A tavasz idén háromszor is ébred Budapest színházi évedjában: Horváth Csaba koreográfiájaként és musical formájában is látható lesz majd. A prózaváltozat most került bemutatásra a Karinthy Színházban.
A jó színházhoz minimum kell egy jó darab, jó színészek és egy jó rendező. Ezek együtt képesek arra, hogy több mint száz évvel megírása után is hasson a történet, a szöveg. Az elkészült előadás igazolja, mennyire aktuális a téma: a felnőtt és felnövő generáció közötti feszültség, amelyet számos tabu és berögzült koncepció, életvezetési modell gerjeszt. Annak ellenére, hogy körülvesz minket a testkultuszról, a szexualitásról való audiovizuális, mediálisan támogatott „beszéd”, esztétika, Wedekind koráéhoz hasonló prüdéria is jellemzi társadalmunk.A „szex, szerelem, gyengédség” alapvetően intim közeget igénylő területe pont az olyan intimebb, érző környezetből szorul ki, mint a család, iskola: legyen az korlátoltság, az egyéb információforrások bősége, a felelősségtudat vagy az idő hiánya miatt. Kíváncsi lennék például, hogy Jancsi fiú társához intézett szerelmi vallomását megbeszéli-e majd valaki is a jórészt középiskolás közönség ezen a ponton kuncogó és elpiruló tagjaival.
Pár kivételtől eltekintve azonban a fiatalok többsége őszinte figyelemmel követte a kevés húzással élő, a jeleneteket és elemeket a maguk komplexitásában megtartó előadás történéseit. Ennek pedig kevéssé a rendezés átgondoltsága, szimbólumokkal és motívumokkal operáló következetessége az oka, mint a színészek teljesítménye, és nem utolsó sorban életkora – attól függetlenül, hogy a rendező minden bizonnyal előfeltétele az utóbbiak működőképességének.
Vidovszky György újra fiatal „kamaszszínészeivel” dolgozott, élükön a két főszereplőnek tekinthető Dér Zsolttal és Koloszár Andrással.
Sőt, érdekes, az autentikusságot emelő fogás, hogy a Dér család többi tagja is fellép: a színlap alapján feltehetően Dér Zsolt szülei alakítják Dér Zsolt szüleit, a független szellemű anya figuráját teázó, füstölőillatba burkolózó asszonnyá formálva, hogy Wendla kerekded anyukájának korlátoltsága lehessen a másik véglet a nevelési liberalizmus skáláján. Ezzel a pedagógia máig megoldatlan kérdésfelvetéséig vezet el a darab: mi a helyes nevelés, hol és hogyan húzzuk meg a felnövő gyerekek szabadságának határait úgy, hogy az ő érdekeiket tartjuk szem előtt.
A fiatal színészek szájából egyszerűen hitelesen hatnak a mondatok. Azt is írhatnám, hogy egyszerűen és hitelesen. Még az olyan, ma már kevéssé hihető jelenetek is működnek, amikor Wendla a gyerek keletkezésének titkát kutatja, és az anya válaszával megelégedve nem érti, nem tudja: gyereket vár. A szövegben első olvasásra talán eltűnő sorsok is felvillannak és fennálló, aktuális problémaként elevenednek meg, mint a szülei által fizikailag bántalmazott Ilze, vagy a perverz, gazdag férfiaknak kiszolgáltatott örömlány, Zsuzska története.
A rendező nem ad a fiatalok kezébe és szájába hamis, őszintétlen eszközöket, hangsúlyokat. Ok-okozati, részletes karakter-elemzés látszik a produkción, ahol még a szürreális jelenetek is egyszerű eszközökkel, ámítás nélküli megoldással élnek. Wendla és Menyus szerelmi együttléte a lenti kamrában zajlik, és egy kamera vászonra vetítve mutatja jelenetet, a halott Marci feje valóban a hóna alól néz ránk a borostyánnal sűrűn beborított térben. A projekciók és a zenei betétek, a németül elhangzó dalok nemcsak kiváló hangulatfestők, de korokat csúsztatnak egymásba szinte észrevétlenül.
Az előadásban a szürreális, a szorosan vett cselekménytől elemelkedő részek, a tanárok torz karikatúrái sem kerülnek húzásra: minden kimondható, eljátszható, vállalható. Minden jelentést hordoz a mában is, és mindeközben esztétikai élményt nyújt. Nemcsak valódi és örök kamaszoknak.
R: Vidovszky György
FSZ: Dér Zsolt, Koloszár András, Pomlényi Attila, Császár Réka
Bemutató: 2009. január 15., 19:00
További előadások: 2009. február 11. 14:30 és 18. 17:00