Valaki a moziterem előtt várakozva azt mondta: "Kosztümös film, ráadásul Keira Knightley-val? Nem túl csábító..." Nos, biztosan állíthatom, hogy az úr elégedetten távozott a moziból, hiszen A hercegnő se nem romantikus giccs, se nem csajos szerelmi dráma, hanem egy zseniális és tökéletes alkotás arról, milyen az, ha a felszínen az élet tökéletes, a valóságban azonban maga a pokol.

A hercegnő szereplőgárdája eleve predesztinálja a film sikerét, hiszen mind Keira Knightley, mind Ralph Fiennes neve szinte garantált siker, főleg egy történelmi film esetében.
Keira Knightley egyébként valószínűleg már drótozott szoknyában és korabeli kosztümben született, hiszen kétség sem fér ahhoz, a hercegnő szerepét rá öntötték, neki találták ki, és az csakis az övé.
A hölgyemény nem is hagyta cserben a rendezőt, hiszen Georgina Spencer bőrében bizony remekül megállja a helyét.
Devonshire hercegének esetében pedig aligha akad ember a talpán, aki tudja hozni azt, amit Ralph Fiennes: gyűlöletes, érzéketlen, néhol kegyetlen, rideg herceg, aki mégis, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva végtelenül csábító nemcsak a történetben szereplők számára, de nekünk, nézőknek is.

A film beharangozója kihangsúlyozza, hogy Diana hercegnő Georgina hercegnő egyenes ági leszármazottja - bár sokak szerint enyhén ízléstelen ezzel eladni az amúgy is jól sikerült alkotást. Szerencsénkre a film első képkockái után azonnal elszakadunk ettől a képtől és párhuzamtól -jóllehet, valóban egy karizmatikus, népszerű, ám mégis boldogtalan nő életébe nyerhetünk betekintést.

A XVIII. század végén játszódó kosztümös dráma Georgina Spencer történetét
mutatja be. A hercegnő korának egyik legizgalmasabb, legszínesebb személyisége volt, szerencsejáték-függőségéről és zűrös szerelmi életéről volt híres-és hírhedt. Georgina - aki a kor divatikonja is- hozzámegy Devonshire hercegéhez, akinek lány gyermekeket szül, a herceg azonban ennek cseppet sem örül, hiszen fiú utódra vágyik.
Georgina odaadó anyaként brilliáns elméjével kivívja mindenki rajongását, kivéve egyvalakiét: saját férjének szívét nem képes ellágyítani, ám egy idő után nem is vágyik erre, hiszen Devonshire hercege kegyetlenül megalázza többször is. A hercegnő minden vágya, hogy a házasság felbomoljon. Szerelembe esik hát Grey grófjával, ám e kapcsolat soha nem teljesülhet be... Mindemellett tanúi lehetünk egy furcsa, bizarr szerelmi háromszögnek is Lady Bess-szel, aki egyben legjobb barátnője is, majd férje ágyasa, végezetül, Georgina beleegyezésével a herceg későbbi felesége lesz.

A tökéletes témaválasztáshoz és a remek szereplők mellé tökéletes stáb dukál: Pados Gyula briliáns tehetségéről és finom munkáról tesz tanubizonyságot, de persze, ez nem is meglepő. Csodálatos, apró részletekre hívja fel a figyelmet: az alig észrevehető mozdulatokra, a lágy, vagy kemény kézfogásokra, az érzelmes, vagy érzéketlen érintésekre, vagy például a Georgina derekán látszódó fűző lenyomatára.
Saul Dibb rendező neve, illetve eddigi munkái 
(Bullet Boy, The Line of Beauty) aligha ismert hazánkban. Ám biztos, hogy A hercegnő után gyakrabban fogjuk nevét hallani, hiszen a recept bevált, és alkotása tényleg lenyűgöző lett.



A hercegnő kulcsfontosságú eleme a szex, ám közel sem arra megy ki a játék, hogy hosszú, erotikus, túlfűtött jelentekkel nyerjék el a néző tetszését. Georgina ugyanis, aki szűzen megy férjhez, lassan hozzászokik a durva és megalázó együttlétekhez, ám legjobb barátnője, Bess segítségével megtudja, milyen a lágy érintés, az érzéki szeretkezés. Ám ne számítsunk leszbikus jelenetekre, a két nő érintkezését éppen csak egy hajszál választja el ugyanis attól, hogy ne csupán "baráti segítségnek" állítsák be a képsorokat. 
És a filmben pont ez a fajta hajszál, és a színes skála a legszebb - Dibb a durvaságtól a lágyságig ide-oda zongorázik, mind az érzékek, mind a szexualitás skáláján. 
Mindeközben az is kiderül, Keira Knightley-nak az anyaszerep is remekül áll. Jellemfejlődése közben pontosan nyomon követhető, hogy a házasságra vágyó lánykából hogyan válik egy kemény, okos, gondolkodó asszony és csodálatos anya egyszerre.

Ralph Fiennes, a herceg minden egyes mozdulata precízen kidolgozott, akárcsak például hanghordozása is. A filmben felbukkanó kevéske poén általában hozzá kapcsolható- ezzel oldva a negatív jellemet. A herceg fejlődése során meglepő fordulatként próbál a film végén némi mosolyt az arcára erőltetni, és úgy tenni, mintha ember lenne.

A hercegnőben megjelenik a korabeli média, pontosabban a bulvár- hol jó, hol rossz hírek, ám leginkább pletykák jelennek meg a hercegnőről és kalandjairól; szeretőjével való kapcsolata is kiszivárog, szóval, nagyjából minden úgy működött, mint ma.
E filmmel a kor legnagyobb problémáját, a szabadság kérdését, a kemény politikai érdekeket és befolyásokat is közelebbről ismerhetjük meg.
A Wigh és Tory párt csatározásain és egyezkedésein kívül pedig döbbenetes végignéznünk a szerelmi, házastársi élet alkudozásait is, majd azt, hogy mint a választójogot, úgy vonják meg a nőktől a döntés szabadságának jogát is, és így kényszerül Georgina házasságban élni a herceggel és annak szeretőjével, hármasban, egészen haláláig.
Szomorú, ám hiteles korkép A hercegnő, amellyel több, mint valószínű, hogy mind a rendező, mind Pados Gyula és a főszereplők is díjakat zsebelnek be hamarosan.