Pikler Évát még középiskolás korából ismerem. Emlékszem, akkoriban ontotta magából az illusztrációkat… Aztán sokáig nem hallottam felőle, mígnem a napokban kezembe akadt egy helyes kis mesekönyv, amin az ő neve is szerepelt. A rajzok világa emlékezetembe idézte azokat az időket, amikor órákon át beszélgettünk arról, hogy egy jó grafika nem egyszerűen egy technikailag korrekt rajz, hanem sajátos, szuverén világgal bíró kép…. Az alábbiakban a kiváló grafikus-illusztrátorral folytatott beszélgetést olvashatják.
- A könyv írója May Szilvia, aki mellesleg forgatókönyveket is ír, és több év reklámügynökségi munka után éppúgy vágyott arra, hogy valami szerethető, saját dolgot hozzon létre, akárcsak jómagam. Ráadásul mindketten Szentendrén élünk, ami meghatározó, közös élmény- és ihletforrást jelent.
Imbusz mester autót épít... Két női szerző, és egy ilyen „műszaki téma”… Miért épp ez izgatott titeket?
- A két fiam mellett élve - akik ráadásul ikrek - ez nem volt kérdés. Mikor Szilvivel összejöttünk megbeszélni a meseötleteket, azt látta, hogy az ágyunk telis-tele van kisautókkal. Ráadásul Barnus még este sem engedte a kocsikat elpakolni, mondván, hogy ott van a garázs, és hát valahol az autóknak is pihenniük kell... Persze ez a sok autó komoly gyűjtőmunka eredménye volt. Eleinte csak egy-két kocsi érkezett, aztán nagyapától kaptunk karácsonyra negyven darab egyforma kínai autót… Úgyhogy forgalmi dugó lett a könyvespolcokon, az ágyon, sőt még az ablakpárkányon is! Így lettek „főszereplők”. Másrészt a mese a kicsit rigolyás, de szeretetre méltó Imbusz mesterről is szól, aki autószerelő, no meg Pudlimászról, a háromlábú kutyusról is, aki pedig amolyan szeleburdi segédje lesz. Úgyhogy van azért a törtlnetben „humán vonal” is, a sok autószerelés mellett.
A könyvnek nagyon sajátos világa van. Akár régiesnek is mondható a papír sárgás színe, a sok rozsdás tárgy, ugyanakkor a figurák és az autók kedvesen viccesek, a képkivágások viszont inkább merészek…..
- A könyv színvilága tört színekből áll, nem pedig alapszínekből, mert a mese atmoszférája sokkal fontosabb volt, mint az a téves közhely, hogy a gyerekeknek csak az élénk színek valók. A figurákat a belső tulajdonságaikhoz terveztem, nem próbáltam valósághű lenni. Az autóknál már bonyolultabb a helyzet, vannak felismerhető járgányok és tréfás, néha teljesen groteszkek is közöttük. A keveredés érdekesebbé teszi a képeket. A gyerekek mindent nagyon alaposan megnéznek, ezért fontos a részletgazdagság. A tréfás képek humorát is értékelik. Mint például a szőrös autót.
Régebben minden könyvet kézzel illusztráltak, manapság viszont többségben vannak a számítógéppel készült grafikák. Szerinted ez gazdagabbá, vagy épp ellenkezôleg, szegényebbé, egyformábbá teszi az illusztrációkat? Te magad hogyan dolgozol?
- Szerintem a számítógép közvetítő szerepe inkább gazdagabbá teszi a képeket. Arra viszont figyelni kell, hogy a kézirajz és -festés értékei ne tűnjenek el. Ez nagy dilemma volt számomra is, végül az eredeti ceruzarajzot megőríztem a képekben, de belehelyeztem fotókból olyan képrészleteket is, amelyek meggyőződésem szerint gazdagítják a látványt.
Annak idején azt hittem, rögtön a középiskola után belevágsz az illuztrálásba.
- Sok gyerek szeret rajzolni vagy festeni, és nálam ez valóban nem akart múlni, úgyhogy a középiskolát grafika-szakon végeztem, aztán jött az Iparművészeti Egyetem, és később a munkahelyek is a rajzolással voltak kapcsolatban, igaz, kicsit másképpen. Az elmúlt 10 évben cégeknek terveztem arculatokat, hirdetéseket, reklámfilmeket és rövid animációs filmeket. Tudom, távolinak tűnhet ez a terület az illusztrációk világától, de lényegében ez is egyfajta képalkotás. Pár éve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem előkészítőjén kezdtem tanítani szakmai kurzust, és úgy látszik, ha az ember sokat magyaráz a dolgok elméletéről, előbb-utóbb ismét kedve szottyan a gyakorlathoz is.
Miért épp egy mese segtségével jutottál vissza a „kezdetekhez”?
- Hát... Mindig is izgatott a való, a látott és tapasztalt világ és a fantázia különös viszonya. A kiskapuk, amelyeken át ide-oda sétálhatunk a két birodalom között, és amelyek elsősorban a gyermekek számára vannak nyitva. Egy felnőtt csak akkor képes ezeket észlelni-észrevenni, netán használni is, ha gyermekein vagy a meséken keresztül veszi a bátorságot, és visszatér az elveszettnek hitt birodalomba. Egyik pillanatról a másikra, váratlanul, mintegy varázsütésre. Ha ezt tervezni kell, magyarázni, akkor már valami hibádzik.
Kik a kedvenc grafikusaid, meseillusztrátoraid, és kik vannak rád hatással?
- Régi kedvencem Heinzelmann Emma, antikváriumokban gyűjtögetem a könyveit. Egészen meglepő élmény újra találkozni velük. Amolyan időutazás. Nagyon tetszik Anna Laura Cantone groteszk, de nagyon emberi világa (Roberto Pumini: Mesék egy szuszra), vagy Sven Nordqvist részletgazdag mesélős rajzai (Pettson és Findusz).
Most, hogy újra kedvet kaptál ehhez a műfajhoz, vannak újabb terveid is?
- Természetesen érdekelnek más könyvek, kalandok is, de egyelőre az Imbusz mester folytatását tervezzük, ami alighanem több hónapra elegendő feladat lesz.
