Sőt. Alighogy megtudtuk, hogy a budapesti Vörösmarty-tér ott van a karácsonyi vásárok toplistáján, a csehek is gyorsan előszedtek egy meggyőzőnek látszó rangsort, amely szerint Prága a világ 5. karácsonyi vonzerejének számít.

Az angol utazási irodák többsége arról számol be, hogy Prága év végére különleges hellyé vált, és a legtöbb hétvégi „utazási csomagot” már november óta a cseh fővárosba tartóknak adják el. Egyesek szerint a meglepő érdeklődésnek a gazdasági válsághoz is köze van, ugyanis egyre többen maradnak Európában azok közül, akik eddig más kontinenseken búcsúztatták az Óesztendőt.
A cseh szállodák azonnal reagáltak a hírekre, és kedvező ajánlataikkal igyekeznek legyőzni a konkurenciát – ők ugyanis mindenképpen nyernek majd a turistaáradaton, hiszen aludni akkor is kell valahol, ha az embernek laposabb a pénztárcája. Viszonylag magabiztosak a vendéglősök is, ami nem csoda, elsősorban Szilveszter táján – egyedül a szuvenír-árusok tartanak az érezhető visszaeséstől.
A közelgő Karácsony és Szilveszter kapcsán sokan felhívják a figyelmet a szolgáltatások valóban emelkedő színvonalára, és arra, hogy a városszerte felállított vásárok bódéinál egyre kevesebb giccs, és egyre több valóban értékes és minőségi ajándék található. Kiemelik az év végi kulturális programokat is, a templomokban tartott kisebb koncertektől egészen a Szilveszter estéjén és éjszakáján a Vencel-téren tartandó, immár hagyományos megabuliig, ahol koncertek, filmek és persze sör- és kolbászárusok gondoskodnak a hangulatról. Az idén állítólag rendkívüli lesz a tűzijáték is, amelyet elsősorban a Vltava mentén álldogálók élvezhetnek majd.
Még csak annyit: aki a téli ünnepek idején látogat el a cseh fővárosa, az számítson arra, hogy a megszokott árakhoz képest nagyobb összegek szerepelnek majd az ét- és itallapokon: mostanában nem szokatlan, hogy a különben 35 korona körül kapható korsónyi Pilsner Urquellért egy ötvenest kell fizetni. Ami azért elég húzós, mármint a cseheknek. Mi viszont még ennyivel is elvagyunk: minőségben összehasonlíthatatlanul jobbak, mint Pesten csapolt társai, és egy nyúlfarknyival még így is olcsóbb…