A Godot Galériában  december 3-án 20 órakor nyílik  Dániel András Beszélj, vagy hallgass örökre... című kiállítására. Megnyitja: Vörös István, költő. Dániel András 2007-ben a hét minden egyes napján készített egy rajzot: napilapokban kereste a témát, az ezekben talált sajtófotók és képfeliratok szolgáltak képi gondolkodásának kiindulópontjául, melyben tág teret engedett a szabad asszociációknak. 

Egy év alatt komoly tapasztalatokra és tanulságokra tett szert a következetes, munkaterápia jellegû tevékenység során, melyeket aztán vászonképekbe fordított át. 

A Godot Galériában most bemutatásra kerülõ festmények talányos képek. Az alakok, a tárgyak és a helyszínek egytől egyig ismerősek valahonnan (TV, hirdetések, mozi, képregény, videójátékok, stb.), de mintha egy kollázs öntörvényű logikájával kerültek volna ugyanazon képbe. A vélhetõen eredeti környezetükbõl kiragadott részletekbõl összeálló festmények új értelmezésre várnak. 

Mi több! Egyenesen felszólítanak az értelmezésre, mint ahogy azt már a kiállítás címe is nyíltan kimondja: Beszélj, vagy hallgass örökre... Maga a cím vészjóslóan determinativ: mintha azt elõlegezné meg, hogy az itt és most egyszeri lehetőségén túl nincs több esély a kommunikációra. De vigyázzunk, mert ravasz címválasztással van dolgunk!

A színházi dramaturgival kölcsönzött kifejezéssel: Dániel András új helyzetbe hozza alakjait, és várja, hogy mi történik a kép és nézõje között. A képeken minden egyes részlet saját jogon hozza magával eredeti kontextusának repertoárját, és ezek a motívumok a vizuális kultúránk számtalan rétegét megidézik, pont úgy, ahogy ma a populáris kultúra szabadon és gátlástalanul fel- és kihasználja a mûvészet-, vallás- filmtörténet, fotográfia, stb. képi világának eszközkészletét.

Másképp: Dániel András képei terhesek az interpretációs lehetőségektől, minden elem egy kulcs egy lehetséges értelmezéshez annak, aki belemegy a játékba, hogy szóra bírja a képeket, vagyis eljön a kiállításra.