..., emlékszik vissza halálos túladagolására Slash, aki nemcsak erről az egy melléfogásáról számol be részletesen és őszintén Anthony Bozzával közösen írt, magyarul is megjelent kimerítő életrajzi könyvében. A világ egyik legismertebb gitárosának biográfiája gyakorlatilag letehetetlen.
Ugyan a Slashről szóló, egyes szám első személyben íródott, vagyis nagyon erősen személyes jellegű könyv középpontjában a gitáros áll, nem túlzás azt állítani, hogy ilyen részletességgel soha korábban egyetlen kötet sem mesélt még a Guns N’ Roses karrierjéről. Az már más lapra tartozik, hogy meglehetősen hervasztó szembesülni egy egész sor olyan dologgal, ami ugyan eddig is tudott volt róluk, mégis így összességében rajzolódik csak ki a teljes kép…
A sztori természetesen a hippi szülők gyermekeként, a hétköznapihoz képest teljesen abnormális környezetben nevelkedő gitáros ifjú éveivel kezdődik, majd a szokványos és kevésbé szokványos tinédzserkori megborulásokon, lázadozásokon át szépen, komótosan fejlődik valami egészen más felé. Egy olyan embernek óhatatlanul sok mesélnivalója van, aki már 23-24 éves korára elért gyakorlatilag mindent, amit a saját szakmájában lehetett, ráadásul a könyv anekdotázó, könnyed és gördülékeny stílusa csak még jobban kiemeli Slash hol vicces, hol sokkoló, hol elgondolkodtató történeteinek velejét. A legsajátosabb mindenképpen az a kettősség, ami a gitáros egész életét végigkísérte. Hihetetlen, de tényleg lehet valaki egyszerre fékevesztett, mindent ész nélkül magába szúró-tömő, állandóan visszaeső drogos és két lábbal a földön álló, hivatása iránt a végletekig elhivatott, nem pusztán eszes, hanem a maga módján kifejezetten bölcs figura. Slash ráadásul ugyanolyan nyíltsággal mesél önpusztító szenvedélyeiről, alkoholról, heroinról, gyógyszerről, átmeneti szívleálláshoz vezető túladagolásról és vad orgiákról, mint a könyvet kezükbe vevőket vélhetően legjobban érdeklő témáról, Axl Rose-zal ápolt viszonyáról és az eredeti Guns N’ Roses földbeállásáról.
Steven Adler, Duff McKagan, W. Axl Rose, Slash és Izzy Stradlin: a közeljövőben aligha...
Így például megtudhatjuk, hogy minden idők egyik legsikeresebb zenekarát tulajdonképpen csupán a megalakulása utáni 3-4 évben lehetett igazi zenekarnak tekinteni, utána jobbára már csak próbálták összetartani magukat, miközben mindenki a saját problémáival és persze a saját világába egyre jobban beleboruló Axl Rose-zal harcolt. Slash nem rejti véka alá, hogy számára voltaképpen már az eredeti dobos, a drogproblémái miatt még közülük is kilógó Steven Adler távozásával elveszett az eredeti érzés, Izzy Stradlin kilépésével pedig valami végleg eltörött. A ’90-es évek első felének eseményeivel, a Use Your Illusion lemezek világkörüli turnéján és azután történtekkel már tényleg olyan így leírva szembesülni, mintha az ember Michael Jacksonról vagy valami hasonszőrű, minden logikát nélkülöző, a valóságtól hermetikusan elzárt csodabogárról olvasna. Ha valaki még ma is az eredeti felállású Guns N’ Rosesért sír, nyugodtan nyálazza át a könyvet, és garantáltan elgondolkodik majd azon, lenne-e értelme ismét összeállniuk. Azok alapján, amiket Slash tollba mondott Anthony Bozzának, alighanem tényleg jobb békében nyugodni hagyni a régi dolgokat. Persze a rocktörténelem ennél nagyobb csodákat is látott már…
A nagy kérdésre egyébként határozott nem a válasz, vagyis a gitáros nem dobálja meg sárral Axl Rose-t, akivel egyébként állítása szerint a csapatból történt kiválása, azaz 1996 vége óta nem is beszélt személyesen. Sőt, Slash nagyon szimpatikusan többször is hangsúlyozza: az ő sztorija csak az érem egyik fele. Ha pedig az énekes hiperérzékeny, kiszámíthatatlan természetét is tekintetbe vesszük, alighanem nem fejezi ki a lényeget eléggé az, hogy másképp élte meg a Guns N’ Roses-zal történteket. Mert ugyan igaz, hogy Axl minduntalan órákat késett a koncertekről, és egy idő után már jóformán meg sem lehetett közelíteni, de kemény drogokkal nem élő emberként nyilván neki sem lehetett túl egyszerű együtt dolgozni vagy egyáltalán közösen létezni társaival, ez a napnál is világosabb…
A könyv természetesen nem való a kényes ízlésűeknek – they can buy something from the New Age section, ugyebár… –, de akit zavar a káromkodás vagy a drogos vonal, az vélhetően mindig is messze elkerülte a Guns N’ Rosest, szóval kevesen fognak meglepődni Slash szabadosságán. Hibák, pontatlanságok persze becsúsztak itt-ott, de ezekről igazából nehéz eldönteni, hogy Bozza vagy a magyar fordító, netán a szerkesztő lelkén száradnak. Sőt, az sem kizárt, hogy egy-két dologra, névre, időpontra maga Slash is rosszul emlékszik, hiszen ennyi legális és illegális narkotikum után tulajdonképpen az is meglepő, hogy egyáltalán életben van. De azért örömteli, hogy így alakult...
Az első kiadás óta két perdöntő kapcsolódó esemény is történt: egyrészt a gitáros és társai ismét énekes nélkül maradtak a Velvet Revolverben, másrészt Axl Rose tavaly novemberben lemezzel jelentkezett. Jelenleg tehát – a leírt konklúzióval ellentétben – ismét nyitott kérdés, hogy merre visz majd a szívébe épített defibrillátorral mászkáló, néhány éve teljesen tiszta Slash útja. Ettől függetlenül akit egy cseppet is érdekel a rock’n’roll cirkusz, annak kötelező olvasmány ez a könyv, sőt, ilyen vonalon legfeljebb az verhetné, ha egyszer Axl Rose is úgy gondolná, hogy el kell mesélnie a saját sztoriját. Erre persze jól tudjuk, mennyi az esély…
