Gyerekkoromban a lelki megtöretés eszközeként éltem meg, amikor karácsonyi ajándékosztás előtt a nagymamámnál el kellett énekelni a naftalinszagú jéghideg szobában a Mennyből az angyalt.
Ma már persze másként látom a dolgot, ma már tetszik a kihajtós papírbetlehem, és persze még jobban tetszik az a „jászoly”, amit a Bazilika előtti térre raktak gondos kezek. Sokféle állóképpel lehet „bemozgatni” egy közösségi teret, nagyon jó ötletnek gondolom a tehénparádét, főleg ha tényleg kreatív megoldások születnek, jó lenne, ha lennének pantomimesek, profi utcazenészek, lenne wurlitzer, de persze legjobban ezeknek a faszobrokból álló betlehemi kompozíciónak örültem, mert mégiscsak van szakrális üzenete, arról nem is beszélve, hogy a legszigorúbb iparművészeti zsűrin is átmenne.
És karácsonykor mégiscsak szívesebben néz az ember betlehemi jászolt, mint kirakatokban bukfencező mormotákat és feneküket riszáló mikulásokat. Nem akarjuk felmondani az összes karácsonyi közhelyet, csak azt akartuk megállapítani, hogy jó dolog, hogy a Szent István Bazilika egyháztestülete kihozta a templom zárt teréből az ünnepet az utcára. Hogy vannak, akik figyelmeztetnek a téli napfordulóra, Karácsony titkára, és arra, hogy nem oldoztak el minket teljesen a lecsó – és tescós öblítő szagú bérházfolyosók világában attól, amit így hívnak: hagyomány.
