A Léthatáron-alapítvány ilyenkor, Karácsony táján sokak számára az egyetlen reményt s örömet jelenti – a felmelegedését, a jóllakásét, a közösségét, és azt, amit mi mindannyian természetesnek gondolunk – a szobában, megvetett ágyban alvás nyugalmát.

Az emberi méltóság alapjait tehát, hétköznapokon és ünnepeken egyaránt. Az alapítvány éjjeli menedékhelyén járt munkatársunk, a karácsonyi előkészületek kellős közepébe csöppenve. Krumplipucolás, hússzeletelés, hagymakockázás, sütés-főzés, ajándékcsomagok készítése – az alapítvány munkatársai valóban olyan munkát végeznek, amely a szeretet ünnepén a legszebb szolgálatok közé tartozik. 

Az Isola éjjeli menedékhelye elsősorban a fővárosban helyismerettel, gyökerekkel és kapcsolatokkal nem rendelkező otthontalanoknak nyújt egy-egy éjszakára szóló szálláslehetőséget. Azok a hajléktalan férfiak járnak ide, akik legalább ideiglenesen fedélre vágynak, és akik ugyanitt kaphatnak információkat függőben lévő, vagy elindítandó szociális és/vagy közigazgatási ügyintézésükhöz. 

A szálláson 76 férőhely van, orvosi rendelővel, és a lakók elhelyezése kultúrált, tiszta környezetben történik – ugyanakkor szigorúan be kell tartani a Házirendet, ami néha nem kis feladatot jelent az éjszakai ügyeletben dolgozóknak. Az ügyeletes szociális munkások információval szolgálnak a hajléktalanellátó intézmények kínálta lehetőségekről és gondoskodnak a szállót igénybevevők nyugalmáról és biztonságáról.

A karácsonyi gulyás főzésének szünetében, az ajándékcsomagok töltögetése mellett beszélgettünk Nagy Richárddal és Simonfalvi Anitával arról, milyen is egy Karácsony a Léthatáron… Nagy Richárd szociális munkás nyolc éve dolgozik az alapítványnál, kezdetben a Fóti úti szálláshelyen volt, majd két és fél évet utcai szolgálatban töltött, és ezzel párhuzamosan esetkezelő szociális munkásként is dolgozott. Idén február óta az Isola éjjeli menedékhelyen „főnökösködik”. Ami a személyes benyomást illeti, kellemes meglepetéssel vettem tudomásul beszélgetőpartnereim nyitottságát, a cseppet sem erőltetetten jó hangulatot és a fanyar, számomra oly kedves humort és iróniát. De végül maradtunk eredeti témánknál, a Karácsonynál.

Milyen tehát a Karácsony a Léthatáron?
- Az alapítvány dolgozói három helyszínen is gondoskodnak arról, hogy a karácsonyi ünnepek idején a hajléktalanok se maradjanak egyedül, hogy számukra is egy kicsit más legyen ez a nap, mint a többi. Az Isolán kívül az utcai gondozószolgálat és a Fóti úton található átmeneti szálló munkatársai is kellő lelkesedéssel vetik magukat az előkészületekbe, és legtöbbször a karácsonyi napok jelentik számunkra a legszebb élményeket. Az Isolán már jó néhány éve bevett szokás, hogy az ide érkezők gazdagabb vacsorát kapnak, és mellé ajándékcsomagot egy kis édességgel, kávéval, gyümölccsel és cigarettával. Az idén gulyásleves a menü, és hagymaszeletelés közben derült fény arra, hogy egyik új munkatársunk édesapja mesterszakács… Így aztán reméljük, hogy az idei egytálétel kivételesen finom lesz… Az étkezés mellett a mindenkori stáb tagjai egy kis karácsonyi műsorral is kedveskednek a hajléktalanoknak, aztán igény szerint közös beszélgetés következik az esti órákig. Hasonló a helyzet a utcákon is, azzal a különbséggel, hogy itt a csomagban alsóruházat is található, hiszen ezek azok a ruhadarabok, amelyeket a hajléktalanok nem tudnak rendszeresen váltani, tisztítani. Lehetőségeink persze szerények, az itteni 76 főn kívül az utcai gondozószolgálat kb. 150 emberrel tart rendszeresen kapcsolatot, nagyjából ugyanennyi csomagot osztanak szét. Az átmeneti szálláshelyünkön a Karácsonyt az ott dolgozó stáb és az ott lakók közösen készítik elő, ebéddel, vacsorával és valamilyen programmal.

Szerény lehetőségeket említettél… Ez min múlik? Az államon? A cégeken? Rajtatok? Rajtam? Rajtunk?
- Természetesen a lehetőségeink mindig attól függenek, hogy mit tesz lehetővé a költségvetésünk, illetve mennyi adomány folyik be az adott esztendő során. Azelőtt a Karácsonyi időszakot megelőző hónapok során a szervezetünk egységei nekiláttak az adománygyűjtésnek, házaltak cégeknél, elsősorban az adójóváírás lehetőségében bízva. Pár évvel ezelőtt még rendszeresen kaptunk például halat a karácsonyi menühöz. Sajnálattal kell elmondanunk, hogy az utóbbi egy-két esztendő során fokozatosan csökken nem csupán az adakozókedv, de a társadalom felől érkező és tapasztalható szolidaritás-érzés is. Hogy ez minek köszönhető, azt csak találgatni lehet: a kevesebb pénz nyilván összefügg a gazdasági helyzettel, a szolidaritás hiánya már összetettebb és elkeserítőbb talány… A pénz kevesebb, a lelkesedés változatlan: az elmúlt két évben az alapítván leginkább saját erejéből kénytelen biztosítani a méltó ünneplés lehetőségét mindazoknak, akiknek nem jut másutt hely és szeretet…

Milyen a viszonyotok a többi hasonló intézménnyel? Egyáltalán, hogyan néz ki a fővárosban a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek megoszlása?
- Nagyjából ötven-ötven százalék arányban „osztozik” a főváros és a civil szervezetek, azaz az „állam” és a „társadalom”. A civilek közé kell érteni ebben az esetben a különféle egyházakhoz kötődő szervezeteket is. Sajnos, az elmúlt két-három év során a civileknek egyre több nehézséggel kellett és kell megküzdeniük, a már említett anyagiak mellett az jelenti a legnagyobb gondot, hogy nem saját tulajdonú ingatlanokat üzemeltetnek. Emiatt sokan hiába foglalkoznak már évtizedek óta ilyen munkával, sorsuk rendezetlen, helyzetük bizonytalan, és néhányan kénytelenek abbahagyni tevékenységüket. Az Isola ebből a szempontból valamivel jobb helyzetben van. Bár az ingatlan nem a miénk, és a XIII. kerület hosszú távú rendezési tervei érintik a Népszigetet is, de legalábbis az elkövetkező években ez nem fenyegeti létünket…