Keanu Reeves ismét a Tökéletes Lény szerepében. Most már semmi kétség: ő egy kifejezetten erre a célra tenyésztett hollywoodi mutáns. A kis Buddha, Az ördög ügyvédje és a Mátrix után Keanu újra megváltja a világot. Végtelen hatalmához ezúttal is mérhetetlen együttérzés és határtalan bölcsesség társul.

Mindeközben meg csak néz ki a fejéből olyan gyermekien, ahogy szokott, csak úgy szemlélődik azokon a gyönyörű, vékony vágású szemein kereszül, már megint úgy átlát az összes mátrixon, mint az állat. Ez az ő színészi képességeihez passzoló feladat. Látszani minden szögből. Nézzünk szembe a ténnyel: Keanu Reeves inkább modell, sem mint színész.

A film ezúttal ráadásul sokkal, de sokkal gyengébb, mint a fent említettek. Az Amikor megállt a Föld egy vérbeli nagy költségvetésből, de csekély fantáziával előadott katasztrófa-gagyi. Kezdjük azzal, hogy nem is értem a film címét, ugyanis nem áll meg a Föld, de tényleg nem! Nemhogy a valóságban nem, a vásznon se. Szó sincs a filmben ilyesmiről. Folytassuk azzal, hogy ez a film nem más, mint a Függetlenség napjának környezetvédelmi remake-je. Szinte ugyanaz a sztori, mint ott, vagy mondjuk a Világok harcában, pont úgy el akarnak pusztítani minket a földönkívüliek, csak ezúttal jófejségből csinálják, tudniillik meg kell menteni tőlünk a bolygót.

Az a film felvetése, hogy ha az idegenek nem avatkoznak be, úgy az emberi faj megsemmisíti az életet a Földön. Na, mármost, ez egy nettó baromság. Ráadásul tipikusan az emberi fajra jellemző cezaromániás, hatalmi tébolyult baromság. Az emberiség még arra sem képes, hogy a szúnyogokat kiirtsa, nemhogy a földi életet. Az ember az élet sokmilliárd éves történetében csupán egy rövidke lábjegyzet, ha öko-nyelven akarjuk kifejezni, akkor is csak egy gyorsan múló, lázas betegség, olyasféle, amitől három-négy napra ágynak esel, de a jövő héten már mehetsz vissza melózni. 

A felmelegedő légkör és a természeti károk biztosan nyomot hagynak a bolygó testén, akár csak egy bárányhimlő, de azt feltételezni, hogy az ember a földi élet kipusztítására képes, nos, ez olyan rémületesen ostoba önteltség és szerepzavar, mely egyéb esetekben is jellemző a hollywoodi filmkészítőkre. Ebből a moziból csupán az derül ki, hogy a gyártóik mennyire nem értik, hogy mi a probléma a környezetszennyezéssel. Nem az a gond, hogy mi, emberek majd kipusztítjuk a földi életet. 

Az a gond, hogy miközben az esztelen fölhalmozással és az öntudatlan tékozlással a magunk fennmaradását kockáztatjuk, még egy egész sor fajt magunkkal rántunk a pusztulásba, és ehhez nincs jogunk. De sebaj, hiszen jönnek a baráti idegenek, és kiirtják helyettünk az egész földi életet merő jóindulatból a francba, aztán meg újrabootolják, hadd menjen! Persze lehet, hogy elég lenne csupán az emberi fajt kipusztítaniuk, ha már tőlünk akarják a földi életet megóvni, de ehhez nyilván nem elég fejlett az intergalaktikus űrtechnológia.

Szóval, leszállnak a földönkívüliek, és csak, hogy megmentsék a Földet, hozzálátnak a szisztematikus és teljes kipusztításához, hogy aztán terveik szerint újratelepítsék a fajokat a bolygóra. (A bibliai vízözön története sokaknak ismerős lehet.) Eközben megismerhetjük Jacobot, az árva kisfiút, (Will Smith fia adja elő), és szerető nevelőanyját, Helent. Így kerülhet sor később arra, hogy amikor kitör az apokalipszis, és másodpercenként egymillió ember hal meg a Földön, nekem azon kelljen elérzékenyülnöm, hogy a kiskölyöknek mennyire hiányzik a két éve halott apja. 

A történet legfőbb tanulságait - melyeket Hollywoodban mindig ki kell mondani - természetesen szintén a kissrác szájából kell meghallgatnunk. A film lépten-nyomon olcsó melodrámába fullad. Amikor épp nincs sokmillió dolláros high-tech látványshow a színen, akkor garantáltan kezdődik egy újabb szipogós-nyálfolyós, vallomásos ömlengés, de csak addig, míg be nem csapódik megint valami azonosítatlan és szupersérthetetlen óriás, lézerfényű mega asztro-izé.

Ismét nyilvánvalóvá válik továbbá, hogy New York City a Föld bolygó középpontja. És nem csak a hollywoodi filmkészítők meg az Al-Kaida terroristái számára, de az űrlényeknek is. New York, szűkebben Manhattan még pontosabban a Central Park. Itt landol ugyanis a földönkívüli ojjektum, ahogy Szalacsi Sándor mondaná. Itt lép érintkezésbe velünk Keanu, a Szuperlény, ez az összes bolygóra érkező "bárka" közül a legelső és a legnagyobb, továbbá az egyetlen, mely a film végéig a Földön marad. 

Innen indul útjára az a sáskajárás (a Bibliából ismerős lehet, vagy ezt már mondtam?), melynek célja az élet teljes kiirtása...vagy dehogyis, bocsánat: megmentése. Ugyan hova máshova érkezne Klaatu (Keanu), mint éppen oda, ahol a múltkor Ben Stiller bevallotta Jennifer Anistonnak, hogy szereti?! Nyilván ő is megnézi a legnépszerűbb hollywoodi filmeket, és innen tudja, hogy melyek különösen fontos
helyek a bolygón.

Sokadszor és újra elképedtem e film kapcsán azon, hogy miközben a hollywoodi filmstúdiók csak úgy lubickolnak a pénzügyi és tárgyi eszközökben a filmkészítés során, mégis mekkora bajban tudnak lenni kreativitás, fantázia és jóízlés ügyében. Sajnos hiába szembesülök káprázatos látványvilággal, ha közben a sztori ostobaságain vagy az iménti dialógus hazug frázisain és banális felszínességén kell bosszankodnom.