudom használni a Nemzeti Színházzal kapcsolatban. Eleve egy kőszínházban sok minden más. Számomra a társulat azt a típusú közös munkát jelenti, amikor valóban együtt is születik egy előadás, közös üggyé tud válni egy előadásnak az elkészülése. Mi a Krétakörben ezt csináltuk. Mindenki képessége és tehetsége szerint beletette a saját tudását és kreativitását az egészbe.
Sajnálod, hogy vége van a Krétakörös korszaknak?
- Egyfelől sajnálom, másfelől viszont nagyon izgalmas dolog a változás. Csak az a kérdés, hogy hova vezet.
Milyen érzés a Krétakör után a Nemzeti Színház színpadán állni?
- Teljesen más. Érdekes. Nagyon sok a tehetséges fiatal, akiket nagyon szeretek. Úgy érzem magam, mint egy új iskolában, ahol új barátaim vannak.
Ami nehéz, az az, hogy hatalmas a színpad és borzasztó az akusztika. Az első sorokban ülőknek túl hangos vagy, a hátsó sorokban alig hallanak. Ennek nem lehet megfelelni. Ez ráadásul pont a bemutató előtti utolsó héten a legnehezebb, akkor megyünk ki a próbateremből a színpadra. Több előadás is elvérzett már a Nemzetiben emiatt. Szerintem erre a színpadra egy külön stílust kellene kitalálni. Abból a szempontból viszont élvezem, hogy nem játszottam még ekkora színpadon és nagy kihívás egy ilyen arénát beordítani.
A Jég című előadásban egy prostituáltat alakítasz a színpadon és elég durva jelenetek is vannak a darabban. Mi győz meg arról, hogy elvállalj egy ilyen szerepet?
- Igazából nem volt kérdés, hogy ez a darab ilyen lesz. Olvastuk a regényt, tudtuk, hogy miről szól, megkerülhetetlen benne a meztelenség és a fizikai bántalmazás. Ha az ember jó partnerekkel és jó rendezővel dolgozik – és a Mundruczó Kornél ilyen - akkor nem kérdés, hogy mindent megcsinál. Én bármit megcsinálok, ha bízom a körülöttem levő emberekben. Nyilván, ha majd én is arra a sorsra jutok, hogy színházi iparosként kell dolgoznom, mint színésznek és olyanokkal is dolgozom, akiket nem én választok meg, akkor biztos lesznek viták, hogy mit és mennyit akarok a színpadon megcsinálni. Egyelőre nagyon szerencsés voltam és 90%-ban olyan tehetséges emberekkel dolgoztam, akiknek maximálisan bízom az ízlésében és az értékítéletében.
A színház mellett a zene is jelen van az életedben. A Péterfy Bori & Love Band első albuma nagy siker, koncertezel, rajongói leveleket kapsz, dedikálsz. Hogy éled meg ezt a jó értelemben vett őrült érdeklődést és rajongást magad körül?
- Mindenképpen jó érzés. Aki ilyen pályára megy, az valamennyire exhibicionista és kellően hiú, a sikernek mindenki örül. Csak tudni kell tartani a határt. Ha valakinek forog a neve, akkor rögtön rárepül ez a borzalmas, ízléstelen világ és megpróbálj megszerezni magának: ezt reklámozd, azt áruld, menjél ilyen show-ba. Ezekre meg kell próbálni nemet mondani, bármennyi pénzt kínálnak. Néha azt gondolom, hogy csak magammal tolok ki ezzel, de egyelőre még így érzem jól magam és tartom az underground bástyáimat.
A zene vagy a színház élvez elsőbbséget?
- Régebben mindig a színház volt az első, főleg azért, mert a Krétakör mellett tényleg nem volt idő másra. Egy időre ki is szálltam az Amorf Ördögökből, mert nem fért bele más. Most próbálom együtt, párhuzamosan csinálni a kettőt.
Sajnálod, hogy kimaradt az életedből a főiskola? Nem érezted soha ennek hátrányát?
- Nem, egyáltalán nem. Az egy elég furcsa időszak volt, amikor a Krétkörrel már nagyon komoly sikereink voltak külföldön is és itthon még mindig kaptuk az „alternatív” jelzőt. Ezen sokat nevettünk, mert a világban ez sehol nem kérdés, hanem megnézik azt az embert, aki mutat valamit és megmondják, hogy ez jó vagy nem. Ez nem a papírtól függ. Annyira abszurd gondolkodás, hogy ezt papírhoz kötik.
Művészcsaládban nőttél föl: dédapád Áprily Lajos költő, műfordító; nagyapád Jékely Zoltán író, költő; édesapád Péterfy László szobrász. Milyen útravalót kaptál egy ilyen családban?
- Ez csak jót adhat az embernek. Ebben a közegben nagyon védetten nőttem föl és amikor kikerültem a világba, akkor rájöttem, hogy az a mérce, ami szerint én élek, az a kisebbség mércéje. Ami nekem evidencia, az a világban alapvetően nem az. Ezzel nem volt könnyű szembesülni.
Egy korábbi interjúban kívülállóként, „outsider”-ként jelllemzed magad. Miért?
- Ez szerintem a személyiségemből következik, meg abból, hogy két dolgot csinálok intenzíven és párhuzamosan, ezért tudok libikókázni. Jól lehet játszani ezzel. Nem ülök nyakig egyik pocsolyában sem, hanem egyikből a másikba ugrálok.
Milyen új feladatok várnak Rád?
- A színházban nagyon várom a másik darabnak, az Amalfi hercegnőnek a próbáit Balázs Zoltán rendezővel, közben persze megy az Oresztész és a Jég. A zenekarral pedig készülünk az előszilveszteri nagy koncertünkre, ami a Millenárison lesz december 30-án. Két előzenekarunk is lesz: Nemjuci és a Hangmás.
