Rába Roland olyan színész, aki a Nemzetiben sem feltétlenül „pályázik” a néző szeretetére, rajongására, ha a színpadon van. Számára a szerep megkövetelte kihívás a fontos, nem pedig az, hogy hol kap lehetőséget, munkát. Amiből akad épp elég. Mindemellett nagyon közvetlen módon munkája részének tekinti az iskolai fellépéseket, közönségtalálkozókat, és nem utolsó sorban szakít időt interjúkra is – az év végi hajrá ellenére.
RR: Valószínűleg több a fizetésem, mint más színésznek, de azt hiszem, el kéne felejteni ezzel a színházzal kapcsolatban, hogy ez úgymond egy „reprezentatív” hely. Az előadások nem azzal a céllal készülnek, hogy reprezentatívak, hanem hogy jó előadások legyenek. Ez a reprezentációs teher az elvárások szintjén mégis megjelenik. Természetesen, ha ez a színészek részéről feszítettebb munkát, nagyobb koncentrációt igényel, akkor az nagyon jó, ha ez csak a fizetésben mutatkozik meg, akkor az rossz. Most még nem tudok ítéletet mondani – dolgozunk. Az biztos, hogy én azt hittem, lesz időm a Nemzeti mellett, de az egyéb munkáimon kívül valahogy semmire sem marad kapacitásom.
Mire használnád ezt a szabad időt?
RR: A Nemzetiben kéne még egy csomó mindent csinálni, újat, hogy ne lazuljunk el. Év elején például ráértünk, mint frissen odaszerződött kollégák nem próbáltunk annyit, úgyhogy részt vettünk az évadnyitó fesztiválon a bemutatkozásban. Azt próbáltuk folytatni a közönséggel is, amit mi folyamatosan csinálunk, vagyis felfedezni az épületet, a tereit, a különböző helyszíneit. Gyűjtöttünk építészeti anyagokat, kritikákat, megpróbáltuk feldolgozni a történetét, hogy miért jelenti azt, amit jelent. De a folytatásra még nem került sor, majd talán januárban, az új próbák alatt. A két új bemutató és a négy hónapnyi idő nagyon kevés ahhoz, hogy összerázódjunk. A társulatok több éves munka eredményeként formálódnak, épülnek ki, és ez még az elején tart a Nemzetiben. A hangulat jó, és azt látom, hogy munka van bőven. Majd meglátjuk évad végére, milyen eredménnyel zárunk. Januárban egy Botho Strauß darabot kezdünk próbálni, szintén Alföldi rendezésében.
Az egyik bemutató A jég volt, amit a Krétakörrel is játszottál már, a másik az Oresztész, Alföldi rendezésében.
RR: Itt is meg kell említeni, hogy maga az épület, az elvárás milyen érdekesen hat egy előadásra. Minden, amit az eredeti „jég” előadásánál természetes volt a Trafó terében, a Nemzeti nagyszínpadán valahogy nem feltétlenül. Az elején volt bennünk egy olyan érzés, hogy itt hogyan fogja kivenni magát ez vagy az. Szorokin műve eleve elég megosztó mű, nagyon kemény, szélsőséges, nyers darabot csináltunk belőle. Félelmeinket Mundruczó Kornél rendező most még nagyobb koncentrációval, játékkedvvel hidalta át, hiszen egy jó dolog mindenhova való, és a következetesség, a valódi alkotói szándék a döntő. A jég valóban kezdi megtalálni a közönségét. Mindig félünk, hogy a nézők egy része elmegy a szünetben, de maradnak, jól fogadják, érdekli őket, vagyis ez az előadás is lehet egy a sok közül, amit a Nemzetiben látni.
Alföldivel most dolgoztál először.
RR: Igen, és mint minden első alkalom, viharos volt, de jó értelemben. Alföldi Róbertben van egy olyan fajta energikusság, ami egyrészt sokhelyütt hat, másrészt sokakat épp ezért nagyon irritál. Ez az energia nekem segít abban, hogy egy pillanatra se engedjem el magam. Alföldinek rendezőként van egy nagyon erős elképzelése, és nem nyugszik addig, amíg azt nem vagyunk képesek megcsinálni. Magyarul nem „szarozik”. Ez a határozottság pedig kifejezetten jó.
Oresztészt sikerült a rendezői szándék szerint megformálni?
RR: Ha megkérdezték tőlem, hogy „na, milyen az Oresztész”, én azt feleltem, hogy nem tudom, még nem találkoztam vele, de keresem. Mindenesetre nagyon jó szerep, mert végletes állapotokban mutat meg egy embert. A darab egyrészt szól arról a kötelességről, amit az ember valamilyen módon örököl a szüleitől, a társadalom tagjaitól. Aztán szól arról, hogy mi közünk van nekünk egy másik generáció cselekedeteihez, örökségéhez, harmadrészt pedig arról, hogy ha miattuk rosszat teszek, milyen eszközöket keresek a saját felmentésemhez. Ennek a testvérpárnak meg kell halnia, és számomra Oresztész nagyon emberien, viccesen próbálja keresni a kiutat, a menekülést, miközben bárkit képes erre használni, legyen az nagypapa, nagybácsi, barát, testvér.
Az pedig szakmai kérdés, hogy az ember alkatilag mit jelent. Én semmiképp sem vagyok klasszikus értelemben vett „hős” típus, ráadásul a Krétakörből jöttem. Péterfy Bori, aki a másik főszereplő, szintúgy Krétakörös volt, úgyhogy nyilván a kívülállóság benne van az egészben. Bori pedig gyönyörű, szikár, kemény csajként szintén antihős: nem szánalomra, együttérzésre készteti a nézőt – ezt ő hozta be az előadásba.
Neked sokat jelent Borival játszani?
RR: Ha a kritika kiemeli az általam megformált Oresztész figura esendő, „kopasz-köpcös” voltát, akkor azt is hozzá kell tenni, hogy ez Péterfy Bori miatt lehetséges: ő olyan, mint egy szikla. A szerep szerint is ő az agy: hideg, kemény nő, és ez át is megy a nézőtérre, ahol elsőre nehezen tudnak vele mit kezdeni. De az embernek színészként nem arra kell törekednie, hogy bármilyen szerepben szeressék az emberek, hiszen nem minden szerepnek ez a funkciója. Bori értő, jó partner volt a próbák során, és én is az ő vállain haladtam előre az anyaggal. Valahogy a két szereplő viszonya is ilyen: Elektraként ő az erő, aki Oresztésznek folyamatosan energiát ad.
Játszol még a Bárkában, a Merlinben, a Krétakörös hamlet ws.-sel járjátok az iskolákat. Karácsonyi készülődés?
RR: Tanulom ám az interjúadás műfaját, és hát a karácsonnyal kapcsolatban azt mondanám el, hogy ez egy olyan nap az évben, amikor a meghittség, a szeretet és a család – amelyek persze egész évben fontosak – kiemelt szerepet játszanak és...
Na jó: igazából nem jutott időm a karácsonyi készülődésre. Kamarafilmet forgattunk Dyga Zsomborral, amiben egy jómódú, cinikus séfet alakítok, mindemellett majdnem minden nap játszom. Effektív szabadidőm semmi nincs, nézőként színházba szinte nem is jutok el, de 27-étől január 3-áig kimenőt kaptam: Párizsba utazom barátokhoz, és ott is szilveszterezem.
2007-ben Jászai Mari díjjal ismerték el. Díjak filmes alakításaiért: „Legjobb férfi főszereplő” díja - Mediawave fesztivál (Nincsen nekem vágyam semmi r.: Mundruczó Kornél, 1999)- "Legjobb Férfi Főszereplő" (Hat emelet tiszta üveg; r.: Mészáros Kati, 2005)
2009. január 5. és 8. között minden este nyolc órai kezdettel hamlet.ws felnőtteknek a Kispképzőben (IX. ker. Török Pál u. 1) . További infó: www.kretakor.hu
2009. január 11., 26. és 27., 19:00 MERLiN After the End/Zsákutca – utána közönségtalálkozó az alkotókkal További infó: www.merlinszinhaz.hu
2009. január 19., 19:00 Nemzeti Színház Oresztész www.nemzetiszinhaz.hu
2009. január 30., 19:00 Bárka Konténer Frankenstein terv
http://www.szinhaz.hu/index.php?id=1888&cid=27850