December 6-án tartja lemezbemutató koncertjét a Marczibányi Művelődési Központban a Dés András Trió, akiknek a napokban jelent meg Unquiet Stillness című bemutatkozó lemezük. A zenekar tagjaival beszélgettünk.

Meséljetek az új lemez előkészületeiről, hogyan született meg az album?

Dés András: A trió egy éve létezik, tavaly október 23-án volt az első koncertünk, és ez alatt az egy év alatt születtek a dalok. Általában otthon megírok egy vázat, néha alaposan, néha kevésbé alaposan kidolgozva, majd elhozom a próbára, Matyival és Szabolccsal pedig konstruktívan, kreatívan közösen létrehozunk egy végleges formát. Például én egy szólókör harmóniamenetét nem tudom, hiszen ütőhangszeres vagyok, jobban szeretem, ha ők találják ki, vagy legalábbis segítenek létrehozni egy improvizációs kört.

Szandai Mátyás: Az a szerencsés a trióban, hogy ha bárkinek van ötlete, kipróbálhatjuk, hiszen a többiek türelmesek, így le tud venni mindenki az egójából, és el tudja fogadni a másik ötleteit. Ezért működik a csapatmunka. Nagyon fontos az emberi tényező.

Miben más, mennyiben merészebb, újszerűbb a lemezetek, mint más jazz albumok?

Andris: A mi lemezünk sok szempontból nem hagyományos. A dob-bőgő-gitár trió az egy jellegzetesen megszokott formáció, megvannak a beállt formái, a hangzások, és mindenkinek megvan a maga funkciója. A Dés András Trióban a Matyira és a Szabira nagy feladat hárul, hiszen mindkettőjüknek többet kell vállalni. A Szabi nemcsak dallamot játszik, hanem gyakran kísér, sokszor ezt együtt. Matyi pedig sokszor dallamot játszik, ami a bőgőtől szokatlan.

Oláh Szabolcs: Ez egy bátor lemez. Mégpedig azért, mert olyanok a kompozíciók, amik abszolút eltérnek a megszokottól ritmikailag is, gyakran harmóniában is. A periódusok, a tagolások teljesen szokatlanok, nem beszélve a sajátos hangulattól, ami Andris érdeme.

Andris: Én olyan zenét írok, ami bennem van. Bár a magyar jazz-világban, illetve nemcsak abban, hanem az egész zenei világban van egy fajta ízlésdiktatúra, amiben meg akarják szabni, hogy hogyan kell csinálni a dolgokat. Ez jellemző Magyarországra.


Szabi: A mi lemezünkben nincs kompromisszum, sem konzervativizmus.

Ha most megkeresnének titeket azzal, hogy fiúk, játsszatok populárisabb zenét, és akkor garantált a siker, fellépések, külföld, pénz, stb. Mit mondanátok?

Matyi: Ez attól függ, mit nevezünk populárisnak. Zenénk fő értéke, hogy improvizatív. Az úgymond populáris zenével az a baj, hogy meg van fogva; olyan, amit tálalni lehet, hogy minél könnyebben emészthető legyen. Mi jazz-zenészek vagyunk, így lételemünk az improvizáció. Fontos, hogy tudjunk mozogni a nehezebb formákban. Mondjuk sok popzenét szeretek, de más okok miatt. Van néhány egyéniség a popzenében, aki különleges, mint Lauryn Hill vagy Bob Marley. Ők nem álltak be a sorba.

Andris: Én képtelen lennék popzenét játszani, más kérdés, hogy én is sok pop- és rockzenét hallgatok és szeretek. De ahhoz szükséges egy olyanfajta attitűd, amitől én mára nagyon eltávolodtam. Hogy ez az egóról szól-e vagy sem, nem tudom, de az improvizációval kapcsolatban egyetértek Matyival. Én játszottam tíz éve a Jazz + Azban, és lehet, hogy még fogok játszani popzenekarban, hiszen soha nem tudni, mit hoz az élet. De jelenleg nem lennék képes másfél-két órát végigjátszani minden alkalommal nagyjából ugyanúgy. Nagyon izgalmas feladatunk a trióban, hogy koncertről koncertre mit tudunk egymásból kihozni.

Tehát minden koncert számotokra is lutri?

Andris: Ez a lényeg!

És volt már, hogy rosszul sült el?

Andris: Volt. (nevetnek) Ez is nagyon fontos, hogy az ember, ahogy öregszik és nő a rutinja, egyre bátrabban merje vállalni a hibákat. Sőt. Akkor van értelme, ha rontunk. Ha állandóan csak biztosra megyünk, az nem jó. Minket nem izgat a biztonsági játék, az izgat, hogy belemenjünk a kockázatos játékba, és bizony, abban benne van a hiba lehetősége.

Matyi: A zene tanítja az embert. Mikor elkezdünk játszani, a zene irányokat mutat. Ha te mindig ugyanabba az utcába mész, akkor nem tanulsz semmit. Viszont ha odamész, ahol még nem voltál, akkor tudsz tanulni. Ez a folyamatos fejlődés része, és nagyon fontos, hogy kockáztass, mert így leszel jó zenész, és nem fülled be a játékod.



Jelen pillanatban a trió milyen helyen áll az életetekben?

Andris: Nekem természetesen első helyen, de Szabinak és Matyinak megvan a saját zenekara.

Matyi: Fontos zenekar a Trió. Nincs igazából fontossági sorrend. Csak mindegyik más.

Szabi: Párhuzamosan tudjuk csinálni, és ez a lényeg.


Andris: Ha valaki létrehoz egy zenekart és felvállalja, hogy az ő neve alatt fusson, mint én, akkor én fektetem bele a legtöbb energiát és nekem a legfontosabb. Nincs rangsor, bár akarva-akaratlanul létrejönnek arányok, de ez természetes. Ha egy koncert rosszul sül el, és az embereknek nem tetszett valami, akkor általában nem azt mondják, hogy a Szandai Matyi rosszul bőgőzött, hanem azt, hogy a Dés András Trió nem volt jó. Persze, olyan soha nem fordul elő, hogy Szandai Matyi rosszul bőgőzik. (nevetnek)

Matyi: Azért izgul az Andris leginkább egy-egy koncert előtt, mert az ő saját zenéjét, kompozícióját játsszuk. Megírni egy dalt nagyon nehéz dolog, hogy dallamos, egyéni legyen, nehéz olyan kompozíciót létrehozni, amiről azt lehet mondani, ez az enyém.

Andris: Kiteszem a szívemet az asztalra.

Az új lemezről melyik a kedvenc dalotok?

Szabi: Nekem több is van. Van rajta két dal, amiben teljesen szabad improvizáció vannak, én pedig nem sok ilyenben vettem részt még ezelőtt, és örülök neki, hogy így sikerült. És van egy szép ballada is, azt is nagyon szeretem.

Matyi: Mindegyiket szeretem, mert együtt dolgoztunk rajta. Mikor együtt dolgozunk és valami nem tetszik, én azt szóvá teszem, ugyanígy mindenki. Tehát a lemezt mi már régen elfogadtuk, és annyit dolgoztunk vele, hogy a miénk.


Andris: Én már teljesen konfúz vagyok. Nem tudom megítélni, nincs már kedvencem. A lemezbemutató után szeretném kicsit eltávolítani magamtól.

Miért?

Mert sokat hallgattam a felvételek során, a keverés során, rengeteget vacakoltam a sorrenddel, aztán mikor készen volt, még meghallgattam párszor. Alapvetően gyakorlatiasan kell gondolkodnom, ha elmegyek mondjuk egy rádióinterjúra, meg kell mondanom, melyik számot játsszák. Még mindig bele-bele kell hallgatnom, és bármennyire büszke vagyok, vannak kérdések, bizonytalanságok bennem, és kell a visszaigazolás. És ilyenkor mindenki mást mond, mindenkinek más tetszik, ami valahol azért jó is. Jelenleg teljes zavar van a fejemben, és nem tudom tiszta füllel hallgatni, szóval nem tudnék megnevezni egy dalt sem most.

Ki a legfőbb kritikusotok, akinek nagyon számít a véleménye?

Matyi: Játszottam már nagyon sok helyen: külföldön, nagyszínpadokon, stb. De mindig, amikor anyám ott van, nagyon izgulok. Már harminc éves vagyok, és csak mostanában kezdtem ezt lehámozni magamról.

Szabi: Minden vélemény nagyon fontos. Azt nagyon szeretem, ha nem hozzáértő véleményezi a zenénket.

Andris: Ez egy nagyon érdekes dolog. Sokkal függetlenebb. Egy zenész annyi mindenre figyel. Egy hozzá nem értő hallgató sokkal inkább tud a zenére figyelni.

Matyi: Mi egy kicsit már beleőröltünk a zenélésbe. Minden nap ezt csináljuk, egész nap próbálunk, és nem látunk ki belőle. Aki nem zenész, és nyitottan meghallgat minket, nagyon fontos dolgokat tud mondani.

Andris: Jellemző, hogy amíg nem zenészek (akár a húgom, barátok, rokonok) meghallgatták a lemezt, nem tudtam előre megmondani, hogy melyik dal fog tetszeni nekik leginkább. Ellenben a zenész ismerősről nagyjából előre meg tudtam mondani, melyiket fogja választani kedvencének.

A jazz világában igen sok kiváló tehetség munkálkodott a műfaj megszületése óta. Kell, hogy egy jazz-zenésznek, vagy zenekarnak legyen példaképe, egy mintája? Nektek van?

Matyi: Nagyon sok példaképünk van. A jazz egész története tele van olyanokkal, aki valamit hozzáadott a műfajhoz. Voltak meghatározó személyiségek, mint Louis Armstrong vagy Charlie Parker, de utána volt hatvanöt Louis Armstrong és hatvannyolc Charlie Parker, majd jött Coltrane, és őt utánozták már száznyolcvanezren… Akik kockáztattak és mertek újat csinálni, ők a példaképek. De nemcsak a jazzben, hanem a legtöbb műfajban. A trió zenéje azt mutatja, nyitottak vagyunk akár a klasszikus, vagy a népzene felé is.

Andris: Nagyon le tudja fojtani az embert egy-egy zárt, konzervatív megjegyzés, de ezt a fiúktól soha nem kapom meg, sőt, kifejezetten inspiráló számukra a sok újítás.

Mire számítotok a szombati koncerttel kapcsolatban?

Andris: Hogy ne legyen kínos.(nevet) Volt már olyan lemezbemutatóm, ahol kevesen voltak. De azt gondolom, nem nagyon jöhetünk ki rosszul a dologból. Az kellemetlen lenne, ha többen lennénk a színpadon, mint a közönség soraiban. Ennek a veszélye nem áll fent, ezen felül pedig minden jó. De amire leginkább vágyunk, hogy meglegyen a kellő hangulat a színpadon, hogy a közönség is jól érezhesse magát

Lehetne egy szóval jellemezni az új lemez anyagát?

Andris: Azért zenélünk, hogy elmondjuk azokat a dolgokat, amit szavakkal nem tudunk. Abban a pillanatban, hogy el kell mondjuk szavakkal, hogy mit mondunk el zenével, akkor a dolog értelmét vesztené, és akkor írók lennénk, nem zenészek. A lemez címe Unquiet Stillness, ezt magyarul nehéz lefordítani, valami olyasmit jelent, hogy „hangos csend”, de ez magyarul elég erőltetett és mesterkélt. Angolul nem az. Én ezzel a címmel jellemezném a korongot.

Szabolcs: Én a zenében mindig látok egyfajta tükröt. Benne vagyunk mi is, az alkotók, az András egyénisége, és a mienk is megjelenik, másrészt pedig a körülöttünk lévő világra reflektálunk, így tükröt tartunk a hallgatók, és magunk felé is.