Böhm György rendezésében Bonnie és Clyde médiasztárok, akiknek sztoriját zabálja a sajtó. És ezt még a bűnöző páros egyáltalán nem bánja, lelkesen generálják az újabb és újabb szalagcímeket. A kétszereplős, ismert dalokkal és musical számokkal teletűzdelt előadás műfaját tekintve egy média-gengszterrománc. Bonnie-t és Clyde-ot pedig olyan színészek játsszák, akik az életben már régóta és most először a színpadon is párost alkotnak: Kapócs Zsóka és Kamarás Iván. De - mint ahogy interjúnkból kiderült - ők közel sem annyira élvezik a média magánéletük iránt tanúsított érdeklődését, mint Bonnie és Clyde.

Kinek a döntése volt, hogy együtt játsszatok a darabban? Ti szerettétek volna, vagy a rendező keresett meg titeket az ötlettel?

Kapócs Zsóka.: Orlai Tibor és Böhm György keresett minket, aminek mi nagyon örültünk. Tulajdonképpen már vártunk egy olyan lehetőségre, hogy együtt játszhassunk.

Milyen tapasztalat volt a közös játék? Nehezíti, vagy könnyíti a helyzetet, hogy munkakapcsolatnál szorosabb kapcsolat van köztetek?

Kamarás Iván: Nehezíti is és könnyíti is. Egyrészt a színpadon is biztos hasznát vesszük annak, hogy intimebb a viszony kettőnk között, és az is jó, hogy otthon is tudunk próbálni, jobban tudjuk segíteni egymást.

K. Zs.: Volt például egy mondat, amit képtelen voltam baki nélkül kimondani, mert nagyon hadarni kell, ezt a problémát Iván egy nagyon jó poén ötlettel megoldotta.

K.I.: Másrészről viszont elég nehéz, mert a kritikát is érzékenyebben veszi az ember a másiktól.

K. Zs.: Alapesetben, ha valakivel elkezdesz dolgozni, azzal eleinte figyelmes, udvarias vagy. nálunk ez a lépcső egy az egyben kimaradt, tehát mi nem finomkodunk egymással, ami főleg a premier előtti felfokozott hangulatban már időnként fájó és bántó is lehet.

Inkább színházi szakmai döntés volt, hogy együtt játszatok, vagy reklámfogás? Gondolhattátok, hogy a média szeretni fogja a Kapócs-Kamarás „párosítást”. A szakma részéről, vagy a bulvár részéről nagyobb az érdeklődés?

K. Zs.: Szerintem is-is. Komoly, szakmai helyekről is keresnek minket, de persze ez a bulvárnak is érdekes.

Már csak azért is, mert maga az előadás is egy üzenet a bulvársajtó felé, nem?

K. Zs.: Sajnos olyan világban élünk, amikor a média mindent ural. Az előadás nagyon érdekes és komoly kérdéseket is felvet, tulajdonképpen tükröt tart nekünk, és mi bele is nézünk. Bonnie és Clyde mindent megtesz, még ölni is, meghalni is képes, csak azért, hogy bekerüljön a médiába. Ebben persze teljesen az ellentéteink.

Az előadásban mégsem mindig egyértelmű, hogy Bonnie és Clyde, vagy Kapócs Zsóka és Kamarás Iván beszél-e. Előfordul, hogy Iván Bonnie-t Zsókának szólítja az előadás közben. Adódik a gondolat, hogy a történet rólatok is szól.

K.I.: Az előadás tele van ilyen játékokkal. Tulajdonképpen egy krimi történetet vegyít egy médiasztorival. Ahogy a korok között is ugrál az előadás - hiszen számtalanszor reflektál a jelenre -, úgy az is változik, hogy mikor vagyunk Bonnie és Clyde, és mikor Kapócs Zsóka és Kamarás Iván.

K. Zs.: Ki-beugrálunk a szerepekből. Tele van kiszólásokkal a darab. Elkezdek mondani egy mondatot, mint Bonnie,  például azt, hogy: „Két hete nem írtak rólunk semmit. Vihar előtti csend." De a következő mondatot már én, Kapócs Zsóka teszem hozzá: „Ki kell találnunk valamit, különben olyat hazudnak, hogy befosunk”.

Bonnie és Clyde az előadásban fürdőznek a sajtó figyelmében, élvezik, hogy életük minden pillanatát viszontlátják a címlapokon. Nektek milyen a viszonyotok a bulvársajtóval?

K.I.: A bulvármédia szereplőivé váltunk, akár akartuk, akár nem. Én egy darabig azt hittem, hogy az is elegendő hír, amit szakmailag letettem az asztalra, de aztán láttam, hogy egyre többet és mást akarnak hallani tőlem. Azt gondoltam, hogy, ha én nem osztom meg a sajtóval a velem történt pozitív magánéleti dolgokat, akkor nem írják meg a negatívakat sem, aztán rájöttem, hogy akkor is írnak mindenfélét, ha nem tőlem hallották.

K. Zs.: Mi nem akarunk mindenáron szerepelni, csak akkor nyilatkozunk, ha mondanivalónk is van, és megválogatjuk azt is, hogy milyen lapoknak. Ha tudom, hogy azért keresnek meg, mert érdekli is őket, hogy valójában mit csináltam, és tudom, hogy azt fogják leírni, amit mondtam, és nem mást, akkor nyilatkozom. Szerintem a legnagyobb kérdés az, hogy mi nehezebb: bekerülni a médiába, vagy kikerülni belőle.

Bonnie és Clyde inkább maguk találják ki a jól eladható sztorikat, mint hogy a bulvársajtó kreáljon valótlan történeteket róluk? Szerintetek ezzel valóban irányítják a médiát?

K.I.: Igen, aztán jól bele is halnak.

Ennyire sötét lenne a végkicsengése a darabnak? Ha sikerül is irányítod a médiát, akkor belehalsz?

K.I.: Alapvetően ez egy szórakoztató előadás, csak tele van fricskákkal. Mint például, hogy Bonnie és Clyde esküvője egyben a haláluk órája is, csak hogy jól mutasson a vér a fehér ruhán…