Nagy Ervin a Katona József Színház új bemutatójában és a Kaméleon című filmben is tehetséges, nagyra törő fiatalembereket alakít, ám míg Cserkun a Barbárokban tisztességes eszközökkel próbálja elérni céljait, addig Farkas Gábor, a kaméleon, nem válogat eszközeiben az előbbre jutásért.De hogyan alakul az itthon egyre ismertebb, nem kevéssé tehetséges és ambiciózus fiatalember színészi pályája – többek között erről kérdeztük nem sokkal a Barbárok bemutatója után.
Eddigi szerepeid jó része is a két aktuális karakter mentén helyezhető el. Melyik áll hozzád közelebb?
NE: Talán az a fajta becsületesség, amit otthon kaptam, jellemzőbb rám. Az igazságért és a másokért való kiállás, a hazugság, a simlisség nem tűrése – ilyen szempontból Cserkun is közelebb áll hozzám, mint egy olyan szélhámos, akit a Kaméleonban játszom. Ő szintén mélyről jön, de eszközei között nem válogat az előrejutás érdekében. Az én életemben nem fontos a minden áron való siker.
Cserkun viszont valahol „barbár” technokrata is. Ascher Tamástól milyen instrukciókat kaptál a szereppel kapcsolatban?
NE: Megpróbáltuk elkerülni az „ifjú kommunista” alakját, ami jócskán benne van a darabban, hiszen a szöveg az 1900-as évek elején íródott, úgyhogy érezhető rajta egy „vörös csillag”- vonal. Ez nem véletlen, hiszen Gorkij mélyről jött, és annyira forrófejű fiatal „titán” volt, hogy az osztályharcba úgymond beleszületett, élharcosa lett. A figura is egy forradalmi előkép: vasúttal akarja szétrombolni az emberek feudális, hazug, korrupt gondolkodását, bármi áron. Megpróbáljuk megmutatni, hogy egy becsületes, sarkos, morózus, a saját igazságát a legtöbbre tartó ember hogyan bukik el. Egy drámában mindig ez az érdekes: általában az elbukásról szólnak a darabok, nem pedig a sikerekről. Nagy utakat tettünk meg: a halk szavú, visszahúzódó, a nőktől kicsit félő figurától egészen az agilis elvemberig vittük a karaktert; végül ennek valami fura keveréke lett.
A mai magyar néző mit visz haza a történetből?
NE: Arról szól a darab, hogy egy ember, akinek az igazságról vannak elképzelései, viszont az életet nem ismeri, valamit véghez akar vinni, de önismeret hiányában, a saját belső akadályai, kisszerűsége, hibái miatt kialszik a benne égő láng. Azt hiszi, tud bánni a nőkkel, de nem tud; azt hiszi, egyetlen nővel kell leélnie az életét, mert így tanulta az iskolában. Az életben aztán kiderül, hogy mennyire ingatagok, mennyire megtámadhatóak elképzelései az igazságról, amit nem lehet vonalzóval kicentizni. Egy olyan ember, aki mindenen változtatni akar, akkor is, ha ebbe a környezete belepusztul. De nem kizárólag a „nagy” mondanivaló az előadás értéke, hanem az, amihez Tamás nagyon ért: hogy huszonkét élettörténet hitelesen ott legyen a színpadon. Megmutatja az Embert – ezzel megy haza a néző.
A társulattal sokat vendégszerepeltek, ennek köszönhetően is van rálátásotok más kultúrákra. Cserkun szavaival élve nem találod olykor „unalmasnak”, esetleg provinciálisnak, belterjesnek a hazai művészvilágot?
NE: Más formanyelvek, így Nekro¹iusé, egyáltalán az oroszok, érdekelnek, csak hát a színház – a nyelvi korlátokból adódóan – nem igazán nemzetközi műfaj. Továbblépni, határokon túllépni koprodukciós filmmel lehet, színházzal ritkán. Most a Szemlére talán még elkészül egy művészfilm, ahol angol színészekkel játszom.
A magyar színházi élet belterjes, de mindig vannak benne ingadozások, amelyek a Katonát talán kevésbé érintik. Ez viszont nem véletlen – egyfajta minőséghez való ragaszkodás jellemzi. Persze történnek fantasztikus dolgok, mint a Krétakör is – de ezek jönnek és mennek, ritkán élnek meg annyi időt, mint Schillingék. Hihetetlenül sok színház, társulat, bő kulturális kínálat van Budapesten. Ezen a vízfejűségen kéne valahogy változtatni.
A belterjesség másrészről szerintem egy színész számára érték is lehet. Angliában például a színházi színész és a filmszínész pályája kettéválik, és csak néztek rám, hogy én a kettőt együtt hogyan csinálom. De majd minket is felfal az ésszerűség, a dotációk mentén elkölthető pénzek rendszere, és nem biztos, hogy születhetnek majd még ilyen előadások, mint a Barbárok vagy az Ivanov. A piacelvűségben ez nem működik; musical és zenés darab lesz gondolkodás és katarzis helyett, pedig jó látni a nézőn, ha valami eltalálja. Ebben meg kéne próbálnunk unikálisnak maradni. Az Ivanovot is sok helyre hívják, mert külföldön nem tudják megcsinálni ezt a sztanyiszlavszkiji hagyományra építő, kis abszurd humorral megfűszerezett stílust. Hogy ne vesszen el ez a világ, véleményem szerint rugalmasabbá kell tenni az intézményrendszert, de valahogy szelektálni is, hatékonyan osztani el a támogatásokat.
Számos Katonás pályatársad más formákat, utakat is keres, így Bodó Viktor, Vajdai Vili, Pelsőczy Réka, az egykori Krétakör számos tagja. Ezek szerint Téged művészileg kielégít a Katona, ahol pályakezdésed óta vagy tag.
NE: Alternatív vonalon szerintem könnyebb egy-egy formabontó előadást létrehozni, újat alkotni, ezek a projektek sok pluszt kínálnak egy rendezőnek. Persze hosszútávon ez már más kérdés. A TÁP-ban is fellépek néha, de nem tudom, hogy elég érdekes lenne-e a számomra „kőszinházi” szereplések nélkül. Az egy posztmodern feltöltődés, mert bármit ki lehet próbálni, mindenfajta kötelezettség nélkül. De ne felejtsük el, hogy a Katona komoly bázisa ezeknek a kezdeményezéseknek, amelyekhez rendkívül jó, tehetséges színészekre van szükség. Nélkülük a legjobb ötletből sem lesz siker.
Akkor számodra mi jelent jelenleg kihívást?
NE: A műfaji sokszínűség, az új szerepek. Három éve úgy éreztem itt, hogy nem kapok igazi feladatokat, pedig máshol szívesen dolgoznának velem. Most van két főszerepem, de nem is ez a lényeg. Kipróbálok könnyedebb műfajokat is, ha valakivel érdekes dolgozni. Így például jól éreztem magam Szegeden táncos-komikusként, és a Radnótiban is tetszik a vendégeskedés, ahol egy Térey-darabban játszhatok annak a Bagossynak a rendezésében, aki nálunk is sikeres előadást jegyez, és persze az olyan kollégákkal is jó dolgozni, mint Csányi Sándor, Kovács Patrícia vagy Wéber Kata. Jól esnek ezek a kiruccanások, de alapvetően a Katona szellemisége az, ami művészileg még mindig a legimponálóbb számomra.
A minőség mellett azonban egyre jobban számít az, hogy a bulvár, a közbeszéd mennyire foglalkozik az alkotókkal. Mennyire érzed a színészi pálya velejárójának a médiában való szereplést?
NE: Ha munkáról van szó, akkor természetesen fontos a médiában jelen lenni. A Kaméleon kapcsán is vannak kötelezettségeim, hiszen a film népszerűsítése, megismertetése a közönséggel a színész feladata is. Nem műsort vezetek vagy haknizok, hanem azért adok interjúkat, hogy többen nézzék meg a filmet. Ez is erőteljesen hozzátartozik a színészethez, nem szeretnék minden újságban benne lenni, de a szerepemről a filmben szívesen beszélek. A Kaméleon főszerepe igazi ajándék egy színésznek, egy szélhámost alakítok, aki bármit elhitet bárkivel.
A Kaméleon mennyire lesz közönségfilm?
NE: Komolyabb a hangvétele, mint mondjuk a Csak szex és más semminek. Én azt mondanám, hogy közönségfilm attól lesz a Kaméleon, hogy a közönség szeretni fogja. Nagyon izgalmas történet, nem szokványos elemekkel. Mi „szélhámosfilmnek” hívjuk, mert egy szélhámos története; főszereplője egy olyan férfi, aki úgy hálózza be áldozatait, a kiszemelt nőket, hogy mindegyiknek azt nyújtja, amire azok vágynak. Van a filmben feszültség, dráma, szerelem és humor is, vagyis nem csupán szórakoztató film.
Goda Kriszta egy interjújában olvastam, hogy „sármosságod, csibészséged” miatt tartott alkalmasnak a szerepre. Külső adottságod mennyire áldás, mennyire átok a számodra?
NE: Persze, áldás, csak mindig az a feladat, hogy bebizonyosodjon: nem erről van szó, ne ezért szeressenek. Áldás, hogy sanszot kapok, átok, hogy többet kell utána dolgozni, hogy bebizonyítsd, miért pont te kaptad meg a lehetőséget. Kezdetben nyilván Brad Pitt is sokat dolgozott azon, hogy a sok „szép” ember között azért van ő kamera előtt, mert tehetséges. Nem hangzik túl eredetinek, de az a cél, hogy bebizonyítsd: ugyanolyan esendő vagy, ugyanolyan problémáid vannak az életben, mint másnak, ugyanúgy vannak hibáid és megszenvedsz dolgokért. Ezeket el kell tudnod játszani úgy, hogy ne csússz bele közhelyekbe, hogy ne csak egy szép, de üresfejű báb legyél. Szerintem Brad Pitt nagyon jól csinálja: jó színész, jól néz ki és mindehhez egy boldog családapa!
A Katona számos előadásában játszik, mint A talizmán, Koccanás, Ledarálnakeltűntem, Ivanov, A karnevál utolsó éjszakája, Mi ez a hang?, Barbárok, de jelenleg a Radnóti Színház nagy sikerű Térey-darabjában, az Asztalizenében is vendégszerepel.