Brad Pitt kipakolt: a sztár egy amerikai magazinnak elárulta, hogy már nem volt együtt Jennifer Anistonnal, amikor összejött Angelina Jolie-val, vagyis nem az új kapcsolat okozta a régi házasság végét. Pitt szerint éppen ezért egy szó sem igaz Jennifer és Angelina állítólagos rossz viszonyáról sem.
„Sosem csaltam meg Jent. Igaz, hogy a Mr. és Mrs. Smith forgatásán ismerkedtem meg Angelinával, de a filmet közel egy évig forgattuk. Nem volt szó megcsalásról, sötét titkokról és hasonlókról, egyszerűen csak amikor elkezdtük a forgatást, még együtt voltunk Jennel, de közben tönkrement a kapcsolatunk”, nyilatkozta Pitt a W magazinnak. A sztár elárulta: már szakítottak Anistonnal, amikor gyengéd szálak szövődtek közte és Angelina Jolie között, vagyis egy szó sem igaz azokból a pletykákból, melyek szerint az új románc okozta volna a házasság végét.„Éppen ezért az sem igaz, hogy a volt feleségem és a mostani kedvesem állandó harcban állnak egymással, Jennifer és én a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. Fontos része volt az életemnek, mint ahogy én is az övének. Ezt pedig nem felejthetjük el egyik napról a másikra" – nyilatkozta Brad Pitt.