Vajon hihetünk –e nekik? Vajon hihetünk-e benne? Tényleg fényt látunk majd? Tényleg együtt vonulunk a lelkekkel egy alagúton át? Vajon tényleg kívülről látjuk majd magunkat? Ezekre a kérdésekre pont nem keresi a választ Fliegauf Benedek; a Csillogás című riportfilmben csupán három különböző, igaz történettel szembesít minket, és hagyja, hogy döntsünk.

Nem Joshi Bharatról, sem Luis Padréről nincs itt szó, semmiféle hókusz-pókusz nincs a dologban, sem jövendölés, sem látnok, sem kuruzsló nem szólal meg.
Itt csupán három teljesen különböző, egyszerű "átlagember" mesél halálközeli élményéről. Illetve, ahogyan Nádas Péter mondja: halálközeli tapasztalatáról. 
Három interjú, rövidke történetek, amelyek annál inkább zavarba ejtőek.
Nádas Péter író először mesél például szívinfarktusáról, illetve az azt követő tapasztalásokról. Aztán egy fiatal srác - aki megvette saját, száguldó koporsóját, egy Honda CRX-et, mellyel a halálba vezetett- meséli el, hogyan szállt ki lelke a kocsiból, és hogyan beszélgetett a 13 éve elhunyt rokonnal. Végül egy fiatal hölgy mesél, aki először 12 éves korában szembesült a halállal, és ami azóta is mélyen él benne.

Tiszta, egyszerű elbeszélések, se vágókép, se cifra muzsika, vagy megríkató jelenetek. Csak a főszereplők és történeteik, és mint ahogyan az Extrák közé elbújtatott Fliegauf-interjúból is kiderül, a rendező szándékosan nem cicomázta túl, sőt, igyekezett minél egyszerűbben felsorakoztatni a három egyforma, és mégis teljesen különböző történetet.
A rendező óriási szerettel és csodálattal mesél a szereplőkről. Ahogyan fogalmaz; "Ezek az emberek csillognak".

Előző riportfilmje, a Van-e élet a halál előtt? című, Feldmár Andrással készült interjúsorozat után most az érem másik oldalát közelíti meg a rendező. A produkció pedig minden szempontból letisztultra és mégis kerekre sikeredett.

Egyrészt a már említett szürke (vagy inkább fekete) képi világ miatt, másrészt pedig a három történet különbözőségei miatt: Amíg Nádas Péter szerint semmiféle film nem pereg le szemünk előtt, addig Dobronay László elbeszélése szerint minden egyes mozzanat lepergett szemei előtt. Aztán László azt is mondja, sok-sok lelket látott, beszélt a halott rokonokkal, emellett pedig Judit önszántából ment vissza az életbe, senki nem szólt hozzá.  

A riportfilm objektív, tárgyilagos elbeszélések sora, és akármennyire nem akarunk hinni, akkor sem tudunk nem odafigyelni, hiszen három hiteles személy mesél bizony nem fiktív történeteket.

Abban biztosak lehetünk a film megnézése után, VALAMINEK mindenképpen történnie kell a halál után, és hogy kinek mi jut majd, vagy hogy ki mit tapasztal, azt majd idővel úgyis megtudjuk. Akármennyire is kételkedünk, valahogy mégiscsak oda kell figyelnünk a rövid, tömör és velős alkotásra, bár lehet, nem is kell ebből sem több, sem kevesebb.