Lovassy Klára, a veszprémi Magyar Építőipari Múzeum igazgatónője az első decemberi hét végén Kolozsvárra utazik. A Hidak Veszprém megyében című, ősszel megjelent kötetet kívánja átnyújtani a veszprémi viadukt egyik első építésvezetőjének, Gáspár Ernő arany-, gyémánt-, rubin- és vasdiplomás építőmérnöknek, aki december 6-án ünnepli századik születésnapját a Fellegvár alatti kis lakásában.
Gáspár Ernő 1908. december 6-án született Susákon (Fiume mellett), még az Osztrák-Magyar Monarchiában. Édesapja vasutasként került Erdélyből az Adria partjára és állomásfőnökségig vitte, anyai ági dédapja Balázsfalva első orvosa volt. Az első világháború után a család Budapestre került, Gáspár Ernő itt végezte műegyetemi tanulmányait is, 1935. július 15-én vehette át pergamenre írott diplomáját - akkor még ez járta. 1
936 őszén a Palatinus Rt. a veszprémi viadukt építéséhez szerződtette - erre a munkára mindmáig szívesen emlékezik.
Bár ifjú mérnökként Veszprémben is udvarolgatott, később a sors és a történelem ismét Erdélybe vezérelte. A negyvenes években részt vett a Szeretfalva-Déda vasútvonal építésében, a világháború végével pedig Erdélyben alapított családot. Élete során 153 hidat, 5 alagutat épített, 1975-ben ment nyugdíjba. Felesége már régen itt hagyta örökre, gépészmérnök fia pedig családjával együtt Amerikába települt át, többi rokonai Magyarországon és más európai országban élnek - így bőven maradt ideje emlékeinek felelevenítésére.
Így történt, hogy - aranydiplomájának átvétele után - 1985-ben ellátogatott Veszprémbe, ahol Kiss Tamás, a város akkori főépítésze örömmel fogadta, annál is inkább, mert a mérnök emlékezete pontosan rögzítette az egykori építkezés műszaki vonatkozásait és Gáspár Ernő szívesen elevenítette fel a munkához kapcsolódó anekdotikus részleteket is. A nyugdíjas mérnökkel már akkor találkozott szakmabeli kollegája, Lovassy Klára, aki akkor a városi tanács műszaki osztályán dolgozott. Tíz évvel később, amikor a gyémántdiploma átvétele után Gáspár mérnök ismét felkereste első nagy munkájának színhelyét, már az Építőipari Múzeum igazgatónőjeként fogadta. Közben előkerült a Palatinus építővállalat egykori albuma a viaduktépítés fotóival - amelyeknek javarészét akkoriban éppen Gáspár mérnök készítette.
Ezeket a képeket együtt tekintette meg az akkor 87 éves Gáspár Ernő és a múzeum vezetője. Járt a magnó, és most, 13 évvel később megjelent a Veszprém megyei hidakról kiadott albumban a beszélgetés részletes szövege, betekintést nyújtva a magyar műszaki történelem izgalmas részleteibe, de a mérnöki pálya furfangjaiba is.
"Az egyetemen megtanultuk az elméletet - kiváló professzoraim voltak -, de a gyakorlat kevés volt. Voltak olyan szakkifejezések, amelyeket nem ismertem. Nagyon kellett vigyáznom, hogy az építkezésen a munkások előtt fel ne süljek. Volt annyi eszem, hogy egy-egy olyan gyakorlati részletkérdésben, amikor kiderülhetett, hogy nem értek hozzá - 'Mérnök úr, ezt hogy képzeli el, hogyan csináljam?'-ra 'Fritz úr, tudja maga azt nagyon jól, magyarázza csak el magának, jobb tanítóra nem is bízhatnám' volt a válaszom. És büszke voltam arra, hogy a pallér nem nézett le, mint zöldfülű mérnököt" - olvasható a nem igazán műszaki részlet, amely azonban megmagyarázza, miért tudott Gáspár mérnök egész hosszú pályafutása során kiváló kapcsolatot tartani munkásaival, munkatársaival, akik között egyaránt voltak magyarok, románok, szászok, cipszerek és más nációk fiai is.
A visszaemlékezés azonban műszaki részleteiben is hallatlanul precíz és még a laikus számára is érdekes, mert nemcsak az tűnik ki belőle, hogy "a befogott ív statikailag háromszorosan meghatározatlan", és ezért csuklókat építettek a szerkezetbe, hogy ne repedjen meg a mozgások során, de az is, hogy Próder Feri mérnök kolléga 72 éve milyen ötletekkel állt elő és hogy mindig micisapkában járt, Glücklich Gyula főépítésvezető "kiváló mérnök és kiváló szervező volt," Folly Róbert, a tervező pedig "hihetetlenül bizalmatlan ember, aki egymaga csinált mindent." Az 1936-ben megépített vasbeton-szerkezetet csak 1984-ben kellett felújítani. Ez önmagában mutatja, jegyezte meg a visszaemlékező, hogy "fejet hajthatunk az akkori munkások előtt".
Gáspár Ernő azt is elmondta: első hídján "pontosságot, fegyelmet, helyzetfelismerést és alkalmazkodást tanult kollégáitól és munkásaitól". Egyébként soha többé nem épített közúti hidat, a többi százötvenkettőn - meg az alagutakban, amelyek munkálataiban irányító beosztásokat töltött be - azóta is vonatok dübörögnek át, javarészt Erdélyben. Ha éppen ő is utas, mindig figyelmezteti társait: "Kapaszkodjatok, ezt én építettem!" - mert humorát máig megőrizte.
Lovassy Klára magával viszi Kolozsvárra Debreczenyi Jánosnak, Veszprém szintén mérnök végzettségű polgármesterének köszöntő-gratuláló levelét és a város ajándékát. A Kolozsváron élő magyar mérnöknek az Alma Mater nevében Péceli Gábor, a Műszaki Egyetem rektora is levelet írt: talán nem sértünk titkot, ha előre idézzük belőle, hogy a Műegyetem, az Alma Mater, "különösen büszke arra, hogy kitűnő mérnököt és egyben kiváló embert adott Közép-Európának".
Szombaton Kolozsvár városa is köszönteni fogja polgárát, hiszen Gáspár Ernő építő munkásságának java - és 100 évéből 64 - Erdélyhez kötődik.
Susák - Budapest - Veszprém - Kolozsvár: és közte másfélszáz híd. Nagy ív, akár a veszprémi viadukté.
