Földrajzdolgozatra tanulva sokszor ismételgettük: az egyenlítői éghajlaton egy, míg a szavannai éghajlaton kettő évszak van. Nálunk, itt a kontinentálison, pedig négy, és ennél több nincs is sehol. Miért jó ez? Mert lehet Tavaszi Fesztiválunk, Nyári (Szabadtéri) Fesztiválunk, Őszi Fesztiválunk és most már van TÉLI FESZTIVÁLUNK is.

A Téli Fesztivál a Millenáris kezdeményezésére létrejött „összehangolt kulturális akció”, a kortárs művészetek néhány legfontosabb budapesti helyszínének fókuszba helyezésével – ahogy a kezdeményező fogalmaz. Valóban szívet melengető e nyirkos, esős-havas téli időben, hogy milyen változatos színhelyekkel és fellépőkkel indított ez a programsorozat. 

A főhelyszín Millenáris mellett teret adott a fellépőknek a Trafó, a MU Színház, az Ernst Múzeum, a Műcsarnok, az A38, a Mai Manó Ház, a K. Petrys Ház és a Cinetrip révén még a Rudas is. Hazai és külföldi előadók a szélrózsa minden irányából érkeztek: képzőművészet, tánc, zene, színház, cirkuszszínház, sőt hétvégente gyerekprogramok is a palettára kerültek. Akik idén lemaradtak, már most írják be a következő évi naptárakba: az ajándékvadászatot érdemes még korábban elkezdeni, nehogy a pláza-lázban elkerülje figyelmüket a Téli Fesztivál, mely mint gazdagon fűszerezett forralt bor gőzölög a decemberi fagyos időkben.
 
Egy szerda estén, még volt egy jó órám a kezdésig, én is beszaladtam a Mammutba, hátha egy szuszra letudom a gyerekeim ajándéklistáját, majd üres kézzel távoztam, már mégse legyen ugyanaz a játékuk, mint mindenkinek az oviban! Így némileg letörve kucorodtam be a Fogadóba, kint eső, sőt bent is elég hideg – na ide nyomós érv kell, hogy maradjak. 

Maradtam. Maradtam volna még tovább is. Ezen az estén ugyanis Bognár Szilvia lemezbemutató koncertje volt, Semmicske énekek címmel. Talán nem sokaknak ismerős e név, de akadhatnak olyanok is, akiknek dereng valami: nem ez a lány, aki az Anima Sound Systemben? Nem ő énekelt a Sebővel, a Makámmal? Mintha Sebestyén Márta mellett is feltűnt volna, nem? Igen, igen, igen. 

Bognár Szilvia a népdalénekesek legújabb generációjának egyik legsikeresebb, kiemelkedő tehetségű tagja. Már 18 évesen a Népművészet Ifjú Mestere, később hét esztendőt töltött el (1998-2005) a Vándor Vokál együttes tagjaként, akikkel a magyar mellett sokféle nemzetiség népdalait tárták a hallgatóság elé – általában zenekari kíséret nélkül. Nagyobb ismertséget a világzenei porondon méltán híres Makám zenekarral való közös munka hozott számára. 

Jelenleg számtalan album és együttes szólistájaként találkozhatunk vele, legyen az népzene, énekelt vers, régi zene, vagy világzene. Így az Állami Népi Együttes meghívott előadójaként, Kónya István lantművésszel közös produkciókban, a nagy múltú Sebő együttes vendégeként, az Etnofon Zenei Társulás énekeseként csakúgy, mint saját világzenei formációja élén, vagy a Nyugat-Európában közkedvelt flamand Kadril zenekar koncertjein. Sebestyén Márta is kitüntetette figyelmével: a „Magyar népköltészet” album felvételekor közös éneklésre invitálta, majd 2006-ban „zenei anyjaként” vállalt közreműködést Szilvia „Ének őrzi az időt” című szólólemezén. 

2004-ben elnyerte az Artisjus előadói díját, valamint a Magyar Rádió eMeRTon díját „Az év folkénekese” kategóriában, míg a Kodály Zoltán-emlékdíjat 2007-ben vehette át. (forrás: www.bognarszilvia.hu)
No, de mi is történt ott azon a fázós szerda estén? Felejtettem és emlékeztem. Elfelejtettem az egy-két órával korábbi gondjaimat. Elfelejtettem aggódni a pénzügyi válságon, és elkezdtem emlékezni, hogy volt egy világ, amikor mi emberek, még nem ragaszkodtunk ennyire a matériákhoz. Amikor öröm volt az együttlét, a közös ének, tánc, amikor érték volt az érintés, amikor mertünk beszélni a fájdalmainkról. Ma azt mondjuk folklór – de akkor ez az élet legtermészetesebb formája volt. Bognár Szilvia és zenekara valami nagyon fontosat próbál megtenni – értéket ment, miközben engednek az idők változásának. 

Ahogy az énekesnő mondta, a népdalok szövegei valóban költészetet képviselnek. Semmicske költészet – szerelemről, menyasszonyságról, halálról, elválásról, örömről. Jó ráébredni, ma is mégiscsak ezek a legfontosabb dolgaink. (Akinek nem inge, ezen a koncerten nem érezte volna jól magát.) Felszabadító átélni, hogy mekkora gazdagság rejlik bennünk, épp az esetlen, ügyetlen, gondolataink, érzéseink folytán, melyeket olyan jó (lenne) kiénekelni magunkból.
Ezt a sokszínűséget hozza Szilvia a hangjával, miközben zenekarával nagyon finom zenei játékot játszik a hagyományos népzenei világ és a jazz határán. Gyönyörű a forma is, ahogy a színpadon élnek: a hét férfi, a hét hangszer, ahogy támogatólag, biztonságot adva, de játékteret hagyva körbeöleli a gyönyörű női hangot. A hangot, mely egy pillanat alatt tud borongós sötét estéből felszabadult sörivást varázsolni. Hadd említsem meg az est két vendégét is itt: Herczku Ágnest és Szalóki Ágit. 

A három énekes együttléte a színpadon a hab a tortán, a kávén vagy a forró csokin, hangok a köbön. Mögöttük a háttérben látható vetítés nagyon visszafogottan, de mégis aktív, önálló résztvevője a koncertnek. Bárcsak megnevezhetném itt azt, aki ilyen jó érzékkel énekelte meg e vizuális szólamot.
Gazdagnak érzem magam, ahogy elindulok hazafelé – telve önnön semmicskéimmel, betöltve egy dúsgazdag zenei élménnyel. Ha valaki kedvet kapott: legközelebb december 14-én a Néprajzi Múzeumban, gondolom hasonlóban lehet része.