Több mint 400 holland múzeumban megvizsgálják azokat a műkincseket, melyek esetében fennáll a gyanú, hogy egykor nácik által elrabolt vagyonról van szó, vagy egykori zsidó tulajdonosaik kényszerűen adták el őket.
Mint a Holland Múzeumok Szövetsége bejelentette, 2013-ig összeállítanak egy lehetőség szerint teljes katalógust mindazon műtárgyakból, melyek eredetét illetően kétségek merültek fel. Az egykori tulajdonosok vagy örököseik ezután léphetnek fel jogos igényeikkel.A szövetség minden tagja önként vesz részt a nagyszabású vizsgálatban - közölte Siebe Weide igazgató. A német megszállók 1940-1945 között számos műkincset raboltak el, de a hollandiai zsidók már ezt megelőzőleg is gyakran arra kényszerültek, hogy eladják ilyen vagyontárgyaikat, és menekülésüket az így szerzett pénzből finanszírozzák.
Sok ily módon elrabolt vagy kényszerűen eladott műtárgy később műkereskedőkhöz vagy aukciós házakhoz került, melyektől a háború után múzeumok vásárolták fel azokat. "A múzeumok jóhiszeműen jártak el, hiszen akkoriban nem tudták megállapítani, honnan származnak az új szerzemények" - mondta az igazgató.
Egyelőre nem tudni, összesen hány műkincsről lehet szó. A múzeumokat az átfogó vizsgálatra a kormány szorította, mely a művelet költségeit is viseli. 2007-ben fejeződött be egy korábbi hasonló, az állami Holland Műgyűjtemény 4700 műtárgyára kiterjedő, többéves alapos vizsgálat, melynek során 500 esetben derült fény az eredeti tulajdonosok kilétére.